380 forintért vette a vázát: kiderült, hogy 30 milliót érő kínai uralkodói műkincs

Érdemes szétnézni a bolhapiacon és az aukciókon is.

covkep
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Általában, ha betérünk egy boltba, nem jövünk ki onnan vagyonosabb emberként. Azzal a vásárlóval mégis ez történt, aki gyanútlanul ment be egy jótékonysági üzletbe, és megvásárolt egy csinos kis falivázát.

Egy fontot, vagyis 380 forintot hagyott ott érte, és csak jóval később tudta meg, mit is vett valójában.

Műkincset vett 380 forintért

Utóbb kiderült ugyanis, hogy a sárga, színes mintázatú, tetszetős faliváza nem egyszerű dísztárgy, hanem egy kínai császárhoz, Csien-lunghoz (1711-1799), a Csing-dinasztia egyik uralkodójához tartozott. Az erre utaló jel egy, a váza aljára írt kifejezés volt, hálaadó tömjén, mely a birodalomban volt használatos kifejezés.

A váza.
A váza.

Ki volt Csien-lung?

Csien-lung volt a dinasztia legjelentősebb császára. 31 évig uralkodott, ez alatt érte el csúcspontját a mandzsu dinasztia. 10 hadjáratot vezetett, és számos területtel bővítette a birodalomat is. Nagy támogatója volt a művészetnek és a kultúrának, igaz, uralma idején rengeteg könyvet semmisítettek meg, melyeket a hatalomra veszélyesnek ítéltek. Halála előtt korrupt kegyence gyakorolta a hatalmat, majd névlegesen a fia uralkodott helyette, de valójában végig a császáré maradt az uralkodói szerep.

Csien-lung.
Csien-lung.
Fotó: Wikimedia Commons

30 millióért kelhet el

A véletlen szerzett műkincset a vásárlója feltette az internetre, hogy eladja azt. Miután azonban tömegek jelentkeztek, hogy megvegyék, elhatározta, hogy aukció keretében ad túl rajta. A vázára azóta több mint 30 millió forintnak megfelelő összeggel is licitáltak: a 380 forintos befektetés bizonyosan jó pénzt fog hozni a konyhára.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Úgy tűnik tehát, a jótékonysági üzletbe betért vásárló segítő szándéka kamatostól megtérül. Ilyen ritka szerencse bárkit érhet, akár hasonló üzletekben, akár használt holmikat, régiségeket árusító piacok sorai közt vagy garázsvásárokban. Ha nyitott szemmel járunk, akárki birtokába juthat potom pénzért értékes kincs, akárcsak a kínai váza gyanútlan vevőjéhez.

Bizarr dolgok, amiket padlásokon találtak

Nem mindig értékes, sokszor inkább különös, amit az ember saját padlásán találhat: aki régi házban él, nézzen szét odafenn! Mások ilyen bizarr dolgokra leltek.

A valaha volt legbizarrabb dolog, amit padláson találtak: fejet rejtett a doboz

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük