Alig ötvenen lakják a bájos kis magyar falut: a Káli-medence mélyén bújik meg a piciny Salföld
A csend és nyugalom szigete csupán három kilométerre fekszik a Balaton partjától.
A magyar utazók körében az elmúlt pár évben feltűnt egy olyan szokás, ami igencsak pozitívnak mondható. Egyre többen kezdik felfedezni hazánk rejtett kincseit, és sokan a külföldi nyaralások helyett itthon keresnek lehetőséget az aktív pihenésre, vagy éppen a teljes kikapcsolódásra.
Hazánkban a népszerű turistacélpontok mellett egyre többen keresik fel a kevésbé nyüzsgő, mégis gyönyörű helyeket is, nem véletlen, hogy a falusi turizmus is hatalmas lendületet vett. Ilyen hely Salföld is, ami a varázslatos Káli-medence egyik legszebb gyöngyszeme.
Kevesen lakják, mégis tele van szeretettel
A piciny község honlapján található polgármesteri köszöntő szerint Salföld csupán három utcából és hatvan házból áll, lakosainak száma pedig ötven fő, mégis ez a maroknyi ember úgy kötődik érzelmileg a meseszép vidékhez, ahogy kevesen teszik azt lakhelyükkel az országban. Az Ábrahámhegytől három kilométerre fekvő Salföld valóban nagyon szerencsés helyen fekszik: akár öt perc alatt elérhető innen a Balaton, de a gyönyörű Káli-medence és a Balaton-felvidéki Nemzeti Park kapujaként is jellemezhető.
A csodás természeti adottságokat már 900 körül a honfoglaló magyarok is felismerték, hiszen ekkor kezdődött a település története, ezután pedig csak egyre nőtt, szépült és virágzott egészen a török hódítás idejéig. Ekkor szinte az egész falu megsemmisült, és egészen a 18. század elejéig nem is indult itt újra az élet. Végül ismét egyre többen költöztek a festői szépségű tájra, új házakat emeltek, és mezőgazdaságból, állattenyésztésből éltek. Salföld hamarosan több száz lakost számlált, a nagy növekedésnek pedig a II. világháború és az azt követő nehéz idők sem állták útját. Ez a tendencia egészen a ’70-es, ’80-as évekig kitartott, amikor megnőtt az elvándorlási arány, és szinte már alig lakta pár család a települést. Megszűnt az iskola és a helyi tanács is.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A falusi turizmus és a természeti értékek iránti megnőtt kereslet az utóbbi években szerencsére újra fellendítette Salföld életét. Főként nagyvárosból érkezők vettek itt nyaralókat, ám a táj szépsége nagyon csalogató volt, így többen is állandó lakói lettek a községnek. Az utazók részéről is egyre több igény érkezett, hogy szeretnék pár napig élvezni az elragadó környezetet, így már számos kis vendégházzal is büszkélkedhet a település, amik gyakran hagyományőrző, tájjellegű épületekben kaptak helyet.
A környékét is érdemes felfedezni
Bár Salföldön már egy kellemes kis séta is hatalmas élménnyel ér fel, nemcsak a központban, hanem a határában is érdemes körbenézni. A kőkúti pálos kolostor romjai akár gyalogtúrával is elérhetők, és egészen különleges látványt nyújt az erdő mélyén megbúvó egykori szerzetesek rezidenciája. Az 1962-ben feltárt romok egy 11. századi templom, majd később kolostorrá átalakított épületegyüttes maradványai, ahol nemcsak a vallási élethez szükséges helyszínek kaptak helyet, hanem borospince, kamrák és konyha nyomaira is bukkantak.
A templom valószínűleg az 1500-as évektől állhatott elhagyatottan az erdő mélyén, így az állapota is leromlott, látogatása pedig sokáig életveszélyes volt. A helyi önkormányzatok és erdészeti cégek végül a 2000-es évek elején állapotmegóvás céljából biztonságosabbá, így látogathatóvá tették a bakonyi történelem ezen kis szeletét. A romok melletti tisztáson padok, tűzrakó helyek várják a megfáradt, piknikezni vágyó túrázókat.
A kolostorrom mellett Salföld a kőtengeréről is híres, amit a Balaton-felvidéki vulkanikus hatások alakítottak ki. Az 1900-as évek elején még szinte az egész Káli-medencében jelen voltak az ilyen jellegű kőtengerek, de a bányászat miatt számuk lecsökkent, és a kis falu határában lévő látványosság sem olyan arcát mutatja, mint sok évtizeddel ezelőtt. Ennek ellenére így is nagyon érdekes és különleges látvány, ahogy a látszólag lankás réteken egyszer csak fel-felbukkannak az óriási sziklacsoportok.
Egyre többen kezdik felismerni, hogy nem a Balaton az egyetlen vonzereje a környéknek. A gyönyörű Káli-medence területén is sorra nyílnak az éttermek, borteraszok és vendégházak, a helyiek kedvességét és vendégszeretetét pedig érdemes egyszer személyesen is megismerni.
Csend és nyugalom vár a Káli-medencében: nyár után egészen különleges arcát mutatja
A balatoni nyári szezon után még jobb a Káli-medencébe menni. A mesés környék ilyenkor igazán nyugodt.
Csend és nyugalom vár a Káli-medencében: nyár után egészen különleges arcát mutatja
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borítókép forrása: kinga.maria / Indafotó, képek: lászló lovag, olzsi, magocilla / Indafotó)
OLVASD EL EZT IS!
- tapolca
- balaton-felvidék