Ezt választották a világ legrosszabb ételének: elég bizarrul néz ki
Meglepő, hogy mit választottak a világ legrosszabb ételének.
Az Oroszországi Föderációhoz tartozó Jakutföld lakóit valószínűleg mélységesen felháboríthatta, hogy a nemzeti ételüket választották nemrég a világ legrosszabb ételének.
Mégis, az indigirka saláta annyira bizarr - európai szemmel - hogy az oda látogató turisták a Taste Atlas oldalán csúnyán lepontozták.
A világ legrosszabb étele
Mi is valójában ez az indigirka saláta? A különös étel különböző fehérhalakból készülhet, de leggyakrabban a lazacfélékhez tartozó, szibériai sarkvidéki vizekben élő mukszun húsából készítik, amit kockára vágott hagymával és olajjal kevernek össze, majd megsózzák és megborsozzák. Ez alapvetően nem is hangzik túl rosszul, ám a legtöbbeknek inkább az étel állagával van problémája.
Nem csak teljesen nyers minden összetevője ennek a fogásnak, ráadásul fagyottan is tálalják. A területen élők a földrajzi elhelyezkedésből fakadóan ugyanis egyszerűen kiteszik ezt a készételt a szabadba, hogy ott megfagyjon, majd előételként szolgálják fel. Gyakran adnak mellé kis citromot és egy feles vodkát is.
Ebben a formában valószínűleg sokak számára szinte fogyaszthatatlannak tűnik ez a különleges saláta, olyannyira, hogy 1,4-es pontszámmal elnyerte a világ legrosszabb étele címét is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A pontszám azóta már kicsit feljebb emelkedett, ami köszönhető olyan orosz vloggereknek, mint Ilya Varlamov, aki szerint ez egy kifejezetten finom előétel, és sokan mások is osztoznak a véleményében - jelenleg 2,1-es pontszámon áll a ranglista alján.
Úgy tartják, hogy az indigirka salátát még valamikor a 20. század közepén találhatta ki egy Innokenty Tarbakhov nevű séf, a fogást az Indigirka folyó után nevezte el, ami Jakutföldön csordogál.
Olvass tovább: kiderült, melyik a világ leggyorsabb állata
Sokan tévesen hiszik, hogy a gepárd az.
Kiderült, melyik a világ leggyorsabb állata: sokan tévesen hiszik, hogy a gepárd az
A világ leggyorsabb állata elképesztő sebességgel tud haladni.
Elolvasom(Cikken belüli kép forrása: JukoFF / Wikimedia CC0 1.0, borító- és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!