8 gyönyörű kerékpárút Budapest mellett: csodálatos élmény végigbringázni rajtuk
Csak kerékpárral is elérhető útvonalakat mutatunk Budapest környékén.
Nem muszáj tömegközlekedéssel végigdöcögnie a fővároson annak, aki egy élményekben gazdag túrát tenne az otthonától picit távolabb. Jó időben tökéletes alternatívát jelent az utazásra a kerékpár.
Budapesttől elérhető távolságban számos izgalmas, gyönyörű útvonal és látnivaló bújik meg, amely két keréken is könnyen felfedezhető. A kellemes nyári meleg szinte csábít az indulásra.
Kerékpárral Budapest környékén
Szinte bármelyik irányban indul is el az ember, Budapesttől 10-20 kilométeres távolságra máris olyan hangulatos úti célokba botlik, ami az egész család számára felejthetetlen élmény. Remek lehetőségek ezek az útvonalak arra az esetre, ha csak egy napotok van a kiruccanásra, vagy ha nem vágytok a hétvégi dugókra az M7-es kivezetőjénél.
A túraútvonalak hossza a városon belüli kezdőponttól változhat, a legegyszerűbb az adott kerülethez közelebbi útvonalat választani, amely nyugodt körülmények között, viszonylag kevés autóutat érintve érhető el. A pontos tervezésben segítséget nyújthatnak a főváros kerékpársávjait is mutató térképek.
(Borító- és ajánlókép: Duna-part Szentendrén, forrás: Országalbum/akoshurguly.)
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
- kerékpár
- kerékpárút
- kerékpártúra
- hazai kirándulóhely
- pihenés itthon
- aktív pihenés
- mozgás
- biciklitúra
- bicikli
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
- kerékpár
- velencei-tó