A világtörténelem 3 legrettegettebb diktátora: páros lábbal tiporták az emberi jogokat

A diktatórikus rendszerek gyakran társadalmi válságok idején alakulnak ki, amikor a nép bizalma megrendül a demokratikus intézményekben. Egy gazdasági összeomlás, a munkanélküliség és az infláció gyakran megágyaznak az autoriter hatalomra törekvő vezetők felemelkedésének.

Egy megosztott társadalomban könnyen törnek utat maguknak azok az elnyomók, akik kihasználva a káoszt uralkodni vágynak. Ezt a módszert már az ókori rómaiak is ismerték: Divide et impera! Uszítanak identitás, ideológia és önös érdekek mentén, azért, hogy gyengítsék az összefogást és így könnyebben fenntarthassák saját uralmukat. 

3 diktátor, akik semmibe vették az emberi jogokat 

Felmerül a modern emberben, ahogyan a történelem legrosszabb diktátoraira gondol, hogy hogyan lehettek ennyire könnyen befolyásolhatóak az akkori emberek, miért hagytak ilyen ördögi zsarnokokat hatalomra jutni. Megvannak a diktatúrák saját forgatókönyvei, amelyeket lépésről lépésre lehet bármilyen meggyengült emberi közösségen, társadalmon, nemzeten keresztülverni. A politikai instabilitás és a korrupció miatt sokan egy „erőskezű” vezetőt látnak megoldásként a káoszra. A félelem, az ellenségkeresés és a nemzeti büszkeség manipulálása hatékony eszköze a tömegek befolyásolásának.

Bevett eszközei vannak egy diktatúra kiépítésének, amelynek a mintázatát minden egyes vaskezű, kegyetlenkedő türannosznál fel lehetett fedezni. A propaganda, a sajtószabadság korlátozása és az ellenzék elnyomása biztosítja a hatalom megtartását. Sokszor a háborús vereségek vagy a külső fenyegetettség (legyen az vélt vagy valós) ad ürügyet a szabadságjogok felfüggesztésére, eleinte ideiglenes csorbítására. A társadalom polarizálódása és a demokratikus normák meggyengülése elősegíti az autoriter átbillenést. A diktátorok gyakran karizmatikus vezetőként jelennek meg, akik „megmentik” a nemzetet, felkarolják a botladozó népet. Az intézmények szisztematikus leépítésével és a hatalmi ágak egybeolvasztásával elgyengítik a hatalmat fenyegető erőket. 

Végül marad a zsigeri félelem, az egymásba bízni nem tudó állampolgárok folyamatos gyanakvása, és végül a teljes kontroll. Ha eleinte nem is szükséges vasmarok a rendszer megtartásához, később bármi áron meg akarják tartani ezt, amelynek kézenfekvő eszköze az erőszak és a szabályok nélküli retorzió minden lázadóval szemben. A történelem során számos ilyen forgatókönyvet kísérhetünk végig, azonban ezek közül is kiemelkedik néhány. 

Joszif Visszarionovics Sztálin 

A történelem egyik legnagyobb diktátora volt a grúz–oszét származású szovjet diktátor, aki mesterien mozgatta a hatalom szálait, nem törődve azzal, hogy azon kik és hányan akadnak fenn, majd fulladnak bele.

A nevéhez kötődnek a Nagy Terror tömeges letartóztatásai, a koncepciós perek és kivégzések. A Gulagokba toloncolta a rendszer „ellenségeit”, a haláltáborokban milliók vesztek oda. A gazdaságot erőszakos kollektivizálással és tervgazdálkodással csonkította meg, amely az éhhalálhoz és nyomorhoz vezetett. Mindeközben a népirtó kiépített propagandája mindvégig istenítette, a sajtóban csak az jelenhetett meg, amely a dicsőségét hirdette. Sztálin rendszere brutális, de hatékonyan központosított hatalmi struktúrát hagyott örökül a későbbi orosz vezetőknek. 

Adolf Hitler 

Hitler neve, nincs olyan ember a világon, akinek ne mondana semmit. A náci Németország vezetője egy szélsőségesen nacionalista, faji alapon működő diktatúrát hozott létre, amely totális kontrollt gyakorolt a társadalom felett. Az 1929-es nagy gazdasági összeomlást követően a munkanélküliség aránya az egekbe szökött és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt támogatottságának indexe ezzel egyarányúan ívelt felfelé. 1933-ban, a Reichstag felgyújtása után teljhatalmat szerzett és pillanatok alatt számolta fel a demokratikus jogokat, a törvényeket átalakította, az intézményeket gyakorlatilag ellehetetlenítette és kialakította a totális nemzetiszocialista diktatúrát. 

A náci ideológia középpontjában az antiszemitizmus, a fajelmélet és a német felsőbbrendűség állt, ezekre építette politikai programját és propagandáját. Adolf Hitler és a náci diktatúra százezreket tiport el, köztük zsidókat, romákat, homoszexuálisokat, szellemi vagy testi fogyatékkal élőket, valamint a politikai rendszert fenyegetőnek minősített ellenségeket. A holokauszt és a német nacionalista vérengzés sötét emléke örökre figyelmeztetés kell, hogy legyen az emberiség számára, hogy sose feledkezzen meg arról, mire képes egy diktatórikus rendszer, ahol az abba be nem illeszthetőket dehumanizálják. 

Mao Ce-tung  

A Kínai Népköztársaság megalapítója és vezetője, 1949-ben vette át a hatalmat, miután a kommunisták győztek a kínai polgárháborúban. A megítélése ma is kétarcú, a tökéletesen kiépített propaganda miatt a mai napig sokakban a nemzet védelmező atyjaként, Kína megmentőjeként él. Miközben Mao brutális diktatúrája politikai üldöztetései és bosszúhadjáratai összesen 44–72 millió ember életét követelték. Célja a kommunizmus totális kiépítése volt, aminek érdekében több radikális reformot vezetett be, az ipart és a mezőgazdaságot kollektivizálta.

A Nagy Ugrás erőltetett rendelkezése végül teljes gazdasági összeomláshoz és a kínai történelem legnagyobb éhínségéhez vezetett. Az éhezés három éve alatt nagyjából 20–30 millió ember halt éhen. A tömeges tisztogatások és a kulturális forradalom hatalmi harcában, amelynek áldozatai közt szerepeltek a hatalmat fenyegető „burzsoá” tanárok, intézményvezetők és dolgozók, politikai ellenfelek és gyakorlatilag bárki, aki nem szolgálta vakon kommunista hatalmat. 

(Képek: Getty Images Hungary.)

• diktatúra
• diktátor
• hitler
• sztálin
• mao ce-tung
• emberi jog
• kommunizmus
• holokauszt
• propaganda
• náci
• történelem
• Terasz