Mikortól szűnhetnek meg az utazási kedvezmények? Most derült ki!

Kiderült, mi várható a következő három évben.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 2012-es év végén nem kis riadalmat keltett az utazóközönség körében, hogy a kedvezmények nagymértékű változását jelentette be a kormány, ami azt jelentette volna, hogy az akkori 38 kedvezmény négyre csökken, csupán a 65 év felettiek és a hat év alattiak kedvezményét, valamint a fogyatékkal élőknek és kísérőiknek, illetve a diákoknak járó kedvezményt kívánták megtartani.

A megszorítást azonban elhalasztották, 2013 januárjában arról lehetett hallani, hogy az IFM-tárgyalások felfüggesztése miatt nincs külső kényszer, így nem kell gyors döntéseket hozni.

2013 végén lapunk is felkereste a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot azzal kapcsolatban, várható-e bármiféle változás, válaszukban azonban kifejtették, hogy a kedvezményrendszer átalakítása továbbra sem aktuális.

Olvasóink körében ekkor többen is attól tartottak, hogy a válasz csupán a választások közeledtének köszönhető, amit azonban cáfolnak a legfrissebb hírek - a Magyar Nemzet információi alapján -, melyek szerint 2017-ig a jelenlegi szint szerint fagyasztják be azokat az összegeket a friss konvergenciaprogramban, melyekkel az állam a nem teljes árat fizető utasok után kompenzálja a közlekedési szolgáltatókat.

Ha ez érdekelt, ezek is fognak, kattints:

Így utazz lényegesen olcsóbban!

Léteznek olyan utazási kedvezmények, melyeket nem mindenki ismer. Kattintsd végig a cikket, lehet, hogy találsz olyat, ami neked is jár!

7 utazási kedvezmény, amit lehet, hogy nem ismersz: pedig neked is járhat!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük