Ez lenne a mennyország kapuja? Elképesztő látvány a kínai szikla tetején álló épület
Egyszerűen lélegzetelállító a templom, ami nem feltétlenül tériszonyosoknak való hely.
A vallástól függetlenül is előszeretettel látogatnak meg az emberek templomokat: már gyerekként is sokakat visznek az osztálykirándulások alkalmával ilyen épületekbe, de a felnőtt életben is gyakran kerül fel a bakancslistára egy-egy híresebb imaház az utazások alkalmával.
Vannak azonban olyan templomok is, amik nem az építészeti megoldásaiknak vagy a belsejükben található csodás freskóknak köszönhetik azt, hogy rengeteg látogató kíváncsi rájuk: az elhelyezkedés is sokat nyom a latban, és erre egy kínai kápolna a legjobb példa.
Olyan, mint a mennyország kapuja
Kína nemcsak természeti értékekben gazdag ország, hanem a kultúrájuk is nagyon sokszínű és régi korokra visszanyúló, ez az egyedi, sajátos látásmód pedig az építészetben is megjelenik. Azonban még a rendkívüli adottságok ellenére is különlegesnek számít egy picike, ám annál gyönyörűbb templom: tényleg olyan, mintha a mennyországhoz vezető út első állomása lenne.
Az ország délnyugati részén, Kujcsou tartományban helyezkedik el az a kis templom, amit a fekvése tett ismertté és a világon egyedülállóvá: a Vuling-hegység legmagasabb hegyén, a Fandzsing-hegyen található az a kiemelkedő sziklacsúcs, a Vörösfelhő Aranycsúcs, ahol egy olyan épületegyüttest emeltek, ami szédületes magasságból néz le az alatta elterülő szakadékra. A buddhisták szent helyként tekintenek a 2570 méteres magasságban fekvő templomra, úgy hiszik, hogy ezt meghódítva elérhetik a megvilágosodást.
Megéri a több ezer lépcsőfokot megmászni
Az épületegyüttes a Buddha templomából és Maitreya templomából áll, ezeket pedig egy szűk hasadék választja el egymástól, de a felette emelt híd biztosítja az átjárást. Az idelátogatóknak azonban nem csak a különleges természeti, kulturális és vallási örökség teszi színesebbé a napját: még egy kiadós testmozgás élményével is gazdagodhatnak, hiszen a hegy tetejére 8000 lépcsőfok vezet, de megéri, hiszen elképesztő látványban lesz része annak, aki felkapaszkodik a hajmeresztő csúcsra.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A buddhisták szent helye nem az egyetlen érdekesség a hegységben: a terület számos rendkívül ritka és egyedülálló természeti kincsnek ad otthont, itt található Kína legnagyobb vízesése, de 3724 növényfajt is számontartanak, amikből sok rendkívül ritka, és csak ezen a vidéken él. De különleges állatfajok is előfordulnak itt: az arany piszeorrú majommal sehol máshol nem találkozni a világon természetes közegében, csak itt.
A 7. és 10. század között, amikor a Tang-dinasztia uralkodott, rengeteg ilyen jellegű buddhista szentélyt emeltek a hegycsúcsok, sziklák tetejére, mára azonban már csak kevés maradt fenn ép állapotában, ráadásul még ritkább az, amely még látogatható is bárki számára. A Fanjing-hegy tetején épült kolostort a feljegyzések szerint 1559-ben építették, és 2018-ban az UNESCO világörökség részévé nyilvánították.
Velence és Párizs Kínában is létezik
A kínaiak megépítették maguknak az európai és amerikai városok jellegzetes utcáit és házikóit is.
Így fest a kínai Velence és Párizs: a másolás mesterei egész városokat alkottak újra
Nézegess képeket!
Elolvasom(Borító- és ajánlókép: Getty Images Hungary.)