Icipici gyöngyszem Budapesttől karnyújtásnyira: Lórév egy eldugott kis csoda, amit látni kell
A Csepel-sziget gyönyörű, rejtett kincse Lórév.
A Csepel-sziget legdélebbi részén, Ráckevétől körülbelül 6 kilométerre fekszik egy gyönyörű kis szerb nemzetiségi falu, Lórév. Az alig 300 fős települést páratlan elhelyezkedése és látnivalói teszik igazán különlegessé a környéken.
Bár a falu Budapesttől elérhető távolságra van, mégis viszonylag kevesen ismerik. Pedig bőven lenne miért: az eldugott kis településen és közelében számos természeti és kulturális kincs akad.
Lórév múltja és jelene
A Csepel-sziget, sőt Pest megye legrégebben lakott területe lehet Lórév környéke, ahol a régészek számos római leletanyagot feltártak már. A hely kedvező adottságai miatt mindig fontos Duna-átkelőhelyként működhetett. A falut először az 1200-as évek második felében említik írásos emlékekben.
Lórévet az egész országban egyedülállóvá teszi, hogy túlnyomórészt máig szerb anyanyelvűek lakják. A szerb lakosság még a török hódítások elől menekülve érkezett a környékre, majd letelepedésük után ortodox templomot építettek.
Ma is áll a többször felújított építmény, mely a Lórévi Szent Miklós ereklyéinek átvitele templom nevet viseli.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Lórév látnivalói
Lórév egyik legfontosabb látnivalója különlegesen szép Zichy-kápolnája, melyet a Habsburg császári család emeltetett Zichy Ödön gróf emlékére. A gróf az 1848-49-es szabadságharcok áldozata lett Lórévnél, amikor Jellasics tábornagy menlevelével Soponyánál megállították. Haditörvényszék elé állították és halálra ítélték.
A kápolna csodás elhelyezkedése miatt megéri a rövid kirándulást a szép természeti környezetben. A kápolnát körülvevő, a településtől nyugatra fekvő terület természetvédelmi oltalom alatt áll, ugyanis az ártéri erdei világ ritkaságai is megtalálhatók itt.
A környék madárgazdagsága kiemelkedő, számos gém, gólya, kócsag vadászik a környéken, de egerészölyvek, sőt vörös vércsék is megtalálhatók itt. Csodaszép csillagvirág és nyári tőzike, de fekete galagonya is nagy számban előfordul itt.
A falu viszonylag elszigetelten él a fővárostól, amelynek oka, hogy a Csepel-szigeten haladó HÉV-vonal végállomása Ráckeve, innen pedig további buszjárattal érhetők el a környező települések, Lórévre az út nagyjából 10-15 perc.
A Zichy-kápolna közelében, a Duna főágán viszont komp is közlekedik Adony felé, amely óránként indul a két part között. A lórévi megállónál egyébként egy büfé is működik, jó időben remek kikapcsolódás a Duna-parton sétálni egy nagyot.
Titkokkal övezett völgy Budapest mellett
A Pilist egyszerűen lehetetlen megunni: a Holdvilág-árok bejárása pedig jó időben szinte kötelező túra.
Rejtélyes völgy karnyújtásnyira Budapesttől: a Holdvilág-árok őszi túrára csábít
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Indafotó/king55, terciusz, templomok, Országalbum/zeketomi.)
OLVASD EL EZT IS!