Lenyűgöző természeti csoda az Országos Kéktúra mentén: Úrkút őskarsztja egyedülálló a világon

A lélegzetelállító látványt nyújtó őskarszt az Országos Kéktúra útvonalán is elérhető.

úrkút
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az elmúlt hetekben, hónapokban sokfelé lehetett olvasni, hogy 2020-ban soha nem látott mértékben nőtt meg az Országos Kéktúrát megkezdő kalandorok száma. Ez egyáltalán nem meglepő, hiszen a karantén, a bezártság, az otthon falai közé terelt munkavégzés után az emberek talán minden eddiginél jobban vágytak és vágynak a szabad levegőre és az aktívan töltött órákra a természetben. Ráadásul az utazási korlátozások miatt a külföldi kiruccanások lehetősége is megcsappant - mondhatni lenullázódott -, így aztán a hazai úti célok kerültek előtérbe.

Az Országos Kéktúra amellett, hogy a mozgás, a kirándulás, az aktív kikapcsolódás örömét biztosítja, egyben az ország számos pontjának testközelből való megismerését is elősegíti, hiszen a több mint 1100 kilométer hosszú túraút az Írott-kőtől egészen Hollóházáig húzódik. A rajta túrázók fantasztikus panorámát nyújtó kilátókkal, várakkal, vadregényes erdőkkel, tágas mezőkkel, érdekes természeti képződményekkel találkozhatnak. A lélegzetelállító látványosságok körét gazdagítja az úrkúti őskarszt, ami nemcsak itthon, hanem nemzetközi szinten is egyedülállónak számít.

Úrkút különleges természeti csodája

A Kéken gyakran előfordul, hogy egy adott nevezetességhez kisebb-nagyobb kitérőt kell tenni, ám az úrkúti őskarszt esetében nem ez a helyzet. Az Országos Kéktúra 7-es szakasza Nagyvázsony és Városlőd között halad, és átmegy a Bakony Jurassic Parkjának is nevezett Csárda-hegyi sziklakatlan területén is. Mindkét irányból érkezve valósággal megdöbbentő a látvány, de különösen a Városlődről indulók ámulhatnak el, amikor a kék jelzés egyszer csak a sűrű fák közé vezeti őket, majd néhány méter múlva óriási, mohás sziklák és a mélybe vezető lépcsősor látványa tárul a szemük elé. 

A másik irányból kerítés és tábla figyelmeztet a Balatoni Nemzeti Park Igazgatósága által felügyelt természetvédelmi területre, ami egyébként szabadon látogatható. Bár a Kék nem vezet körbe az itt található hatállomásos tanösvényen, és nem visz le a fa lépcsősoron sem, ám egyiket sem érdemes kihagyni.

Körbejárva újabb és újabb arcát mutatja a páratlan geológiai csoda, lent, a hűs mélyedésben állva pedig egészen kicsinek érzi magát az ember a fölé magasodó sziklafalak között.

Úrkút a Dél-Bakonyban, a Kab-hegy vulkáni kúpjának északi lábánál fekszik. Az erdőséggel körülvett falu nyugodt és híresen jó levegőjű. A határában lévő Csárda-hegy oldalában külszíni fejtéssel mangánércet bányásztak, így bukkantak a terület különleges kincseire.

Az őskarszt 100 millió éves, ám a gödrök falának jelentős részét alkotó, ősmaradványokat tartalmazó mészkő, az úgynevezett Hierlatzi Mészkő körülbelül 190-195 millió évvel ezelőtt keletkezett, a kora-jura tenger üledékeként. A mészkőben kihalt tengeri élőlények maradványaira bukkantak. A lépcsőkön leereszkedve a legkülönfélébb formájú sziklaformációkban gyönyörködhetnek a látogatók, a tanösvény megismertet a terület történetével, geológiai látnivalóival.

A cikk az ajánló után folytatódik

Kirándulás a közelben

A Csárda-hegyi őskarszt természetesen az Országos Kéktúra nélkül is megtekinthető, ám ha valaki erre jár, kellemes kirándulást tehet a Kéken például a közeli, körülbelül 6 kilométerre található, Úrkút és Nagyvázsony között elhelyezkedő Kab-hegyre is, ami a Dél-Bakony legmagasabb hegye - de ez senkit se ijesszen meg. Úrkút felől lényegesen könnyebb meghódítani, mint az ellenkező irányból, Nagyvázsony felől ugyanis erősen kaptatós a tetőre vezető szakasz.

A túraútvonal elmegy a falu névadó, felújított kútja mellett, majd befordul az erdőbe. Érdekesség, hogy egy darabon a már felszámolt erdőgazdasági vasút töltésén lehet haladni. Később hosszasan, de nem túl meredeken emelkedő út visz fel a csúcsra, ahol a Kinizsi Pál-kilátó várja a túrázókat. A Kab-hegyi rádiótorony mellett ugyan szinte eltörpül a kis faépítmény, de nagyszerű panorámát biztosít a Bakony és a Balaton-felvidék erdőire, sőt tiszta időben akár a távoli Balatonig is ellátni róla. A kilátó mellett sokpados pihenőn lazíthatnak a kirándulók.

10 mesebeli kis falu a Bakonyban: festői hegyek között bújnak meg

A Bakony a Dunántúli-középhegység és egyben a Dunántúl gyöngyszeme. A sokszínű vidék tele van szépséggel: a Magas-Bakony vad erdeibe és hegycsúcsaiba, a Keleti-Bakony túraútvonalaiba, a Dél-Bakony kis falvaiba és a Bakonyalja nyugalommal teli lankáiba a kirándulók azonnal beleszeretnek.

10 mesebeli kis falu a Bakonyban: festői hegyek között bújnak meg

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Képek forrása: Járfás Eszter)

Ezt is szeretjük