Büdös, koszos, sötét, veszélyes? Az olasz város, amit sokan utálnak, nekünk mégis a kedvencünk lett

Néhány éve egy meleg júliusi reggelen az apró genovai téren, a Piazza delle Cinque Lampadin sok helyivel egyetemben ráérősen kortyolgattuk a kávénkat, amikor a békés jelenetet a világ legkisebb kukásautója zavarta meg. Döcögve-zörögve közeledett az évszázados köveken, vezetője arcán tisztán látszott a tanácstalanság. Eltévedt a sikátorok sűrű rengetegében, és előbukkanva az említett kis tér oldalában rájött, hogy nem tud tovább menni. Nem esett kétségbe, kiszállt, és hevesen gesztikulálva, fennhangon instruálta a kávézó közönségét. A reggelizők, beleértve minket is, felpattantak, megragadtak egy asztalt vagy széket, próbálták időben megállítani az össze-vissza csúszkáló csészéket és tányérokat, valakinek még arra is volt gondja, hogy az oszlop tövében álló cserepes növényt felkapja. Pillanatok alatt átrendeztük a teret, hogy a pici kukásautó elférjen. Pár perccel később visszaállt a rend, és mintha mi sem történt volna, jókedvűen folytattuk a reggelit. Nem egy nagy horderejű emlék, de a szívembe zártam: tehát így is lehet. 

Úgy képzelem, hogy van pár ember a nagyvilágban, akiket összeköt a rajongás egy csodálatos, ám meglehetősen alábecsült város iránt. Sajátos klubként gondolok magunkra, és bár a többiekkel még nem találkoztam személyesen, azt hiszem, ha leülnénk egymással beszélgetni, órákig el sem hallgatnánk, annyi kedves történetet idézhetnénk fel. Bizonyára visszatérő motívum lenne a sóhajtva feltett, félig-meddig talán költőinek szánt kérdés: vajon mi az oka, hogy ilyen kevesen látják, milyen lenyűgöző is valójában a mi szeretett városunk? 

Nekem erről miért nem szólt senki?

Amikor 2015 nyarán először sétáltam ki a genovai Piazza Principe főpályaudvarról, megláttam a pálmafákat és a város híres szülöttje, Kolumbusz Kristóf impozáns szobrát, elfogott az a megmagyarázhatatlan érzés, hogy jó helyen vagyok. Csodálatom a Via Balbin gyalogolva nőttön-nőtt. Méltóságteljes paloták, köztük a Palazzo Reale, vagyis a királyi palota, az egyetemi épület és színes házakkal keretezett tér (Piazza dei Truogoli di Santa Brigida) mellett sétáltam el, jobbra-balra tekintgetve szűk kis sikátorok bontakoztak ki a szemeim előtt. Az utcán mindenféle népek forgolódtak, kínálták portékáikat, tették a dolgukat a tikkasztó hőségben. Nem tudtam megállapítani, hogy mennyi a turista, ez később sem mindig sikerült, de úgy éreztem, hogy jóval kevesebb, mint amennyit a hely megérdemelne. Persze egyáltalán nem biztos, hogy ez az utazónak rossz hír.

Visszajáró vendég lettem Genovában, egyre több és több napot töltve a városban. Ha pedig épp nem ott vagyok, ami az év nagy részére sajnálatos módon igaz, akkor arról álmodozom, hogy újra az óváros szűk, félhomályos utcácskáinak kövét koptatom, esetleg a Spianata Castelletto árnyas fái alól tekintek le a háztetők, tetőkertek és templomtornyok kibogozhatatlan szövetére. Mindezek után talán mondanom sem kell, hogy egy végtelenül szubjektív ajánló következik, de aki már megfordult Genovában, valószínűleg egyet is ért azzal, hogy erről a helyszínről nem lehet közömbösen beszámolni. 

Ha ismét az első találkozásra gondolok, világosan emlékszem rá, hogy azon töprengtem, vajon miért nem mondta nekem senki, hogy ez a város ennyire izgalmas. Hogy lehet, hogy nem olvastam róla sehol? Én is csak találomra böktem rá a térképre, Milánóba utazva szerettünk volna ellátogatni a tengerhez is, és Liguria székhelyére esett a választásunk.

Láttuk, hogy vonattal körülbelül két óra az út Milano Centrale állomástól, és bár a Google képkeresője rendre Cinque Terre színes és elképesztően fotogén házait dobta fel, felfedeztük, hogy itt is van hasonló öböl, igaz, jóval kisebb, szerényebb - ez volt Boccadasse, ami később pillanatok alatt belopta magát a szívünkbe. 

A lehető legkevesebb erőfeszítést téve rákerestünk a kihagyhatatlan attrakciókra, és hogy mit kell megnézni a városban két nap alatt, majd nekivágtunk. Talán jó is, hogy nem futottuk át az internetes fórumokon olvasható véleményeket, bejegyzéseket, mert akkor nagy vonalakban a következőkkel találkozhattunk volna: Genova koszos, büdös, este kifejezetten veszélyes, sok a bevándorló és a prostituált, nincs semmi látnivaló, maximum fél nap elegendő a kötelező körökre. Összességében, ha már valaki volt olyan balga, hogy felkereste, akkor jár a legjobban, ha minél előbb maga mögött hagyja, és elfelejti a világ eme sötét zugát.

 Hogy cáfolni tudnám-e a fenti állítások mindegyikét? Korántsem. Kikötőváros lévén valóban sok a bevándorló, a helyenként lehetetlenül szűk sikátorokba nem hatol be a napfény, el tudom képzelni, hogy ez valakinek ijesztő lehet. Szemét is van, bár nem annyi, mint például Nápolyban, és helyenként furcsa szagok terjengenek, a nyári melegben különösen orrfacsaró koktélt alkot az emberi vizelet, az azt eltüntetni kívánó fertőtlenítőszer, valamint a halárusok portékáinak elegye. Még azt sem tagadhatom, hogy az óváros egyes részein prostituáltakba ütközhet az ember, főleg azért, mert azon a környéken kínálják bájaikat, ahol egyébként a legturistacsalogatóbb paloták állnak.

Ami a látnivalókat illeti, már vitatkoznék. Genova valóban nincs tele a széles publikum által kihagyhatatlannak, kötelezőnek ítélt nevezetességekkel, mint Róma vagy Velence, de bizton állíthatom, hogy számos érdekességet tartogat a nyitott szemmel járó, előítéletektől mentes, kíváncsi utazóknak. Nem olyan, mint a legnépszerűbb olasz városok, ahol a reneszánsz és a barokk kéz a kézben jár az antikvitással, és minden utcasarkon akad néhány, úti könyvekben is jegyzett látványosság.

Genova nem egy skanzen.

Élő, lüktető nagyváros, amelynek kikötője óriási forgalmat bonyolít. Nem félti túl a műemlékeit, helyenként hullik a vakolat, a korábban fényes, 16. században épült palazzóba olcsó ruhabolt költözött, impozáns, 17. századi Herkules-szobor magasodik a boltív alatt, némiképp vicces kontrasztot alkotva a próbababákkal. 

Itt nem szól minden a turistákról, látszik, hogy még csak tanulják, hogyan tudják magukat jobban eladni a potenciális látogatók számára, ugyanakkor tele vannak kreatív ötletekkel. (Valamelyik nyáron például a város legfontosabb sugárútján, a Piazza de Ferraritól induló Via XX. Settembrén egy óriási, ingyenes vízi csúszdát állítottak fel. A szökőkút mellett pedig nyugágyak és napernyők sorakoztak.)

Genovában a hol dicsőséges, hol hányattatott múlt keveredik a hasonlóan vegyes képet mutató jelennel. Az ellentmondások városa nem kínálja tálcán a kincseit. Nem csak a mai kor emberéből vált ki ambivalens érzelmeket, erőteljes kontrasztjaira már Dickens is rávilágított, Wagner leírhatatlanul szépnek találta, Flaubert áradozott róla, Dante elmarasztalta. Petrarcától kapta mind a mai napig használt becenevét: la Superba, vagyis a büszke. 

La Superba

Az Olaszország északnyugati részén, a Ligur-tenger partján fekvő Genova a 11. századtól független állam volt, Genovai Köztársaság néven. A meredek, sziklás, hegyes partszakasz nem kedvezett a mezőgazdaságnak, a boldogulás kulcsa a tenger uralásában rejlett. A köztársaság a kereskedelemnek, a bankoknak és a hajóépítésnek köszönhetően a Földközi-tenger térségének legnagyobb hajóflottájával büszkélkedhetett, 13. századi fénykorában legyőzte nagy riválisait, Velencét és Pisát is. Az utóbbi diadalnak emléket állít a csendes, színes lakóházakkal övezett kis tér, a Campo Pisano, ahol a Genovában elhunyt rabokat temették el, illetve az elfogott pisai tengerészeket fogva tartották. A földön hajót ábrázoló kavicsmozaik, rajta lobog a köztársaság fehér-piros zászlaja. A város leghíresebb fogvatartottja egyébként nem más, mint a velencei Marco Polo, aki az ekkor még börtönként is funkcionáló Banco di San Giorgio épületében töltötte 1298-ban egyéves rabságát.

Ezt a színes, köztük a sárkányt legyőző Szent Györgyöt ábrázoló freskókkal díszített homlokzatú palotát ma is bárki megcsodálhatja, aki a kikötő felé veszi az irányt, igaz, a látványt némiképp rontja a forgalmas felüljáró. 1407-ben alapították itt a Szent György Kereskedelmi Bankot, ami a kontinens egyik első ilyen intézménye volt. 

Ha már a város hírességeiről esett szó, meg kell említeni a nagy felfedezőt, Kolumbusz Kristófot, aki a források szerint a középkori városfalon kívül, a Porta Soprana mellett álló házban töltötte ifjúságát. Kolumbusz után több mint három évszázaddal újabb világhíres szülöttel gazdagodott Genova, méghozzá a hegedűművész Niccoló Paganini személyében. Egyik kedvenc hegedűjét a neki szentelt emlékszobában őrzik a Palazzo Tursi falai között. 

A győzelmeket és a virágkort vereségek és hanyatlás követte, pusztított a pestis, felülkerekedtek a velenceiek. A város majdnem állandó francia megszállás alatt volt, majd a spanyolok is elfoglalták. Ám a 16. században újabb felemelkedés következett, ennek nyomait ma is magán viseli a város. A nemesség építkezésekbe, felújításokba kezdett, tekintélyes vagyonukról tanúskodnak a Via Giuseppe Garibaldin, az új utcák (Strada Nuove) egyikén egymás mellett sorakozó, szebbnél szebb paloták. Ezek közül ma több is jelentős művészeti múzeumként működik, így van lehetőség megcsodálni míves belső kialakításukat, sőt a még talán annál is látványosabb függőkertjeiket is. Ebben az időszakban a gazdag mecénásoknak köszönhetően számos fontos művész tevékenykedett Genovában, például Rubens és Van Dyck. Előbbitől két mű a 16. századi templomban, a Chiesa del Gesúban található, az egyik az oltárkép. A genovai bankok támogatták a spanyol korona külföldi hódításait. 

A 17. századtól viszont megindult a lassú hanyatlás korszaka. Pestis tizedelte a lakosságot, Genova egyre erőtlenebb lett. A Genovai Köztársaság felbomlott, 1797-ben a napóleoni Franciaország vigyázó tekintetétől kísérve megszületett a Ligur Köztársaság, amit 1805-ben Franciaországhoz, 1815-ben a Szárd-Piemonti Királysághoz csatoltak. 1861-ben pedig az egyesült Olasz Királyságba olvadt. 

A sokféle történelmi réteg egymásra rakódott Genovában, különös, fel- és megfejtésre vágyó elegyet alkot. Induljunk el az óvárosban egy röpke sétára. Pár percen belül elveszíthetjük a fonalat a sikátorok sűrűjében. Közben megtapogathatjuk a középkori városfalat, belebotolhatunk a számos történelmi bolt valamelyikébe, elhaladhatunk a legmodernebb galériák és hipszterbárok mellett, néhány pontról pedig az ipari jellegű kikötői daruk is a látóterünkbe kerülhetnek. El kell telnie némi időnek, hogy szánt szándékkal végig tudjunk haladni egy korábban már bejárt útvonalon. 

Hol, mit?

Ha valaki mindezek után Genova felé venné az irányt, hagyjon időt a városra, a sikátorokban való bolyongásra, az apró részletek szemügyre vételére. Ücsörögjön a tereken, nézelődjön a jobbnál jobb, esetenként több évszázados múltra visszatekintő boltokban, drogériákban (a Drogheria Torielli valóságos kis gyöngyszem). Használja ki, hogy több, ma már társasházként működő palota ajtaja is tárva-nyitva áll, és odabent megdöbbentő szépségek várják az embert. Utazzon a felvonókkal, nézze meg néhány magaslati pontról a várost. Nehéz elengedni a kényszert, hogy minél több attrakciót pipáljunk ki a képzeletbeli - vagy nagyon is valóságos - listánkról, de megéri. Ugyanakkor tudom, hogy jól jön a kapaszkodó, így következzen egy felsorolás, ami a teljesség legcsekélyebb igénye nélkül készült.

Piazza san Matteo - Az egyik leghangulatosabb aprócska tér, a legelőkelőbb városrész jól megőrzött példája a középkorból. Ez volt a város történetében rendkívül fontos szerepet betöltő Doria család hatalmi központja, az összes épület a família tulajdonában állt. A 14. században épült San Matteo-templomot jellegzetes, fekete-fehér csíkos paloták veszik körül. Érdemes bemenni a belül gazdagon díszített kis templomba, kívülről nem látszik ugyan, de a bal oldalához hangulatos kolostorkerengő is csatlakozik, ami szintén bejárható.

Castello d'Albertis - A város több pontjáról is jól látható, stílusában leginkább a Gellért-hegyi Hegedűs-villához és egy másik genovai épülethez, a Castello Türkéhez hasonlító kastélyt a 19. század vége felé építtette 16. századi alapokra Enrico Alberto D'Albertis, a világutazó hajóskapitány. A könyvtárszobájából nyíló erkélyről, az ifjú Kolumbusz szobra mellől remekül beláthatta szeretett kikötőjét és városát - akárcsak mi. Az épület etnográfiai múzeumként működik, a gyűjtemény gerincét a kapitány által az utazásai során szerzett régészeti, néprajzi, tengerészeti műtárgyak alkotják. 

Via Garibaldi - A már említett Via Garibaldi Genova legelőkelőbb, leghíresebb utcája. Itt sorakoznak a páratlan műkincseket, festményeket őrző palazzók, 2006 óta az UNESCO világörökség része. A fényűző rezidenciák Rubens érdeklődését is felkeltetették, a művész a 17. század elején egy könyvet is kiadott, amit az épületekről készült rajzainak szentelt. Kombinált jeggyel több palota is bejárható, a legnépszerűbbek a Palazzo Rosso, a Palazzo Bianco és a Palazzo Doria Tursi. A Palazzo Rosso tetejéről pazar kilátás nyílik a városra, a kis tetőterasz viszont nem mindig látogatható. Érzésem szerint a leggyönyörűbb homlokzat díját az utcában a kék Palazzo Nicolosio Lomellino kapná. A 16. századi palota jelenleg is magánkézben van, ám kiállításokat és vezetett túrákat is rendeznek benne - utóbbit azért is ajánlom, mert a pompás kert is felfedezhető vele. Az utcában járva érdemes felkeresni a Via Garibaldi 12 nevű (és című) dizájnboltot is, a nem mindennapi üzlet elegáns terei felérnek egy kiállítással. 

Spianata Castelletto - A város legnépszerűbb kilátópontja - nem érdemtelenül. 360 fokos panorámát biztosít, ráadásul egyszerűen megközelíthető egy, a Via Garibaldi közeléből induló szecessziós lifttel. A lift buszjeggyel vehető igénybe, újítás, hogy bizonyos napszakokban a metróval egyetemben ingyenes, ezzel a turistáknak szeretne kedvezni a város. Fentről szemügyre vehető a kikötő, a palazzók és a kertjeik, a templomtornyok, köztük a dómé is, ami talán külön pontot érdemelne, de kevéssé valószínű, hogy kimaradna egy genovai látogatás során. A másik irányba elnézve feltűnik a Viletta di Negro, Genova egyik legkülönlegesebb közparkja, amit a 18. században botanikus kertté alakítottak, és ma is buja növényzet jellemzi. Otthont ad a Keleti Művészeti Múzeumnak, valamint egy mesterséges vízesésnek is - ez hol működik, hol nem. A múzeum épülete mellől egyébként szintén páratlan kilátás nyílik a városra. 

Móló - Ha gyönyörködnétek a naplementében, a Porto Antico felé vegyétek az irányt, sétáljatok el a híres-neves Akvárium bal oldalán. Ha szerencsések vagytok, még az ugrándozó delfineket is elcsíphetitek az ablakokon belesve. Az Akváriumon túl ringatózik a móló, ahol a vizet és a hajókat kémlelveigazán jólesik kissé megpihenni.

Piazza Banchi - A Porto Antico közvetlen közelében található Piazza Banchin egykor a város gabonapiaca működött. A tér mindig kereskedelmi tevékenységek színhelye volt, a 12. században pénzváltó bódék sorakoztak rajta. A San Pietro in Banchi templom igazán különleges példája a szent és a profán összefonódásának, ugyanis a templom üzlethelyiségekre épült. Innen egyperces séta a felvezetőben említett Piazza delle Cinque Lampadi, ahol a Tazze Pazze vár finomabbnál finomabb kávékkal. 

La Lanterna - A város szimbóluma, a helyiek büszkesége a világ ötödik legmagasabb világítótornya a Lanterna. Eredetileg a 12. században épült, a 16. században építették újjá. A kompkikötő közeléből indul az építményhez vezető gyalogút, közben már érdekességeket olvashatunk a város és a kikötő történelméről. A világítótorony aljában múzeum is helyet kapott, az igazi attrakció viszont a 172 lépcsőfok után a szemünk elé táruló látvány: itt megint más arcát mutatja a város, színes konténerek, nyüzsgő, dolgos kikötő határozzák meg a látványt. Hol van már a pálmafák alatti andalgásra csábító Porto Antico? 

Enni-inni - Genovában jókat lehet enni. A város leginkább a pestóról híres, a legtöbb étteremben oldalakon át sorolják a különféle pestós fogásokat, amelyeknél olykor csak a tészta alakja jelenti a különbséget. Ha fagyiznátok, a nagy múltú Gelateria Profumo az ideális választás, ez a város legjobb fagyizója. Az esti italozáshoz a mindig nyüzsgő, roppant hangulatos Piazza delle Erbe tökéletes célpont. Ha délben olcsón ennétek degeszre magatokat finom, házias falatokkal, akkor a Trattoria del Boia a ti helyetek, ahol A4-es lapra kézzel írt menü és családias hangulat vár. 

Kitekintő - Genova központjából a nyílt tenger semmihez sem hasonlítható látványa kevésbé csodálható meg, de nem kell messzire utazni az élményért: a város részét képező Boccadasse és Nervi mind megérik a rövid, körülbelül félórás buszozást, Nervi vonattal is megközelíthető.

Jó időben mindkét helyszín alkalmas a fürdésre, Boccadassén ingyenes a strand, igaz, ennek megfelelően mosdó sincs. Nerviben sziklákon kialakított, fizetős strandok sorakoznak a gyönyörű, buja növényekkel övezett sétány, a Passeggiata Anita Garibaldi alatt. A sétány másik oldalán impozáns méretű parkrendszer terül el, benne elszórtan múzeumok találhatók, például az izgalmas Wolfsoniana. 

A lista a végtelenségig folytatódhatna, hiszen minden egyes genovai látogatással bővül, részletgazdagabb lesz. Ízelítő gyanánt viszont talán ennyi is megteszi. Ahogyan a város elkötelezett rajongója, Michael Frank író, újságíró találóan megjegyezte a New York Times hasábjain, ez "a város megkívánja, sőt megköveteli a saját tapasztalatot. És megtéríti az erőfeszítést". Ha nem ragad meg a sajátos bája, nincs mit tenni. Ám ha megérzed, mitől különleges, a bőröd alá kúszik, és nem tudsz tőle szabadulni - szerencsére, mivel ami engem illet, nem is szeretnék. 

Olaszország rajongója vagy? Teszteld tudásodat a következő kvízzel!

Az olasz csizma egyes részeit más és más indokokkal érdemes meglátogatni. Idézzük fel együtt ezzel a fantasztikus országgal kapcsolatos ismereteinket játékos formában!

(Képek: Getty Images Hungary, Járfás Eszter.)

• genova
• olaszország
• úti cél
• Utazás