6 világváros, amit most kell megnézned: ősszel és télen ragyognak csak igazán
Elmondjuk, milyen programokkal várnak októbertől.
A nyárral ugyan a meleg idő is véget ér, mégis megvan az őszi és téli utazások egyedi, semmihez sem hasonlítható varázsa. Ezek az évszakok különleges lehetőséget kínálnak arra, hogy nyakadba vedd a legizgalmasabb külföldi városokat, és ráérősen felfedezz minden programot és helyi nevezetességet.
Segítségként összegyűjtöttük, hogy mely városok tartogatják a legtöbb látnivalót a következő hónapokban. A jó hír pedig az, hogy az odautat is igazán egyszerű lesz megszervezni, hiszen mindegyik helyre közvetlenül utazhatsz a Budapest Airportról induló repülőjáratokkal.
Berlin, a vibráló metropolisz
Németország, ezen belül pedig Berlin sokak kedvenc úti célja, ami nem csoda, hiszen Európa legmenőbb városaként is szokták emlegetni. Gyalog vagy bringán is bejárhatod a német főváros legnépszerűbb helyeit: a Potsdamer Platztól Brandenburgig, az Unter den Lindentől az Alexanderplatzig számtalan történelmi helyszínt rejt magában a város.
Ebből a szempontból természetesen kihagyhatatlan az egykori vasfüggöny berlini szakaszának hírhedt ellenőrzőpontja, a Checkpoint Charlie, illetve a Berlini Fal, mely 1961 és 1989 között választotta el Kelet- és Nyugat-Berlint.
Ősszel Berlinben egy Banksy-kiállítás vár rád, majd megismerheted az 1937-es Berlint, míg, ha éppen karácsony előtt utaznál, akkor ne hagyd ki az Alexanderplatzon a karácsonyi vásárt se.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hamburg, a nyüzsgő kikötő
A második legnagyobb német város egyben a kontinens egyik legforgalmasabb kikötője, ezért Hamburgot a világ kapujának is nevezik. A part hangulatát leginkább a hamburgi Fischmarkton, azaz halpiacon élheted át. Igazi élmény itt elfogyasztani egy reggelit, mellyel minden vasárnap reggel 5:00 - télen 7:00 - és 9:30 között várnak.
Persze a hamburgi este is tartogat izgalmakat. Reeperbahn a világ egyik leghírhedtebb utcája, ugyanis a város kötéliparának központjaként a matrózok forgalmas találkozóhelye volt. Nem véletlen, hogy ez lett Hamburg vörös lámpás negyede, mely azóta mit sem vesztett buja hangulatából. Ha pedig kulturált szórakozásra vágysz, a Kunsthalle a középkortól a kortársig kínál izgalmas néznivalókat. Ősszel többek között Keith Haring posztereit is láthatod Hamburgban.
Lisszabon, a mediterrán ékszerdoboz
Azoknak, akik a mediterrán klíma szerelmesei, bátran ajánljuk Lisszabont ősszel és télen, hiszen még decemberben is 14 és 18 Celsius fok között alakul a nappali hőmérséklet. A városban az óceán, a romantikus utcácskák, a pezsgő éjszakai élet és nem utolsósorban fantasztikus ételek várnak.
Érdemes meglátogatni a 16. században épült fenséges Belém-tornyot, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílik a környékre, de az UNESCO Világörökség Listájára is felkerült Szent Jeromos-kolostor is megér egy kirándulást. A városban egymást érik a reggelizőhelyek, ahol viszonylag baráti áron lehet jóllakni. A kávé mellé érdemes kipróbálni például a foszlós Bolas de Berlim fánkot, ebédre pedig a Sopa de Pedrát, azaz a kőlevest, melybe mindenféle jót felhalmoznak a káposztától a malachúsig. Ha karácsony után utaznál, akkor ne hagyd ki a lisszaboni újévi programokat se!
Köln, az élvezetek városa
Köln városa egyesek szerint sokkal inkább mediterrán módon bohém, mint tipikusan német. Innen, azaz az Eau de Cologne-ból ered a kölnivíz kifejezés, sőt, még azt az épületet is meg lehet nézni, ahol 1709-ben Giovanni-Maria Farina olasz vegyész elkezdte készíteni a kölnit. A város másik emblematikus épülete a Rajna bal partján, a főpályaudvar szomszédságában emelkedő monumentális Kölni Dóm.
A Rajnán átívelő Hohenzollern hídon is megéri átsétálni, amit a szerelmesek hídjaként is emlegetnek. Ezután ne hagyd ki a sok-sok helyi sörkülönlegességet se, például a lager söröknél lágyabb, gyümölcsösebb kölsch-t, amit magas, kétdecis poharakban szolgálnak fel. Köln egyik legnevesebb programja február elején a kölni karnevál.
Rotterdam, az új életre kelt város
Hollandiára gondolva a többségnek azonnal a főváros, Amszterdam ugrik be, pedig sok más izgalmas város is várja itt, hogy felfedezzék. Ilyen például a futurisztikus Rotterdam is, mely hihetetlen módon volt képes megújulni, miután a II. világháborúban porig bombázták. Rotterdamban található Európa legnagyobb kikötője, a tenger után pedig érdemes az eget is célba venni. Itt áll ugyanis az Euromast, Hollandia legmagasabb, 185 méteres tornya.
Ha művészetre éhezel, irány a Boijmans van Beuningen Múzeum, mely mind a középkori, mind pedig a kortárs művészetek terén sok-sok kincset tartogat. Akár családdal, akár barátokkal tervezel programot, a Blijdorp Állatkert mindenképp remek választás, különösen a fedett Ócenárium miatt, ahol egy 22 méter hosszú üvegalagútban testközelből figyelheted meg a tenger élővilágát.
Rotterdamban lüktet a kulturális élet is, például októberben, a Rotterdam Jazz Fesztivál, majd január közepéig a Rembrandt-kiállítás vár.
A modern és történelmi Sanghaj
Azoknak, akik egy kis időre szeretnék Európát maguk mögött hagyni, Sanghaj remek célpont. Kína legnépesebb városa magában foglalja mindazt, amiért bele lehet szeretni ebbe a csodálatos kultúrába. A történelem és a hihetetlen gyors iramú fejlődés egy helyen találkozik. Jelenleg körülbelül négyezer felhőkarcoló van a városban, azaz több, mint New Yorkban. Ha nincs tériszonyod, kötelező program a Sörnyitónak becézett, 492 méter magas Shanghai Word Financial Center kilátójának meglátogatása.
Természetesen nem maradhat el a nagy bevásárló körút sem, hiszen a messze földön híres Bund sétálóutca már önmagában is izgalmas látványosság. A metropolisz szívében a történelmi Óváros bújik meg, ahol mindenképp érdemes útba ejteni az 1403-ban épült Városvédő Istenség templomát és a híres Yu Yuan kertet. A következő hónapok programjai közül ne hagyd ki a Hadsereg ünnepének kilencvenedik évfordulójára szervezett tárlatot vagy a graffiti és kaligráfia művészeti kiállítást.
Ha szeretnél a városokról még többet megtudni, akkor erre az oldalra látogass el!