3 életveszélyes úticél, ahová jobb, ha nem utazol
Az egzotikus tájak csábítóak, ám számtalan veszélyt rejtenek. Hogy a nyaralás ne legyen rémálom, a következő helyeket kerüld el!
Míg korábban sokan csak álmodni mertek arról, hogy valaha is eljutnak egy egzotikus országba, addig manapság már néhány százezer forint is elég lehet egy különleges úthoz.
A szinte korlátlan utazás lehetősége azonban számos veszélyt is rejt, hiszen a szervezett utak mellett bárki magánakcióba foghat, ha van rá pénze, így olyan országokat is kitűzhet úticélul, amelyek nem éppen biztonságosak.
A járványok és trópusi betegségek mellett sok helyen még a mai napig sem stabil a politikai helyzet, ami fokozott biztonsági kockázatot jelent az odautazók számára. A nyaralás teljes körű megszervezése előtt éppen ezért elengedhetetlen, hogy alaposan tájékozódj a kiválasztott célországgal kapcsolatban, és tudd, hova nem tanácsos ellátogatnod!
Zavargások és járványok: Kenya
A Külügyminisztérium honlapján folyamatosan közli azoknak az országoknak a névsorát, ahová egyáltalán nem javasolt az utazás, és amely fokozott biztonsági kockázatot jelent az odautazók számára.
Kenya nyugati része - főként Western, Nyanza és Rift Valley tartományai -, valamint Nairobi nyomornegyedei - különösen Kibera, Mathare, Huruma, Kariobangi, Kawangware és Eastleight tartományai - például jelenleg is azok közé a helyek közé tartoznak, ahová nem tanácsos utazni. Sőt, mivel az ország nyugati része felé vezető vasútvonal Kiberán, Nairobi legnagyobb nyomornegyedén halad át, az ezzel történő utazástól is tanácsos tartózkodni.
Annak ellenére, hogy február óta a politikai feszültség és a biztonsági helyzet is javult, bármikor kitörhetnek zavargások, ezért Kenya keleti részét a Külügyminisztérium a fokozott biztonsági kockázatot jelentő országok közé sorolja. Mindenképpen tanácsos az utazás előtt mindenre kiterjedő utas- és balesetbiztosítást kötni, és csak érvényes vízummal, megfelelő anyagi háttérrel, és oda-vissza érvényes jeggyel ajánlatos Kenyába utazni.
A járványveszély miatt - áprilisban kolerajárvány tört ki, tavaly decemberben pedig a szomszédos Ugandában Ebola-járványt diagnosztizáltak - a szükséges oltásokról sem szabad megfeledkezni, és csak ellenőrzött helyeken javasolt állati eredetű élelmiszert vásárolni.
Az egészségügyi és biztonsági kockázatok ismerete mellett fontos tudni a Kenyában érvényes dohányzási szabályokról is. Nairobiban, Mombasában és Nakuruban mind a közterületeken - amelynek fogalmát nem határozza meg pontosan a rendelet -, mind pedig a középületekben tilos a dohányzás. Aki ennek ellenére rágyújt, azt eljárás alá vonják, és akár hat havi börtönnel is sújthatják.
Nairobiban működik magyar nagykövetség, a konzuli ügyelet a nap 24 órájában a magyar állampolgárok rendelkezésére áll a 00 254 733 762 943-as telefonszámon.
Természeti csapások és terrorizmus: Indonézia
Indonézia egyike a Föld legszebb, ugyanakkor biztonsági szempontból legkockázatosabb országainak. A Külügyminisztérium Indonéziát a fokozott biztonsági kockázattal járó országok közé sorolja, hiszen az elmúlt években több alkalommal is terroristatámadások célpontja volt - beleértve a turisták által kedvelt helyeket is. Így nem javasolja Pápua és Irian Jaya tartományok, valamint Makassar, Közép-Celebesz, Maluku, Nyugat-Timor és Nias térségének felkeresését. A fokozottan kockázatos helyek között említi továbbá Aceh, Közép-Sulawesi, valamint Szumátra északi részét.
Fontos tudni továbbá, hogy Indonéziában a kábítószerrel való kereskedelmet halállal büntetik, és igen komolyan veszik a tartózkodási időt is: minden egyes engedély nélkül eltöltött nap után fizetni kell.
A szokások tekintetében szintén fontos az elővigyázatosság: a többségében muzulmánok lakta térségekben feltétlenül ügyelnie kell az utazónak az öltözékére, a viselkedésére, és tanácsos kerülnie a tömegdemonstrációk helyszínét.
Mivel az országot gyakran érik természeti csapások - földmozgások, vulkánkitörések -, valamint járványügyi és közbiztonsági szempontból is kockázatot rejt, a magyar állampolgárokat arra kérik, hogy megérkezéskor feltétlenül jelentkezzenek a jakartai magyar nagykövetségen, és regisztráltassák magukat, megadva a tartózkodási helyük pontos címét, utazásuk célját, a tartózkodásuk időtartamát és elérhetőségüket.
Indonéziában Jakartán működik magyar nagykövetség, ügyeletének telefonszáma 00 62 815 9294 288.
Bűncselekmények és trópusi viharok: Fülöp-szigetek
A Fülöp-szigetek Indonéziához hasonlóan gyönyörű, ám még annál is veszélyesebb hely: a minisztérium egyáltalán nem javasolja magyar állampolgároknak az odautazást. A terrorizmus, az emberrablás és az utcai bűncselekmények veszélye általános - beleértve a pénzváltással kapcsolatos csalásokat -, ráadásul bizonyos térségekben egészen július közepéig - ekkor született ugyanis ígéret egy, várhatóan 2009-ben aláírandó béke-megállapodásra - állandó fenyegetettséget jelentett a Moro Iszlám Felszabadítási Front szeparatista alakulat.
Ennek ellenére még ma sem ajánlatos Mindanao, valamint - különös tekintettel Basilanra, Davaora, Tawi-Tawira és Jolora - a Sulu-szigetvilág térségét választani úticélul.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A bizonytalan belpolitikai helyzet mellett további kockázatot jelentenek a gyakori viharok és földcsuszamlások: júniusban Dél-Mindanaón pusztított trópusi vihar, májusban pedig a Cosme nevű vihar sebesített meg közel 30 ezer embert, és döntött romba több ezer lakóépületet.
A Külügyminisztérium honlapján minden országgal kapcsolatban találsz aktuális információkat, a figyelmeztetéseket pedig vedd komolyan! Ha mégis olyan országot választasz úticélul, amelyeket a minisztérium nem ajánl, utazás előtt vedd fel velük a kapcsolatot, és érdeklődj a legfontosabb tudnivalókkal kapcsolatban.
Tanácsos továbbá még az utazás előtt beszerezni a szükséges telefonszámokat és elérhetőségeket: az egyes országokban működő magyar nagykövetségek és konzuli hivatalok elérhetőségeit itt találod. »
OLVASD EL EZT IS!
- szegénység
- jogok
10 éves prostituáltak és katonák
- éhség
- érdekességek a világból
Alultáplált, éhező gyerekek százezrei hazánkban
- külföld
- terhesség