Titokzatos erő árad a magyar szobrokból

Százak keresik fel a rejtélyes kőfejeket

Ezért kíváncsiak annyian az esztergomi kőfejekre.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Esztergom elsősorban gazdag és eseménydús történelmének köszönheti hírnevét, illetve azt, hogy kedvelt város a turisták körében, ám spirituális szempontból is igazi kincseket rejteget.

Ez a legkidolgozottabb
Itt már csak a fej alakja maradt meg, az erózió tönkretette
Ma is virágcsokrokkal mondanak köszönetet a szobroknak

A három kőfej, mely az Erzsébet-parkban titokzatos tekintettel figyeli az idelátogatókat, a szóbeszéd szerint gyógyító erővel rendelkezik.

Díszítésnek szánták őket

A kőfejek története egészen régre nyúlik vissza. Kopácsy József hercegprímás a 19. században kérte fel Marco Casagrande olasz szobrászmestert, hogy a bazilika oromzatára tervezzen díszítést. Így született meg a szoborcsoport, melynek eredetileg kilenc tagja volt: ezek Szent Istvánt, Szent Lászlót, a négy evangélistát, valamint három angyalt ábrázoltak.

Azonban hamar kiderült, hogy a Duna irányába néző szobrok silány minőségű kőből készültek. Az időjárási viszontagságoknak köszönhetően egyre nagyobb darabok törtek le az alkotásokból, és zuhantak a 60 méteres mélységbe.

Ekkor életveszélyesnek nyilvánították az oromzatot, így az 1890-es években leemelték a szobrokat, melyekből hét a bazilika kincstárába került, míg a másik hármat - melyek valószínűleg evangélistákat ábrázolnak - a prímási palota kőkerítésébe építették be.

A világ 16 gyógyító, csodatévő helye

Nézegess képeket!

Elolvasom

Sok mindent megéltek

Az, hogy eltávolították eredeti helyükről a műalkotásokat, csak a kezdet volt, ugyanis a bazilika alatt található parkot, ahol helyet kaptak, 1949 és 1955 között szemétlerakóként használták a Mindszenty József bíboros kapcsán kialakult politikai ellenszenv következtében. Az évek elteltével azonban - ahogyan a politikai helyzet is változott - a parkot és a palota előtti területet újra gondozott szabadtérré alakították.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Csak ezt követően lettek az arcmások ismertebbek, és ekkoriban kezdett terjedni legendájuk is, miszerint gyógyító hatással vannak azokra, akik előttük időznek és imádkoznak.

A Duna felé néző oromzaton helyezték el őket
A parkban sokan megfordulnak, hogy megnézhessék a fejeket
Néhány korai ábrázolás készült a főszékesegyházról, de egyiken sem látszanak a kőfejek

Gyakran hosszú sorok kígyóztak a kapu előtt, olyan sokan reméltek gyógyulást a kőfejektől - ahogy a köszönetnyilvánító virágcsokrok és a remény mécsesei is halomban álltak az evangélisták ábrázolásai körül.

Tényleg gyógyítanak a kőfejek?

A szoborcsoport mind a mai napig egyfajta zarándokhely, amelyet nemcsak a gyógyulni vágyó turisták, hanem az itt élő lakosok is szívesen felkeresnek. A kőfejek állítólag a belső szervi és mozgásszervi betegségekben szenvedőknek ígérnek enyhülést, de csak abban az esetben hatásosak, ha a gyógyulni vágyó a hozzájuk kapcsolódó rituálét is végigcsinálja.

Még egy különös hely Magyarországon

Ha kedveled a titokzatos helyeket, és még nem láttad a Sziklakórházat, nézd meg a videót!

Eszerint az első fej előtt tíz, a második előtt öt, a harmadik előtt pedig nyolc percet kell állni, hogy a jótékony energiáknak legyen idejük átjárni a testet. Azok, akik hisznek ebben, úgy tartják, ha valaki egymás után többször is megismétli a szertartást, hamarabb kilábal a betegségből. Ám ha te esetleg szkeptikus is vagy az alkotások gyógyító erejét illetően, Esztergom kulturális sokszínűsége akkor is remek időtöltést ígér.

Képek: szoborlap.hu, Barta Zoltán; orszagalbum.hu, kaldiorsi; templom.hu.

Hiszel az ilyen helyek gyógyító erejében?

Ezt is szeretjük