Ilyenek lesznek a budapesti taxik
A rendelet idén szeptember 1-től lép életbe.
Új rendelet lép életbe szeptember 1-jével a taxiközlekedésre vonatkozóan. A Fővárosi Közgyűlés által hozott szabályozás a járművek kötelező paramétereit és a szolgáltatás árát határozza meg.
A járművek megfelelési vizsgálatát a Budapesti Közlekedési Központ végzi el. A rendelet továbbá tartalmazza a viteldíjra, a külső megjelenésre, valamint a műszaki követelményekre vonatkozó elvárásokat.
A díjszabásra vonatkozó szabályok
A személyi taxik szolgáltatási díjának mérése kizárólag egy viteldíjmérő készülékkel, a taxaméterrel lehetséges. A díjszabás is előre meghatározott paramétereken alapszik, nevezetesen az egységes alapdíj 450 forint lesz, majd ehhez adódik hozzá a 280 forintos egységes kilométerenkénti és a 70 forintos egységes percenkénti díj.
A taxisnak biztosítania kell az autóban az egységes tarifatájékoztatót a műszerfalon és a hátsó ajtó ablakán, olvashatóan, valamint a panaszok megtételéről szóló tájékoztatót is kötelező elhelyeznie. Ezen kívül dohányzási tilalomra vonatkozó figyelmeztetést is ki kell raknia jól látható helyre a taxisnak.
Fizetési lehetőségek
A rendelet azt is meghatározza, hogy minimum két típusú bankkártya elfogadására alkalmas terminált kell a sofőrnek biztosítania az utasok számára. Kötelezően téli gumit kell használniuk a taxisoknak az október 15-től és március 15-ig tartó időszakban, továbbá március 15-től október 15-ig működőképes légkondicionáló is szükséges az autókba.
Külső megjelenés
A taxirendelet az autó külsejére vonatkozó előírásokat is tartalmaz. Sárga alapon fekete felirattal ellátott taxikkal veheti igénybe az utazni vágyó a szolgáltatást. Az autókon egységes, védjegyoltalom alatt álló szabadjelző készülékeket helyeznek majd el, valamint a kocsi oldalán fekete négyzetes sáv, taxipepita lesz látható. A külsővel kapcsolatos elvárásokhoz még hozzátartoznak a taxiengedélyre vonatkozó, tarifatájékoztató, a használható bankkártyára vonatkozó matricák, melyeket jól látható helyen kell felragasztani.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
További elvárások
Az autó hátsó lökhárítóján például el lehet helyezni meghatározott méretű és helyzetű reklámfelületet, de ennek a felhasználásához előzetes közlekedésszervezői jóváhagyás szükséges. A Budapesti Közlekedési Központ honlapján műszaki elvárásokra vonatkozó szabályozás is olvasható, ami 2015. július 1-től lép életbe.
A rendelet értelmében a 15 évnél idősebb járművet 2014. január 15-ig, a 15 éves gépkocsit 2014. december 31-ig, a 10 és 15 év közötti autót 2015. június 30-ig és a 10 évesnél fiatalabb autót maximum a tizedik év december 31-ig lehet használni.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- közlekedés
Most te is beleszólhatsz a közlekedés rendjébe!
- budapest
- közlekedés
Így változott meg a tömegközlekedés június 1-jétől
- közlekedés
- belföld