Ilyen még nem volt a díjátadó történetében! Taylor Swift történelmet írt
Az énekesnő egymás után hatszor nyerte el ugyanazt a díjat.
Minden évben megjutalmaz egy művészt a dalszövegírók támogatásával foglalkozó szervezet, a Nashville Songwriters Association International.
Idén Taylor Swift kapta az év dalszerzőjének és előadójának járó díjat, és ezzel rekordot döntött: a 23 éves énekesnő hatodszor nyert.
Kétszeres rekord
Vasárnap este jelentették be a country-zene egyik legrangosabb díjátadójának idei nyertesét. Az az év dalszerzője és előadója idén ismét Taylor Swift lett, aki ezzel az elismeréssel együtt zsinórban hatszor kapta meg a díjat.
Önmagában sem kis dolog ez az eredmény, de Taylor ezzel rekordot is döntött: lekörözte azt a két előadót - Vince Gillt és Alan Jacksont -, akik ötször-ötször vehették át a kitüntetést.
Nemcsak ezzel emelkedik ki az énekesnő az eddigi díjazottak közül, zsenge kora is említést érdemel: ő az eddigi legfiatalabb előadó a kitüntetettek között.
Az NSAI nyertesét mindig olyan country-dalszövegírók közül választják ki, akik abban az évben egy dalukkal bekerültek a slágerlisták top 30 száma közé. Taylornak idén ez hatodszorra is sikerült: Red című albumából mintegy hatmillió példány kelt el a világon egy év alatt.
Szebb, mint valaha! Először mutatkozott a nyilvánosság előtt az énekesnő a szakítás óta
Nézegess képeket!
ElolvasomEz még nem minden
Úgy tűnik, Taylor Swift sorra zsebeli be az elismeréseket, és mindig van egy újabb díj, ami célként lebeg a szeme előtt. Legközelebb a Countryzenei Szövetség novemberi díjátadóján vesz részt jó eséllyel: hat-hat jelölést kaptak szintén énekes-dalszövegíró kollégájával, Kacey Musgravesszel.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az énekesnőnek idén talán a hatos lesz a szerencseszáma, hiszen eddig a Grammy-díjat is ennyiszer kapta meg. Van azonban olyan elismerés, amit még ennél is többször sikerült elnyernie: Taylor Swift az American Music Awards tízszeres boldog tulajdonosa.
OLVASD EL EZT IS!
- filmbemutató
- taylor lautner