A hely, ahol kétszer kel fel a nap: a legnyugatibb székely település tele van csodákkal
Torockóban nem csak a mendemonda szerint kel fel kétszer a nap, a jelenség mögött ésszerű magyarázat áll.
Egészen különös érzés belegondolni abba, hogy Magyarország keleti határától 200 kilométerre, a természet lágy ölelésében fekszik egy többségében magyarok lakta, bűbájos falu, ami rengeteg csodát rejt magában.
A legnyugatibb székely település, Torockó lélegzetelállítóan gyönyörű környezeti adottságokkal rendelkezik, hiszen közvetlenül az aprócska település mellett tornyosul az 1129 méter magas Székelykő-hegy. Ennek köszönheti egyik legkülönlegesebb jelenségét is a hely.
A falu, ahol kétszer kel fel a nap
Nem véletlen, hogy Erdély kicsiny gyöngyszemébe a világ minden tájáról érkeznek látogatók, ami régen sem volt másként. Vonzerejét még egy különös jelenség is növeli, melyről maga Jókai Mór is beszámolt az Egy az Isten című regényében. Bármennyire is hihetetlenül hangzik, Torockón tényleg kétszer kel fel a nap, és ez nem csak afféle mendemonda vagy legenda.
Kora reggel a nap első sugarai megvilágítják a falucska fehérre meszelt házait, majd nem sokkal rá a napkorong eltűnik a monumentális Székelykő-hegy mögött, mely képződmény jó ideig kitakarja. Csak késő reggel bukkan újra elő a hegy mögül, megvilágítva ezzel az egész falut.
Ahogy a nap először a hegy bal oldalán jelenik meg, majd néhány perc múlva el is tűnik, és újra megjelenik, elterjedt a mondás, hogy Torockón kétszer van napfelkelte.
A Székelykő
A Székelykő-hegy nevét székely falusiakról kapta, akik még a mongol invázió idején megmentették a települést. A több mint egy kilométer magas képződmény nem csak napellenzőként szolgál, izgalmas túraútvonalakat is rejt.
Annak, aki szeretné meghódítani a hegy ormait, érdemes strapabíró túrabakancsot felvennie, mert meredek, apró sziklás út kanyarog végig a hegy oldalán. A helyiek szívesen adnak kirándulás előtt útbaigazítást, tanácsokat, elvégre ők ismerik legjobban a Székelykő rejtett kincseit. A hegy tetején található egy régi várrom is, útközben pedig semmihez sem fogható panoráma nyílik a térségre.
Védettséget élvez falu
Torockó a Kárpát-medence legrégebbi és legjobban megőrzött építészeti öröksége, hajdanán Erdély kohászati és fémfeldolgozó központja volt. Jelenleg az idegenforgalom a legnagyobb bevételi forrásuk, hatvan panzió üzemel a helyiségben. Megéri odautazni, hiszen a vendégszerető helyi lakosok előszeretettel osztják meg tudásukat a környék érdekességeiről vagy a falu múltjáról.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Itt található többek között az egész Kárpát-medence legrégebbi vízimalma, és a falu főterén pedig egy hatalmas tölgyfa őrzi némán az emlékeket. De nem csak látványosság tekintetében, még gasztronómiai szempontból is igazi kincsesbánya. A helyiek méltán büszkék a speciális Somodi tortára, más nevén a torockói kalácsra, amiről úgy tartják, ott helyben elfogyasztva a legfinomabb.
Ugyan az év bármely szakában megéri a látogatást, az egyik leglátványosabb és legnépszerűbb hagyományuk, a farsangtemetés február végén van, melynek része a farsangi felvonulás és a farsangi bál, amit előszeretettel kísérnek végig turisták.
1999-ben az Európai Unió műemlékvédelmi díját, az Europa Nostra-díjat érdemelte ki, majd 2017-ben feltették a hungarikumok listájára is. Fehérre meszelt házai védettség alatt állnak, hogy az utókor is megismerkedhessen a régi építészeti hagyományokkal.
Erdély gyöngyszeme a mesebeli autóút: a Transzfogarasi út a világ egyik legszebbje
A Transzfogarasi út, vagy más néven a 7C jelzésű országút a Fogarasi-havasokon vezet át észak-déli irányban, 90 kilométer hosszan. Hajtűkanyarokkal teli, kacskaringós vonala a világ legszebb országútjai közé emeli.
Erdély gyöngyszeme a mesebeli autóút: a Transzfogarasi út a világ egyik legszebbje
Nézegess képeket!
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: Getty Images Hungary,Attila Terbócs / Wikipedia CC BY-SA 4.0, borítókép forrása: Getty Images Hungary )