Több 10 ezer forint lehet a büntetés: erre az alig ismert szabályra csak kevesen vigyáznak a természetben
Nehogy bajba kerülj!
![Mi számít természetvédelmi területnek?](https://kep.index.hu/1/0/1761/17615/176158/17615856_1063732_f0b85a2471b48b49033daa9e9c87dca8_wm.jpg)
Nagyon sokan nincsenek azzal pontosan tisztában, hogy melyek Magyarországon azok a területek, amelyek természetvédelem alá tartoznak, éppen ezért a megszokottól eltérő szabályozás vonatkozik rájuk.
A tévedés pedig akár több tízezer forintba is kerülhet, még akkor is, ha nem tudtál arról, hogy tilos, amit teszel.
Melyek a védett természeti területek?
A szabályozás terminológiája kissé megtévesztő lehet, éppen ezért sokan azt gondolják, hogy a tájvédelmi körzetekről, a nemzeti parkokról és a természetvédelmi területekről van csak szó, ez azonban nem igaz.
A védett természeti területek közé tartozik például minden láp és szikes tó. Természeti értékként tartják nyilván az ország valamennyi barlangját. A források, a víznyelők, a földvárak és az emberi kéz által több ezer éve létrehozott dombszerű kunhalmok természeti emlékeknek minősülnek. Ez akkor is vonatkozik rájuk, ha nem látsz erre vonatkozóan a környéken jelölést!
Ezen felül számos védetté vagy fokozattan védetté nyilvánított terület létezik, melyek azért kapják a kiemelt státuszt, mert valamely állat-, növény- gomba- vagy zuzmófaj számára fontosak, vagy ősmaradványok, esetleg ásványok, ásványtársulások találhatóak rajtuk.
Mit tilos a természetvédelmi területeken?
Nemcsak azt nem tudják sokan, melyek a védett területek, de azzal sincsenek tisztában, mit tiltanak itt a szabályok. A leggyakoribb problémák egyike, hogy ezeken a helyeken bármit - falevelet, gombát, csigaházat - gyűjteni csakis a természetvédelmi hatóság engedélyével szabad. Ugyanígy tüzet gyújtani is - külön engedély hiányában - csak a kijelölt tűzrakóhelyen szabad, sőt, az állatok, növények károsítása, zavarása vagy a szalmaégetés is büntetést vonhat maga után.
- utazási hírek
- természet
- természeti csoda
- büntetés
- szabály
- törvény
- bírság
- környezetvédelem
- erdő
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
![nagykep?cikkid=168657&kep=havas erdo-lead](http://kep.index.hu/1/0/1593/15934/159344/15934477_871261_35f59bba4de51f60610048a51cfa56d5_wm.jpg)
- büntetés
- ásvány
Hatalmas büntetést kaphatsz, ha hazaviszed emlékbe
![nagykep?cikkid=168188&kep=no vezet teli-lead1](http://kep.index.hu/1/0/1601/16010/160101/16010177_885927_9c47659a7f1480b3a880d9f35400f070_wm.jpg)
- rendőrség
- szabály