A bizánci császárné is imádta a Balaton-felvidéki falucska kincsét: Kékkút környéke elvarázsol
A bizánci Theodóra császárné kedvenc balatoni forrása volt Kékkút, mely a Káli-medence gyöngyszeme.

A Káli-medence tele van tündéri településekkel és páratlan természeti értékekkel, amelyekre már az ókorban felfigyeltek. A nyaralószezon lecsengésével sokkal nyugodtabb körülmények között járható be a csodás vidék.
Kékkút a Káli-medence szívében található, a Balaton-parttól, pontosabban Ábrahámhegytől nagyjából 5 kilométer távolságra. Busszal a legegyszerűbben Révfülöpről vagy Tapolcáról megközelíthető, az út 20-20 perc.
Kékkút látnivalói
Kékkút a legendák szerint már a római korban fontos szerepet töltött be, régészeti leletek tanúskodnak arról, hogy az Aquincumba vezető út a környéken haladt végig, az itteni forrás savanyúvize pedig hamar Theodóra bizánci hercegné kedvence lett.
Az 500-as években élt Theodóra egyébként táncosnőből lett Justinianus bizánci császár felesége, és a birodalom legbefolyásosabb császárnéjának tartják. Férje társcsászárnővé emelte, aki nemcsak a politikai és katonai ügyekben támogatta a férfi döntéseit, de uralkodásuk idején számos nők jogait védő törvényt hoztak, így felléptek a lánykereskedelem ellen is.

A település kőkútja és ásványvize ma is nagy népszerűségnek örvend az emberek körében. Vize földes-meszes, kalciumot, magnéziumot, és hidrogén-karbonát-ionokat tartalmaz, melyek gyógyító hatással vannak a reumatikus megbetegedésekre, de a szív- és gyomorbetegségekre egyaránt.
Kékkút utcáin sétálgatva a népi építészet számos hagyományos műemlékével szembetalálkozik az ember: itt található a környék legrégibb, 18. századi zsúpfedeles, szabadkéményes lakóháza is, amelyben jelenleg tájház működik.

De az 1700-as években épült, barokk stílusú római katolikus temploma is vonzza a szemet a település központjában.
Theodóra Tanösvény
Kékkút területén már az avar korban éltek, de római kori villát is feltártak a régészeti ásatások során. Első írásos emlékekben Kőkút néven szerepel. A falu és környéke tele van szépséggel, amely akár egy tanösvényen is könnyen bejárható és megismerhető.

Kiút a gyermekkori traumákból - Hogyan építhetjük újra életünket?
A Femina Klub februári vendége Kovács András Péter humorista, író lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között arról beszélget, hogy szenvedélybeteg szülők gyerekeiként hogyan lehet talpra állni felnőttként. Milyen sérüléseket szereznek ezek a gyerekek, hogyan próbálnak meg túlélni? Mi történik egy olyan családban, ahol az egyik vagy mindkét szülő szenvedélybeteg? Van-e kiút, felnőttként milyen lépéseket tehetünk a múltbeli sebek gyógyítása érdekében?
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. február 26. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A Theodóra Tanösvény 8 kilométer hosszan, 15 állomáson keresztül vezet végig a környéken, mely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területéhez tartozik. Az út az ásványvíztől kezdve a földtani értékeken át a gazdag állat- és növényvilágot is bemutatja. A csodás tájat bebarangolni igazi élmény.
Káli-medence a főszezon után
A Káli-medence a főszezon lecsengése után igazán csendes és zavartalan, mediterrán hangulata azonban még jó darabig érezhető. A nyugalomra vágyóknak pont most a legjobb meglátogatniuk.
(Képek: Indafotó/Szabalaca67, Wikipedia/Derzsy Elekes Andor, Taál István.)
- káli-medence
- balaton környéki látnivalók
- balaton-felvidék
- kékkút
- gyógyvíz
- ásványvíz
- tanösvény
- történelmi látnivalók
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!

- balaton
- falusi turizmus