A Nádasdy-kastély minden kövét a szerelem járja át: még a pápa is áldását adta

A férj haláláig őrizte korán elhunyt, imádott felesége emlékét.

Nádasdy-kastély
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A kevesebb mint 1800 lakost számláló Nádasdladány Székesfehérvártól nem messze, Budapesttől 80 kilométerre terül el. A gazdag, kis település római katolikus temploma mellett kiemelkedő szépségű történelmi emléke a Nádasdy-kastély és a hozzá tartozó park. 

A 18. században épült, majd a 19. században átalakított épület a Nádasdy család egy szomorú, de szép történetét is mindmáig őrzi.

A Nádasdy-kastély

A kastélyt megöröklő Nádasdy Ferenc 1868-ban nőül vette Zichy Ilona grófnőt, akivel közösen az épületet romantikus, Tudor-stílusban álmodták újra. Ekkor történt azonban, hogy a háromgyermekes fiatal asszony megbetegedett, majd mindössze 24 évesen belehalt a kolerába.

A megözvegyült férj a tragédia után soha nem házasodott újra, gyermekeivel még több mint harminc éven át lakott a kastélyban, melynek felújítását folytatva számos apróbb-nagyobb emléket állított imádott feleségének. Megmutatjuk, hogyan hatotta át a Nádasdy-kastély minden szobáját Ferenc szeretete és gyásza.

A felújítás az eredeti, közös elképzelések alapján, a skót és angolszász területekre jellemzően kőcsipkékkel és angolparkkal készült el. A terveket Hauszmann Alajos és Linzbauer István készítették.
Az épület mellett álló Szent Ilona-kápolnában az oltárképet Valentiny János Zichy Ilonáról mintázta. Ferenc a kép elkészítéséhez a Vatikánba zarándokolt engedélyért, ahol a pápa is áldását adta.
A kastély több szobáját is Ilona festményei díszítették. A párról készült képek az Ősök csarnokában is kiemelt helyet kaptak.
Az Ősök csarnoka a Nádasdy-kastély egyik legkülönlegesebb része, ahol nemcsak a felbecsülhetetlen értékű faburkolat, de a család felmenőiről készült képek is épségben fennmaradtak.
Zichy Ilonáról ezt a képet Benczúr Gyula festette, míg Barabás Miklós több másikat is készített.
Ferenc mindent úgy rendeztetett el, mintha felesége még mindig élne. Ilona asztalkájára nyitott könyv került, sőt, pipereholmijai, kesztyűje és más apróságok is szem előtt maradtak.
A Nádasdy-kastély műemlék, ám egy része a nagyközönség számára is látogatható. A könyvtárban korhű berendezési tárgyakat láthatnak az érdeklődők.
A zenesarokból a díszes zongora, hárfa és sok bútor fennmaradt.
Az előcsarnokot a Nádasdy család vadkacsás címere díszíti, melyet a legenda szerint úgy szereztek, hogy IV. Béla királyt bújtatták, akit vadkacsával etettek.
A Nádasdy család egykori otthona felnőtteknek 1100 forintos áron, szerdától vasárnapig mindennap 9 és 17 óra között, önállóan vagy csoportos vezetéssel látogatható. A részletekről itt olvashatsz.

Lassítani szabad!

Lassíts le, és élvezd az apró örömteli pillanatokat! Olyan hétköznapi apróságok ezek, amelyek mellett a napi pörgésben könnyedén elmegyünk. Egy izgalmas épület, egy érdekes felhő vagy akár egy szép naplemente, mind-mind olyan apróságok, amelyek miatt érdemes egy kicsit megállni. Merülj el a pillanatban a Gösserrel!

Promóció

A képek forrása: indafoto.hu / fülemüle, Szvitek Péter, bokamari, szipur, Puffancs, lacivica, Copfos, somi65.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük