
173 év után is mesegyönyörű a pompás magyar kastély - A parkja sem utolsó
Megmutatjuk a Károlyi család fehérvárcsurgói, fényűző otthonát.


Fehérvárcsurgó kevesebb mint kétezer főt számláló, apró községe Székesfehérvártól és a Gaja-patak völgyétől nem messze, a Bakony és a Vértes domborulatai között elterülő, festői Móri-árokban helyezkedik el.
Nemcsak a dombos-völgyes vidék természeti szépsége vonzó azonban. Maga Fehérvárcsurgó is egyike a szépen kiépített, jól rendben tartott, a turisták fogadására berendezkedett, romantikus falucskáknak, ahol sorjáznak a szebbnél szebb épületek.
A fehérvárcsurgói Károlyi-kastély
Noha a község evangélikus, református és katolikus templomai is megérnek egy látogatást, a legtöbben a Károlyi-kastélyra kíváncsiak. A műemléki védelem alatt álló kúriát 1844-ben, 173 évvel ezelőtt kezdték el kialakítani egy korábban már meglévő, kisebb épületből, ám ma is kiváló állapotban van.

Az átalakítás munkáiban az akkor még fiatal Ybl Miklós is részt vett. Az építtetésért gróf Széchenyi István közeli barátja, a Magyar Tudományos Akadémia egyik társalapítója, gróf Károlyi György fizetett.
Az egyemeletes kastély alaprajza U-alakú, homlokzatából középen rizalit emelkedik ki. Az épület magán viseli a barokk és a klasszicista stílus számos jellemzőjét. Egyik legszebb része a képen jobbra látható, öntött vassal díszített csipketerasz.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
A birtok egészen 1944-ig volt a Károlyiak tulajdona. A második világháború alatt azonban államosították, majd üdülő, menekült-, később gyermekotthon lett belőle, míg 1997-ben továbbra is állami tulajdonként használati joga a Károlyi Alapítványon keresztül visszakerült a családhoz.
A csodaszép műemlék renoválása hamarosan elkezdődött. Először a két pavilon és a két szárny került átadásra, majd a főépület. A száz szobát magáénak tudó kastély egy részét újrabútorozták, kiállítást rendeztek be, míg másutt időszakos tárlatok, könyvtár, dokumentációs központ számára hoztak létre helyet. A látogatható részeket csakis idegenvezetővel lehet megtekinteni. A kastélytúra csoportjai 10:30 és 17:00 óra között nagyjából óránként indulnak, fejenként 1300 forint körüli jegyárral.

A kastély húsz másik szobájában szálló és étterem üzemel, ahol gyakran esküvőket, fogadásokat is tartanak. Itt egy éjszaka 9500 forintról indul a felnőtteknek. A vendégek egyik kedvenc időtöltése a meseszép kastélypark bejárása. A mintegy ötven hektár területen a csónakázótó mellett számos ősi fával találkozhatsz, köztük olyan küönlegességekkel, mint a görög jegenyefenyő, a vérbükk, a koroládófenyő vagy a császárfa.
A környék erdőiben jelentős vadgazdálkodás folyik, sőt, itt nemcsak a magyar vidékeken megszokott őzet, vaddisznót és muflont láthatod, de akár szikaszarvassal is találkozhatsz. A különleges, pettyes állatok az egész országban csak itt, Fehérvárcsurgó körül fordulnak elő.
Ilyen volt, ilyen lett
Ez az épület is nagyjából egyidős a Károlyi család otthonával, ám a barcsi Széchenyi-kastély sajnos nem volt ilyen szerencsés. Nézd meg, milyen volt, és mivé lett az egykor mesés épület!
A képek forrása: indafoto.hu / aZso, Copfos, szalay3, fülemüle.
OLVASD EL EZT IS!

- vidék
- falusi turizmus
Pest megye legkisebb faluja: Tésa csodás vidékét még nem szállták meg a turisták

- vidék
- falusi turizmus