Veszélyre figyelmeztet a rendőrség! Úgy rabolhatnak ki, hogy észre sem veszed

A zsebtolvajok elleni védekezéshez adtak hasznos tippeket.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Sajnos bárhol előfordulhatnak zsebtolvajok, de vannak bizonyos helyek, ahol nagyobb eséllyel rabolhatnak ki akár úgy, hogy észre sem veszed. A jobbik eset, ha csak egy kevés készpénzt tulajdonítanak el, nagyobb baj viszont, ha például kocsi- vagy lakáskulcsot kaparintanak meg, mert így még az autód és az otthonod is veszélybe kerül. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi közleményéből hasznos vagyonvédelmi tanácsokat kaphatsz.

Tipikus zsebes trükkök

A zsebtolvajok elsősorban az utcán, piacokon, tömegközlekedési eszközökön és egyéb zsúfolt helyen követik el a bűncselekményeket, kihasználva az áldozatok figyelmetlenségét. Az általában három-négy fős csoportban dolgozó elkövetők egyike eltereli a sértett figyelmét, a másik elemeli az értékeket, a harmadik eloson a lopott áruval, míg a negyedik azt figyeli, nehogy lebukjanak.

Mivel többnyire az áldozatok mellett vagy mögött dolgoznak, ezért célszerű a táskát, kabátot magad előtt fogni, értékeidet pedig cipzáras vagy patentos zsebbe tenni. A leginkább veszélyeztetett érték a mobiltelefon, valamint a pénztárca, de elvihetik a bankkártyát vagy éppen a gépjármű indítókulcsát, esetleg a lakáskulcsot is.

Tipikus helyzet az, amikor a sértett hátizsákjának külső zsebéből emelnek ki vagyontárgyakat, vagy a figyelemelterelő szándékosan nekimegy az áldozatnak, és a bocsánatkérést vagy éppen egy útbaigazítást kihasználva károsítja meg. Gyakran a kávézó vagy az étterem székére lerakott táskából, kabátból veszik el az értékeket. Ekkor az elkövető egy közeli asztalhoz ül, majd egyre közelebb csúszik, és úgy tesz, mintha valamit keresne a saját kabátjában, de ez alatt elemeli az értékeket vagy éppen az egész táskát, mobiltelefont, laptopot.

Így védekezz a zsebtolvajok ellen!

A vagyon elleni bűncselekmények megelőzése céljából fontos, hogy különböző helyeken és lehetőleg táska, kabát mélyén tartsd értékeidet! Csak a szükséges készpénz és irat legyen nálad, lehetőleg ne a bankkártya mellett helyezd el a PIN-kódot! A táskákat a tömegközlekedési eszközökön vedd magad elé, a vagyontárgyak meglétét folyamatosan ellenőrizd!

Ha mégis zsebtolvajok áldozatává válsz, próbálj meg minden részletet megfigyelni a személyleíráshoz, a feljelentést a bűncselekmény helye szerint illetékes rendőrkapitányságon tedd meg! Az ellopott bankkártyát, telefont azonnal tiltsd le, és ha kulcsokat loptak el, mihamarabb cseréld le a gépjármű, illetve a lakás zárait!

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Ezt is szeretjük