Szívmelengető látni a gyógyult madár első repülését: 10 csodálatos történet a madármentőktől

A mályi madármentők munkájának legszebb része a gyógyult állatok visszaengedése a természetbe.

Mályi madármentők történetei

A mályi madármentők emberfeletti munkájában aligha van pihenőidő: a nap 24 órájában bármikor riaszthatják őket, hogy a település 30-40 kilométeres körzetében megsérült madarak és kisemlősök számára gyors segítséget nyújthassanak, sőt, jóval távolabbi helyekről is kértek már tőlük segítséget.

Az áramütést szenvedett, elgázolt, megsérült madarak, a magára maradt fiókák és tojások mellett őzgidák, sünök, mókusok, nyestek, mezei nyulak életét is mentette már meg Lehoczky Krisztián, felesége, Alexandra és csapatuk. Példamutató hivatástudatuk óriási tiszteletet érdemel. Jó tudni azt is, hogy amennyiben támogatnád az egyesületet, akár nekik is felajánlhatod az adód 1%-át.

Gyógyulások a mályi Madármentő Állomáson

Szívbe markoló történeteikbe, küzdelmeikbe és a gyógyult állatok szabadon engedésének pillanataiba szerencsére a Madármentő Állomás Mályi Facebook-oldalon folyamatosan betekintést nyújtanak. A magával ragadó, gyönyörű, néha szívszaggató és mindig tanulságos történetek közül szemezgettünk néhányat.

Gyakran kerülnek hozzájuk áramütést szenvedett nagymadarak, így a képen látható vörösvércse-pár is. A madarakra félholtan találtak rá, ám súlyosan sérült szárnyaik is meggyógyultak a napi kezelések alatt. Csodás látvány, ahogy felrepültek szabadon engedésük napján.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
A gépzsírba esett gyöngybagoly tollazata alapos tisztítást igényelt, így megmentői minden egyes tollát külön-külön kitakarították, majd helyreállították azok szerkezetét is. A tisztítás és a kényszerpihenő után végül újra felrepülhetett a gyönyörű madár.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Sajnos nem ritka, hogy olyan fecske érkezik hozzájuk, aminek leverték a fészkét a háznál, ahogy ennél a gyönyörű példánynál is volt. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a fecske rengeteg szúnyogot és legyet elpusztít, ezért nagyon fontos lenne jobban vigyázni rájuk.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Egy macska vadászatának esett áldozatául az anyamókus, így az elárvult kismókusokra a biztos halál várt volna. Megmentőik nem tétlenkedtek, és a magára maradt mókusok pótszüleivé váltak egészen az állatok szabadon engedéséig.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Januárban egy elgázolt uráli bagoly került kritikus állapotban a csapathoz, majd egy hónap után megerősödve térhetett vissza a természetbe. A bagolyfajról azt is leírták, hogy erős és rettenthetetlen lakója az erdőnek, így volt olyan egyed, amely fokozott óvatosságot igényelt az ellátásnál, ám ő higgadtan tűrte az ápolást.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Számtalanszor került már hozzájuk olyan őzgida, amelyet valaki árvának hitt, és megfogott, ezért évről évre fontosnak látják hangsúlyozni: nem szabad hozzájuk érni, hiszen pontosan a szag miatt nem tér majd vissza hozzájuk az őzsuta. Az ilyen állatokat felnevelik, csak utána engedhetik őket szabadon.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Sajnos időnként a szándékos gonoszsággal is szembesülnie kell a madármentőknek: ezt a gyűrűs galambot a hasán és a szárnyán is meglőtték, sok ápolás és idő kellett ahhoz is, hogy egyáltalán járni tudjon, de napról napra erősödni kezdett, hogy visszatérhessen gazdájához.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
A mezei nyulat egy építési gödörből mentették ki, így került a madármentőkhöz. Felhívták a figyelmet arra is, hogy a természetben talált magányosnak tűnő kisnyulat nem szabad megsimogatni, hiszen akkor az anya elhagyja őt - ha mentést igényel, telefonon kérjünk segítséget, mielőtt hozzáérnénk.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
Ez a jégmadár röpképtelen állapotban érkezett a mályiakhoz, feltehetően egy ütközés miatt volt belső vérzése és vállsérülése. A speciális étrend feladta a leckét a megmentőknek, de a madár már napok alatt láthatóan erősödni kezdett.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue
A nagy liliket sörétes puskával lőhették meg, a szárnya megsérült, és a röntgenvizsgálat kiderítette, hogy egy csontja is eltörött. Hála a sok ápolásnak, néhány héttel az érkezése után a gyönyörű madár már szépen erősödött, gyógyult a szárnya, és az ellátást is egyre kíváncsibban figyelte.
Fotó: Facebook/Madármentő Állomás Mályi - Bird Rescue

(A borítókép illusztráció, forrása: Getty Images Hungary, az ajánlóképek forrása: Facebook/Madármentő Állomás Mályi.)

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre

Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. június 5. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük