Mindössze 17-en laknak a világ legkisebb városában: ezek az idilli és apró Hum látnivalói
Sosem vették tőle vissza az évszázadokkal ezelőtt adott városi rangot.
Országról országra változik, hogy mi a feltétele annak, hogy egy település város lehessen. Több helyen is tiszteletben tartják például, ha történelmi múltra nyúlik vissza a rang adományozása.
Ez Horvátországban is előfordul, így ennek köszönhető, hogy az ország a világ legkisebb városával büszkélkedhet. Megmutatjuk, miért érdemes akár ősszel is felkeresni egy napra vagy egy hétvégére a békés, festői és aprócska Hum városát.
A világ legkisebb városa
Humot 2011-ben még 21-en lakták, azóta azonban a különböző adatok szerint 20-ra, majd 17-re csökkent a népesség. Ezzel a település a Guiness Rekordok könyvében is a világ legkisebb lakossággal rendelkező városaként szerepel.
Hum Horvátország északnyugati csücskében fekszik. Budapestről autóval Zágrábon, Rijekán és Opatiján keresztül haladva lehet megközelíteni mintegy öt-hat órányi utazással.
A picurka város hosszú és gazdag történelmi múltra tekint vissza. Humot elsőként 1102-ben említette dokumentum Cholmként, mely a helyiség eredeti, olasz nevéből, a Colmo-ból származik. A hegyes-völgyes vidéken elterülő várost már ekkor falak vették körbe, melyekről a legenda úgy tartotta, hogy óriások építették őket. Hum lakói otthonaikat a védművek oldalába építették, így a falak közt ma három házsor található, melyeket két utcára osztanak.
1552-ben a városka őrtoronnyal és haranggal gazdagodott, hogy még jobban el tudja látni védelmi funkcióját, melyet a környékbeli falvak számára nyújtott, később azonban jelentősége és lakosságának száma fokozatos csökkenésnek indult.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hum látnivalói
A Mirna folyó völgye gyönyörű. A városból ráadásul mesés kilátás nyílik rá, ugyanis Hum egy 349 méter magas emelkedő tetején fekszik. A szépséges isztriai környéken ellátni a 7 kilométerre lévő Roc vagy a vízeséséről és vízi malmairól nevezetes szomszédos falu, Kotli fele.
Mivel a tengertől egy kicsit távolabb van, ezért Hum kacskaringós utcácskáin sosincs tömeg. Noha az étteremben jó eséllyel összefutnak a turisták más látogatókkal, mégis nagyon békés és csendes a környék.
Az apró város könnyen bejárható. Nemcsak a tornyot, a macskaköves utcákat és a falakat érdemes azonban megcsodálni, hanem a Mária mennybemenetele templomot is, mely múzeumként is működik. Itt az ország több fontos fennmaradt, írásos, történelmi emlékét őrzik.
Hum lakói büszkén őrzik a hagyományaikat. A plébániához tartozó férfiak évente összegyűlnek, hogy tanácsot tartasanak és elöljárót, prefektust válasszanak ki, aki a következő évig irányítja a helyiek életét. A szavazatokat máig úgy adják le, hogy jelöltjük nevét egy fadarabra karcolják.
A városban járva érdemes megkóstolni egy helyi specialitást, a biskát is. Ezt a fűszeres, erős, alkoholos italt Humban kezdték készíteni fagyöngy felhasználásával. Októberben a grappa fesztiválra Isztria számos vidékéről érkeznek termelők, így az ínyencek számára kiváló lehetőség adódik a biska kipróbálására.
Éjszaka a nullacsillagos hotelben
Egy napra majdnem 80 ezer forintot kell fizetni, és lassan 2018 nyarára is le van foglalva a különleges hotel egyetlen ágya. Nézd meg, miért rajongnak érte sokan!
OLVASD EL EZT IS!
- falu
- falusi turizmus