3 lány nekivág a Balatonnak, de nem akárhogy: rendkívüli kihívásra készülnek
A Balaton Camino útjához te is csatlakozhatsz.
Szinte nincsen olyan magyar ember, akinek ne lenne valamilyen kedves emléke a Balatonról. A nyári táborozások, a családi túrák, a szüretek nyüzsgése vagy éppen a korcsolyázások alkalmával a tó mindig más arcát mutatja.
Tavaly három barátnő úgy döntött, hogy egy különleges kihívást teljesítenek, hogy szokatlan formában megtapasztalják a téli Balaton szépségét, és azokkal is megismertessék azt, akik egyébként csak a zsúfolt strandokra járnak. Szervezésüknek 2017-ben óriási sikere volt, így idén májusban újra útnak indulnak, ezúttal a szezonra készülő tó körül.
A Balaton Camino
Scherer Anna, Rákász-Losonczy Judit és Budavári Dóra az előző évben, februárban tíz nap alatt a megszokott biciklizés vagy átúszás helyett körbegyalogolták a Balatont. Most, 2018-ban ismét nekivágnak a 209 kilométeres, 300 ezer lépésből álló távnak.
Az út eseményeit követheted a csapat Instagramján, a Facebookon, és a lányok blogot is vezetnek, de nemcsak virtuálisan kísérheted el őket. Május 18-27. között bárki csatlakozhat a körtúra bármelyik szakaszához, melyek teljesítéséhez nem szükséges előzetes felkészülés. A napi séta 15-25 kilométer lesz többnyire a kiépített bicikliút mentén, kényelmes tempóban, meg-megállva, ebédekkel, piknikezéssel megszakítva.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Balaton Caminóhoz a következő településeken lehet csatlakozni, míg a találkozók pontos helyszínét és idejét folyamatosan közlik majd.
- 05.18. Balatonakarattya-Alsóörs - 24 kilométer
- 05.19. Alsóörs-Tihany - 15 kilométer
- 05.20. Tihany-Balatonszepezd - 22 kilométer
- 05.21. Balatonszepezd-Szigliget - 23 kilométer
- 05.22. Szigliget-Keszthely - 20 kilométer
- 05.23. Keszthely-Balatonfenyves - 26 kilométer
- 05.24. Balatonfenyves-Balatonboglár - 18 kilométer
- 05.25. Balatonboglár-Balatonszárszó - 16 kilométer
- 05.26. Balatonszárszó-Siófok - 21 kilométer
- 05.27. Siófok-Balatonakarattya - 17 kilométer
A tíz napba idén két hétvége, köztük egy hosszú hétvége is beleesik, ami tökéletes alkalom arra, hogy minél többen csatlakozzanak.
Ahogy az a túra nevéből is sejthető, a három barátnő nemcsak a fizikai kihívás miatt vág neki gyalogosan a Balatonnak, de lelki utazásként is tekintenek rá. Kedves emlékeikhez térnek vissza, de közben arról sem feledkeznek meg, hogy új élményeket is vigyenek majd haza bőségesen.
Ékszerdoboz falucska a Balatonnál
Ugyan nem közvetlenül a parton fekszik, mégis érdemes meglátogatni. Lepsényben remek borok, kulturális kincsek és hosszú séták várnak!
OLVASD EL EZT IS!
- velencei-tó
- legszebb