Fapados buszutak: így járd be Európát 10 ezer forint útiköltség alatt
Bécs, Prága, Krakkó és sok más kedvelt város van elérhető közelségben.
Sokan nem szeretnek repülőre ülni, vagy éppen valamilyen okból nem tudják megoldani az utazásnak ezt a formáját. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne járhatnák be ők is Európát.
Az autós, egyénileg szervezett kirándulásokon kívül a fapados buszozás egyszerű és olcsó, mégis kényelmes, kulturált módja az utazásnak.
Fapados buszutak
A fapados utakat szervező cégek irányában érthető, ha van benned egy kis bizalmatlanság. Nemrégiben, 2017 decemberében történt ugyanis, hogy a Gazdasági Versenyhivatal felfüggesztette az ilyen buszjáratokkal foglalkozó Orangeways honlapját, hogy az utasok ne válthassanak jegyet. A vállalat ellen eljárás indult engedély nélküli fuvarozás miatt. Tevékenységük nemcsak jogsértő volt, de a tisztességes piaci versenyt és ezzel a konkurens cégek működését is problémássá tette. Akadnak azonban más lehetőségek is arra, hogy olcsón, izgalmas helyekre utazz.
Egy másik jókora hálózattal rendelkező cég a Flixbus, akik Európa számos nagyvárosába tudnak eljuttatni. Ha nincsen közvetlen járat, egy-két átszállással már több száz úti cél érhető el náluk. A Flixbus járatai menetrend szerint közlekednek legalább néhány indulással naponta, de a legtöbb irányba naponta többször is.
A jegyek online, mobilalkalmazáson keresztül foglalhatóak, de akár induláskor vagy a társaság irodáiban is lehet jegyet váltani, melyet kártyával, telefonos fizetéssel vagy készpénzben is rendezhetsz. A buszok nemcsak a telefon töltéséhez biztosítanak csatlakozóaljzatokat, de büfé, toalett és internet is van rajtuk.
Budapestről közvetlenül elérhetőek olyan vonzó célpontok 10 ezer forint alatt, mint Prága, Bécs, München, Wroclaw, Krakkó, Varsó, Nagyvárad és Zágráb. Még a legtávolabbi városok is, mint Hamburg, Párizs vagy Kijev, elérhetőek átszállás nélkül 20 ezer forintos jegyár környékén. Budapesten kívül Győrből, Nagykanizsáról, Siófokról, Szegedről, Debrecenből és Miskolcról indulnak buszok.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Egy másik fapados járatokat indító társaság a Cseh-Busz, azaz a Student Agency, akikkel akár Angliába, Norvégiába, Svédországba vagy Dániába is elutazhatsz. Kínálatuk ugyan egy kicsivel szerényebbnek tűnik, mint a Flixbus-é, még így is nagyon sok népszerű város közül lehet válogatni, arra azonban számítani kell, hogy valószínűleg át kell majd szállni. A járatok menetrend szerint közlekednek, helyjegyet kell rájuk foglalni, amit online is megtehetsz.
10 ezer forint alatt elérhető náluk többek között Prága, Pozsony, Nyitra, Besztercebánya, Arad, Temesvár, Wroclaw, Lódz, Varsó és Split, míg a bécsi buszra a jegy most bevezető áron 2800 forint egy irányba. A retúrjegyek kedvezménye mellett a 26 év és 15 év alatti fiatalok, diákok és nyugdíjasok számára is különböző kedvezmények biztosítottak az egyébként is olcsó jegyek árából.
Itt ma sem kell félniük a turistáknak
A következő tíz országban még ma is béke és biztonság honol. A legbékésebb országok listájának elején számos európai helyszín végzett, de néhány dolog már megváltozott az elmúlt években.