Alig ismert, meseszép fürdőtó, ha nem vágysz nagy tömegre: a Kun-Fehér-tó önfeledt strandolásra csábít

A Kun-Fehér-tónál hangulatos, tiszta víz és gyönyörű környezet várja a strandolni vágyókat.

kun-fehér-tó
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Gyönyörű környezetben, a Kiskunság homokbuckás vidékén, egy holdrutás tölgyfaerdő szomszédságában bújik meg a kétezer lakosú Kunfehértó, amelynek apró tavát elsősorban a környéken élők ismerik.

A falu Kiskunhalastól nagyjából 11 kilométerre található, félúton a Jánoshalma felé vezető út mentén, a kéleshalmi homokbuckák közelében. A településen a Kun-Fehér-tó kellemes, tiszta vizű strandja mintegy oázisként várja a pihenésre és egy jóleső csobbanásra vágyókat.

A Kun-Fehér-tó strandja

A Kun-Fehér-tó a csaknem azonos nevű falutól egy karnyújtásnyira található, onnan akár gyalog is könnyen megközelíthető. A védett szikes tó vize magas oldott sótartalmú, és évről évre kristálytiszta, kiváló minősítésű, remek választás a fürdőzéssel egybekötött kikapcsolódásra. Családok számára is megfelelő lehet, hiszen vize fokozatosan mélyül.

A tóban már 1930-ban létesítettek kijelölt strandot, ám az elmúlt években fejlődött igazán nagyot a 4 hektáros, ligetes, fás fürdőhely. A tóparton kialakítottak többek között egy homokos plázst, de a szolgáltatások is minden igényt kielégítenek: családi csúszda, ingyenes WiFi-hálózat, sportolási és játéklehetőségek, számos vendéglátóegység és szállás várja az érkezőket a környéken.

Több rendezvény, fesztivál is vonzza a vendégeket, melyek ugyan a 2020. évben elmaradtak, idén júliustól már tervezik pótolni őket. A strand területe kerítéssel elkerített, belépőjeggyel látogatható. Egész nyáron 9 és 19 óra között tart nyitva.

A strandolásra alkalmas fürdőtó mellett több apróbb horgásztó is megtalálható, így a horgászat szerelmesei zavartalanul, a strandtól távolabb hódolhatnak szenvedélyüknek. A kirándulásra vágyók tanösvényt járhatnak be a közelben, vagy bekapcsolódhatnak az Alföldi Kéktúrába, melynek 3., a hajósi pincefalutól a volt Petróczi iskoláig vezető szakasza pont a tó felett, az üdülőtelepen vezet végig.

A cikk az ajánló után folytatódik

Az Alföldi Kéktúra kapcsán tudni érdemes, hogy rendkívül hosszú, 2021 nyarán pedig megszűnt a kerékpáros teljesítés lehetősége, így ha igazolófüzettel indulsz útnak, az már csak gyalogszerrel minősül hivatalosan igazolhatónak. Rövidebb szakaszokra bontva viszont a forró nyáron is élvezhető lehet, hiszen ezen a távon is több izgalmas helyszín várja a látogatókat, így Császártöltés, a hajósi pincefalu vagy a gyermekek izgalmas kalandjait biztosító Pici Paci Porta.

Hajós csodás pincefaluja

Nem csupán a jó borok miatt érdemes ellátogatni Hajós pincefalujába: a vidék a kastélyok és a misztikum szerelmeseinek is tartogat meglepetéseket.

24 kanyargós utca és 1200 pince: ismerd meg Magyarország páratlan pincefaluját!

Egész Európában nincs még egy ilyen különleges, pincékkel teli település.

Elolvasom

(Borító- és ajánlókép: Facebook/Fehértó Non-Profit Kft.)

Ezt is szeretjük