Csak így állhatsz meg járdán autóval - Bírság is járhat a szabálytalan parkolásért
Van, amikor a járdán is parkolhat az autó, ám ismerni kell az erre vonatkozó szabályokat.

A szabályos parkolás nem csupán a békés egymás mellett élés miatt alapvető fontosságú. A KRESZ-ben feketén-fehéren meg vannak határozva az erre vonatkozó szabályok, áthágásuk bírsággal járhat.
A főszabály úgy szól, hogy a járművel megállni csak az úttest menetirány szerinti jobb szélén, azzal párhuzamosan, egy sorban szabad, ha a közúti jelzés másképp nem rendelkezik. Egyirányú forgalmi úton az úttest bal szélén úgy szabad megállni, ha a kocsi mellett az úttest jobb széléig mérve legalább 5,5 méter szélességű hely marad, míg lakott területen kívül az úttesten kívül parkolhat le az ember.
A járdán parkolás szabályai
Kivételes esetben a járdán is engedélyezett lehet a parkolás, részben vagy teljes terjedelemben. Ez akkor lehetséges a KRESZ szerint, ha jelzőtábla vagy útburkolati jel megengedi, miközben a jármű a járda szélességének maximum a felét foglalja el.

Szintén követelmény, hogy a gyalogosok közlekedésére legalább 1,5 méter szabadon maradjon, a jármű tengelyterhelése pedig ne haladja meg az 1000 kilogrammot. A feltételek mindegyikének teljesülnie kell a szabályos parkoláshoz.
Amennyiben nem teljesül minden követelmény, az bírsággal szankcionálható: például hiába engedik meg a jelzőtáblák és az útburkolati jelek a járdát érintő parkolást, ha nem marad legalább másfél méter a gyalogosok számára, illetve ha több mint a járda fele foglalt, máris szabálysértés történt. Nagyobb autóknál a megadott maximális, 1000 kilogrammos tengelyterhelés meghaladása is reális kockázat.

Az anya, ha művész – kulturális est
Egy különleges estére számíthat, aki velünk tart, amely során életutak, művészet és anyaság fonódik össze a színpadon. Hernádi Judit és Tarján Zsófia őszintén mesélnek anya-lánya kapcsolatukról: hogyan élte meg a művésznő a gyermekvállalást, milyen érzés volt Zsófinak híres édesanya mellett felnőni, majd az anyának a lánya énekesnővé való válását végéigkísérni? Milyen utat járnak most be, és mennyire hasonlítanak egymásra nőként, alkotóként? Intim hangulat, személyes történetek, lélekig ható gondolatok, inspiráló párbeszédek!
Promóció
Ritkán előfordulhat, hogy jelzőtábla és útburkolati jel engedélyének hiányában is megállhat a jármű: mozgásában korlátozott személyt szállító jármű, betegszállító autó is leparkolhat így. Továbbá a kétkerekű motorkerékpár, a segédmotoros kerékpár, valamint a kerékpár is kivételt képez.
Hol tilos megállni?
A KRESZ-szabályzat azt is meghatározza, hol tilos megállni a gépjárművel. Többek között tilos megállni be nem látható útkanyarulatban, bukkanóban és mindenhol, ahol a jármű nem észlelhető kellő távolságból más járművezetők számára.

De kijelölt gyalogosátkelőhelyen és azelőtt, hídon, aluljáróban, alagútban, valamint ezek be- és kijáratánál, vasúti átjáróban és attól számított 30 méter távolságon belül sem szabad megállni. Az összes tilalmat és kivételt a KRESZ rendelete sorolja fel, amelyek mindegyikét kötelező betartani a járművel közlekedők számára.
Hány büntetőpontod van?
A jogosítványt terhelő büntetőpontok száma online is lekérdezhető.
Mikor évülnek el a büntetőpontok a jogosítványról? Pár kattintással megnézheted, mennyi gyűlt össze
A jogosítványt terhelő büntetőpontok száma online is lekérdezhető.
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)