Egyre népszerűbb a magyarok körében ez a varázslatos tengerpart: pár órára van csak a határtól

Magyarországtól Szlovénia jóformán karnyújtásnyira található, és a „szokásos” horvát nyaralások mellett egyre népszerűbb úti cél a magyarok körében. Nem csak a távolság miatt vonzó, valójában felsorolni is nehéz, mennyi mindenről híres a szomszédságunkban megbúvó, viszonylag aprócska ország. A dombvidéki borászatairól, a helyi sörökről, a magas, kristálytiszta levegőjű hegyeiről, a tavairól és folyóiról, a sípályáiról, a termálfürdőiről, a pucérkodós szaunáiról és bizony a csodaszép tengerparti részéről is, amivel kapcsolatban kiharcolta a lakosság, hogy mindenki számára továbbra is (és remélhetőleg örökre) ingyen látogatható maradjon.

Ebben a sós, fülledt levegőjű, kabócák énekétől zengő régióban jártunk mi is nemrég, megnéztük a középkori - és szerény véleményem szerint az egyik legszebb - tengerparti várost, Pirant, és a déli részén fekvő Sečovlje Salina Nemzeti Park sólepárlóit, csobbantunk Portorož azúrkék vizében, és volt szerencsénk meglátogatni a Gramona Ökológiai Farm olívaligetét, ahol megkóstoltuk a helyi zöld-arany színű olívaolajat is.

A mediterrán Szlovénia

Ahányszor csak Szlovéniában jártam, mindig elhaladtam a Trojane nevű fánkozó alatt, melyet egy tábla jelez az autópálya felett, de valamiért nem álltam meg kipróbálni a helyi különlegességet. Csak most derült ki számomra, hogy állítólag olyannyira "szlovén dolog" elmajszolni a pufi, porcukros édességet, mintha csak az ember az ország címerében is feltűnő Triglavot mászná meg. Persze ez ugye nem csak élvezetesebb elfoglaltság, bár kinek mi, hanem néhány fokkal könnyebben is teljesíthető. A LifeClass Portoroz jóvoltából tehát édesen indult a szlovéniai kiruccanás.

Az út eleje kedélyes csevegéssel telt, ám minden útitársam, beleértve engem is, néhány percnyi némaságba burkolódzott, amikor Szlovénia erdőkkel-mezőkkel keretezett útjait elhagyva felbukkantak a cédrusfák a horizonton, amik leveleikkel összekapaszkodva mintegy boltívként képeztek meseszép lombkupolát az út felett. Piran község ősöreg és a mai napig ámulatba ejtő őrzői jelzik látszólag időtlen idők óta, hogy nemsokára az Adriai-tengerhez ér az alattuk áthaladó utazó.

A jóformán közvetlenül a part mellett épült Hotel Sloveniában szállásoltak el minket, mely épület a kikapcsolódás, szórakozás mellett megannyi lehetőséget rejt magában. Konferenciatermeiben előadásokat lehet tartani, tárgyalások, fontos üzleti megbeszélések, de akár esküvők, sőt partik helyszíne is lehet. Egyébként maga a szálló a LifeClass Hotels & Spa szállodalánc része, amihez a Grand Hotel Portorož superior, a Wellness Hotel Apollo, a Hotel Riviera, a Hotel Neptun és a Hotel Mirna is tartozik, melyek mindegyike számomra labirintusnak tűnő úton kapcsolódik egy óriási wellnessközponthoz, ahol a masszázstól kezdve a termálfürdőn és úszómedencéken át egészen a szaunákig minden megtalálható, amire egy elfáradt, elnyűtt testű ember vágyhat.

Ahogy korábban említettem, a tengerpartot sehol nem privatizálták Szlovéniában, ám a LifeClass vendégei mégis élveznek némi kiváltságot, tekintve, hogy a Meduza Beach tengerbe nyúló kőstégjén ingyenesen használhatják a kihelyezett napozóágyakat és ernyőket. De ez nincs elkerítve, úgyhogy aki arra jár, és leterít oda egy törölközőt, noha kevésbé komfortosan, de ugyanúgy pihenhet a kiépített részen. 

Miután némileg feltöltődtünk Portožban, meglátogattuk a közelben lévő Sečovlje Salina természeti park sólepárlóit. A hely igazán különleges, hiszen szó szerint tengeri sót párolnak a napon. Noha ez önmagában nem tűnhet kirívónak, tekintve, hogy a tengerparti részeken több helyen is található sólepárló, de ide a tengervizet még a 9-10. század környékén terelték a kövekkel kirakott folyosókon. Azóta némileg átalakult, ám a túravezetőnk elmondása szerint a 14. század óta működik olyan formában, ahogy ma is látható és látogatható. A látogatási díjakat itt találod.

A pirani sómunkások olyan technikával dolgoznak, amit még évszázadokkal ezelőtt a horvát Pag-szigeteken élő sókészítőktől tanultak. Ez az ősi sókészítési módszer még mindig különleges az egész Földközi-tenger térségében. A sómezőkön történő hagyományos, kézi sógyűjtés különleges jellemzője a mediterrán Szlovénia kulturális örökségének, mely a térségben található algafajtól válik hófehérré. Ez egy hatalmas, beláthatatlan területen fekszik, melynek egy része nem is üzemel, hogy a helyi flóra-fauna virágozni tudjon - ideértve védett állatokat, különleges vízimadarakat, mint a hely szimbóluma, a kis kócsag vagy a sujtásos fütyülőlúd.

Ezután a térség ékkövét és a község székhelyét, Pirant is meglátogattuk, mely a 7. században került fel a világtérképre. Pokoli meleg volt, ilyenkor a középkorból maradt, szűk sikátoros utcácskákban érdemes lődörögni, ahol a régi épületek égbe nyúló falai szinte állandó árnyékot biztosítanak.

Természetesen nekünk volt szerencsénk a Tartini téren (mely Piran leghíresebb szülöttjéről, Giuseppe Tartini zeneszerző és hegedűművészéről kapta a nevét, a róla készült szobor is ott díszeleg) a rekkenő hőségben meghallgatni a város történetét, de egy idő után megkegyelmezett nekünk az egyébként nagyon lelkes idegenvezetőnk, és bevitt minket az árnyékba, majd a már korábban említett (tényleg) hűvös, szűk utcácskákba. Meglátogattuk Szent György plébániatemplomát is, ahonnét lélegzetelállító kilátás nyílt a végtelen tengerre - Horvátország és Olaszország is látszik innen, egyedülálló élmény egyszerre látni a kettőt. 

Épphogy visszaértünk a főtérre a gyors városnézés után, ránk szakadt az ég, mintha dézsából öntötték volna a vizet. Érdekesség, hogy ilyen nagy esőzésekre még nincs felkészülve Szlovénia, a sólepárlóban is szomorúan közölték velünk, hogy némileg később tudják csak elkezdeni a szárítást az időjárás változása miatt, és az olajfaligetben is gondokkal küzdenek miatta. Mindenesetre szerencsénkre nem áztunk el nagyon. Noha a középkori város környezetét és jellegét olyannyira védik, hogy autóval, busszal nem is lehet közlekedni benne, be-ki hajtani szabad a város főtere elé, így összeszedtek minket a túravezetőink. Ezután következett az olívafarm meglátogatása, elvégre, amilyen hamar jött a monszunszerű vihar, olyan gyorsan tovább is állt.

A Gramona Farmot még 1980-ban alapították. Eleinte gyümölcs- és zöldségfarmként funkcionált, majd fokozatosan olajfarmmá alakult. A szlovénokról tudni kell, hogy számukra elképesztően fontos a természetvédelem és a fenntartható gazdálkodás, az élni és élni hagyni elvét követik a lakók. Így a Gramona földjének lelkes művelői is permakultúrás és regeneratív elvek szerint termelnek, de megnyitották a farmot a nagyközönség előtt is; túrákat és kóstolókat tartanak iskolás csoportoknak és az olaj szerelmeseinek.

Ez egy családi vállalkozás, ahol négy generáció dolgozik együtt. Minket Nina Froggatt, a hely tulajdonosa fogadott, aki olívapasztákkal megkent kenyérfalatokkal, különböző ízű olívaolajokkal kínált, és még helyi bort is megkóstolhattunk. Ilyen olívaolajat még soha nem ízleltem - kellemesen kesernyés volt, és biztos ez valami pszichés dolog, de amint kortyoltam belőle, mintha azonnal jobban éreztem volna magam. Tele van antioxidánsokkal, fitonutriensekkel, omega-3 és 6 zsírsavakkal, szóval tényleg csupa egészség egyetlen kanál is belőle. A kóstoló helyszínéről rálátni a sólepárlókra, hiszen közvetlenül felettük helyezkedik el ez a kedves ökofarm. Minket persze egy szobában fogadott, mert akkor még nem lehetett tudni, hogy le fog-e szakadni az ég.

Ezután ismét a szálláshoz tértünk vissza, és másnap már készülődtünk is hazafelé. De vendéglátóink még egy búcsúebéddel kedveskedtek nekünk, mintegy keretet adva a varázslatos utazásnak. Nehéz szívvel, de teli hassal távoztunk, és bizonyára mindannyiunkban megfogalmazódott: ide még legalább egyszer visszatérünk!

(Képek forrása: Zám Adrienn Márta / Femina.)

• mediterrán
• szlovénia
• tengerpart
• nyaralás
• hotel
• turizmus
• adriai-tenger
• Utazás