Félelmetes, csuklyás alakok lepték el Európát
Egyre több helyen jelennek meg az arctalan, természetfeletti lények.
Manfred Kielnhofer osztrák festő, szobrász és fotóművész 2006, illetve 2007 folyamán hozta létre a Time Guards, vagyis Időőrök nevű alkotásainak első darabjait, melyek később Európa-szerte számos helyen megjelentek.
A különös, misztikus hangulatot, sokakban pedig félelmet keltő, csuklyás alakok az alkotó, valamint a rajongók szerint is jóval többet jelentenek egyszerű szobroknál. Hogy pontosan mit?
Mi az az időőr?
Bár sokakat csuklyás fantomra vagy épp A Gyűrűk Ura trilógia hátborzongató nazguljaira emlékeztetnek az időőrök, első látásra olyanok, mint egy-egy sétáló szerzetes, aki elmerült imádságában.
Titokzatosságuknál fogva azonban mindenképp a valláshoz, illetve a miszticizmushoz és a transzcendens világhoz kapcsolódó üzenetet hordoznak, azonban azt maga a művész sem árulta el, milyen személyes motiváció sarkallta a szobrok megalkotására. Szeretné mindezt a nézőkre, utazókra bízni, a cél a személyes interpretáció megvalósulása.
A legnépszerűbb elméletek szerint azonban, melyeket a kelta mitológia - az alakok némileg a druidákra is hasonlítanak -, illetve a kortárs science fiction is alátámaszt, az időőrök olyan ősi alakok, akik már az emberiség létezése előtt is megjelentek a Földön.
Olyan utazók, akik a tér és idő racionalitását figyelmen kívül hagyva figyelnek a világra, a történelem egyes pontjain pedig beavatkoznak, ha szükségét látják. Képesek megvédeni és pusztítani, ugyanakkor figyelnek, értékelnek.
Bárhol felbukkanhatnak
A mintegy 1,7 méter magas, energiatakarékos fénnyel belülről világított alkotások különlegessége, hogy bárhol megjelenhetnek, azonban ugyanilyen gyorsan el is tűnhetnek, és sosem lehet tudni, hol jelennek meg legközelebb - ezzel is olyan hatást keltve, mintha állandóan figyelnének, általuk pedig az emberek folyamatosan megmérettetnének. Jelenlétük figyelmeztetés, mind a jó és rossz különbségére, mind pedig azokra az értékekre, melyekről az emberek hajlamosak megfeledkezni.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Az időőrök leggyakrabban Ausztriában és Németországban bukkantak fel, többek között Linzben és Berlinben, de Svájcban, Liverpoolban és Velencében is láthatta őket a nagyközönség. Jelentek már meg ősi kastélyok előtt és régi bányákban, de alkotójuk előszeretettel állítja ki őket nevezetes és népszerű helyeken, forgalmas tereken és parkokban is.
Jelenleg a németországi Kasselben, a Friedrichsplatz környékén láthatók, a szeptember 16-áig tartó 13. Documenta fesztivál egyik installációjaként. A rendezvény és a város területén azonban addig is folyamatosan változtatják megjelenési helyüket.
Kép: en.wikipedia.org.
Szerinted félelmetesek az időőrök?
OLVASD EL EZT IS!

- nagy-britannia
- európa kincsei
Ősi, föld alatti várost találtak Angliában: már megnyitották a turisták előtt

- csehország
- templom
Emberi csontokkal rendezték be az épületet

- olaszország
- templom