Tündéri városkákat rejt a gyönyörű lengyel tóvidék: a Mazuri-tavakat még csak kevesen ismerik
A Mazuri-tóvidék mesés tájakkal varázsolja el az odalátogatókat, ráadásul az aktív pihenés kedvelőinek is tökéletes nyaralóhely.
Ha a lengyel úti célokról van szó, szinte mindenki rögtön Varsóra vagy Krakkóra és a városnézős kirándulásokra gondol, pedig ezeken kívül is számos csodás hellyel kecsegtet ez a terület. A Mazuri-tóhátságot és annak hangulatos városkáit például csak kevesen ismerik itthon annak ellenére, hogy az ország igazi gyöngyszemeinek számítanak. Hihetetlenül tiszta levegő, lélegzetelállító tájak és változatos, aktív kikapcsolódási lehetőségek: ezek jellemzik ezt a mesés vidéket.
Ide látogattunk el egy ötnapos út keretén belül, a látvány és az izgalmas programok pedig teljesen elvarázsoltak minket. Budapestről a legegyszerűbben és leggyorsabban a LOT lengyel légitársasággal lehet eljutni Mazúriába: repülővel egy óra húsz perc az út Varsóig, innen pedig vonattal, busszal vagy kocsibérléssel lehet továbbutazni a tavakhoz.
Városnézés Mragowóban és a kosewói szarvasfarm
A Mazuri-tavak területén érdemes több várost is megnézni, ezért jó ötlet, ha mindennap vagy kétnaponta másik hotelban, apartmanban pihen meg az ember. Azonban ha valaki nem szereti az állandó pakolást és költözködést, annak tökéletes választás lehet Ryn, ahonnan szinte minden híresebb látnivaló és nagyobb városka körülbelül fél órára van autóval. Mi az utóbbi megoldást választottuk, és a lovagkori hangulatot idéző, hatalmas Hotel Zamek Rynben szálltunk meg, ahol a fárasztó nap után a wellnessrészlegben is pihenhettünk.
Az utazás utáni napon feszített programunk volt, mert semmit sem akartunk kihagyni. Először a gyönyörű, húszezer lakossal rendelkező Mragowóba látogattunk el. A történelmi város a Juno és a Czos nevű tavak menték terül el, és virágos területekben, rendezett parkokban, valamint strandokban egyaránt bővelkedik. Emellett kialakították az „Ismerd meg Mragowót” turistaútvonalat is, ami egy 12 kilométeres szakaszt foglal magában, és mind a belváros legszebb, legidősebb épületei, mind a tó körüli utak mellett végighalad.
Gyalogosan és biciklivel is végigjárható a terület, mi az utóbbira szavaztunk, így nemcsak kikapcsolódtunk, hanem sportoltunk is egy kicsit. A városban, a tó mellett helyezkedik el a Fesztivál Amfiteátrum, ami egy körülbelül ötezer fős szabadtéri színpad, ahol nemcsak színházi előadásokat, de nagy koncerteket is rendeznek. Ezekre rengetegen érkeznek a környező területekről és külföldről is, és a helyi televíziók is gyakorta közvetítik őket.
Innen nagyjából negyedórára, Felső-Kosewóban található a híres szarvasfarm is. Ez a Lengyel Tudományos Akadémia egyik kutatóállomása, de a látogatók előtt is megnyitotta kapuit. Több száz állatot tartanak, közel 700 hektáros területen: dámszarvasokat, európai szarvasokat és szikaszarvasokat is láthat itt az ember. A legizgalmasabb pedig az, hogy fel is kell őket kutatni, de nagyjából egy óra alatt megtalálhatóak egy túravezető segítségével a megszelídített vadak. Aki pedig szeretné, a fotógyűjteményt és agancsokat bemutató múzeumot is megtekintheti.
Hitler egykori főhadiszállása: a Farkasodú
A közelben, Gierłożban található Adolf Hitler egyik legtöbbet használt főhadiszállása, a Farkasodú, azaz a Wolfsschanze, amit szintén nem érdemes kihagyni a Mazuri-tavak környékére utazóknak. A terület ma már látogatható akár idegenvezetéssel is, így még több érdekességet tudhatnak meg a turisták a több méter vastag betonfalakból épített épületek, illetve a hely történelméről. 1944. július 20-án Claus Schenk von Stauffenberg vezetésével itt követték el a leghíresebb merényletkísérletet Hitler ellen, amiben négy ember veszítette életét, de ő szinte alig sérült meg.
Erődlátogatás, hajókázás és kajakozás
Giżycko a Mazuri-tóvidék egyik legérdekesebb települése, melyen elhelyezkedése miatt a mazúriai vitorlázóknak mind keresztül kell menniük. Itt érdemes megnézni a Boyen-erődöt, amit 1843 és 1845 között építettek a város védelmére. Ez védte a területet az orosz támadásoktól, és nagyjából 3-4 ezer katona számára biztosított férőhelyet. Az I. világháború után átalakították, többek között kórházat és élelmiszeripari vállalkozásokat is telepítettek ide. Ma múzeumként és turisztikai látványosságként funkcionál, érdemes idegenvezetéssel megtekinteni, így ugyanis rengeteg érdekes információt tudhatunk meg róla. Giżyckóban egyébként a víztornyot sem szabad kihagyni: ennek tetejéről az egész várost beláthattuk, és egy finom kávét is elfogyaszthattunk, miközben csodáltuk a látványt.
Ezután a kikötőbe látogattunk, ami telis-tele van kisebb-nagyobb hajókkal. Mi egy másfél órás hajókirándulásra indultunk a Kisajno-tó délkeleti részén, a Hattyúk Útján. Itt tíz kis sziget helyezkedik el, amelyek festői öblöket, szorosokat alkotnak. Az út során a táj mindenkit elkápráztat, a hajókon pedig frissítőkkel és finom falatokkal is várják az utazókat, amelyek a nyári hőségben igencsak jólesőek tudnak lenni. A kikötőbe visszaérve csak ajánlani tudjuk a Marina Tawerna éttermet, ahol a teraszon ülve a gyönyörű kilátás mellett nemcsak híres lengyel fogásokat, hanem különböző, isteni halételeket is fogyaszthatunk.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A hazautazás előtti napon a kajakozást sem hagyhattuk ki, ezért Uktába utaztunk. A Krutynia-folyó kajakútvonala a Mazuri-tóvidék legértékesebb természeti tájain halad keresztül. Körülbelül száz kilométer hosszú, több tóból áll, ezeket folyók, csatornák kötik össze. Rövidebb és hosszabb szakaszokat is választhatunk, mi kezdőként a nagyjából 7 km-es Ukta - Nowy Most útvonalon eveztünk végig egy túravezető segítségével. A nagyjából 1,5-2 órás út alatt a tájat is csodálhattuk: zöld területek, tavirózsák vettek körül minket, de a kacsák és a hattyúk is egész közel merészkedtek hozzánk. A hossz tapasztalatlanabbaknak is teljesíthető, de azért egy jóleső izomlázzal is számolni kell másnap annak, aki nem szokott az evezéshez. A folyó mentén egyébként számos táborhelyet is kialakítottak, amelyeken nemcsak sátorozásra és pihenésre, hanem hangulatos faházak bérlésére, és étkezésre is van lehetőség.
Délután még gyorsan átbuszoztunk az Észak Velencéjének nevezett Mikołajkiba is. Itt található a környék egyik legszebb hotele is, az ötcsillagos Hotel Mikołajki, melynek egyes szobáihoz saját stég és hajókikötő is jár. A városban sétálhatunk a tóparton, ellátogathatunk a piacra, és megnézhetjük az evangélikus templomot is. Akinek pedig van kedve, az innen tíz percre található Łuknajno-tavat is megnézheti: ez ugyanis az egyik legértékesebb ornitológiai rezervátum Lengyelországban, amelyet az itt fészket rakó néma hattyúk védelmére hoztak létre.
Mit érdemes megkóstolni a Mazuri-tóvidéken?
A Mazuri-tavak környékén járva nemcsak a halételeket érdemes megkóstolni, hanem a hagyományos lengyel finomságokat is. Ajánljuk például a kovászosuborka-levest vagy a zureket, azaz a fehérkolbászos-rozskovászos levest is. A főételek közül a pierogi, azaz a töltött tészta is isteni, a desszertek terén pedig mindenképpen kihagyhatatlan az almás sütemény, azaz a sarlotka.
A Mazuri-tóvidék kifejezetten ajánlott azoknak, akik gyönyörű tavak és mesés zöld területek mellett szeretnének pihenni, és kedvelik az aktív kikapcsolódást. Itt a csodás tájak mellett igazi feltöltődést és kalandot jelentenek az izgalmas programok is, többek között a hajókázás, a kirándulás, az evezés vagy éppen a biciklitúrák.
Kis-Lengyelország mesés hegyvidékeivel nyűgöz le
Kis-Lengyelország a lélegzetelállító hegyvidék, a borok és a gyógyvizek otthona. Hangulatos, csodás városkái és gyönyörű tájai mindenkit elkápráztatnak. Nyári úti célként is tökéletes.
Meseszép hegyvidék, csodás városkák: Kis-Lengyelországban gyönyörű a nyár
Nézegess képeket!
ElolvasomA cikkben szereplő fotók szerzői jog védelme alatt állnak.
- mazuri tavak
- lengyelország
- nyaralás
- nyár
- mragowo
- gizycko
- kirándulás
- mazúria
- mikolajki
- aktív pihenés
- kajakozás
- hajózás
- biciklitúra
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- izland
- franciaország
Van élet a nyüzsgő tengerpartokon túl is: 10 varázslatos tóparti úti cél Európában
- lengyelország
- lakás