Idén még ezeken a szombatokon kell dolgoznod
Mondjuk, hogy mely szombatokon kell dolgoznod az idei év hátralevő részében.

Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

A hosszú hétvégék a jól megérdemelt pihenést jelentik, előtte azonban le kell dolgozni azokat az ünnepnapokat, amelyek hétköznapra esnek.

Elmondjuk, hány olyan alkalom lesz még az idén, amikor egy-egy hétvégi nap is munkanapnak minősül majd, illetve mely szombatokat fogja érinteni mindez.

Augusztus 8.

Az idei évben még két szombati napon kell majd dolgozni: ezek közül egy alkalommal augusztusban, ugyanis augusztus 20. csütörtökre fog esni: helyette augusztus 8. lesz a munkanap.

December 12.

December 24. szintén hétköznapra esik majd, így ezt a napot is pótolni kell egy másik napon, amire idén december 12. a kijelölt dátum. Október 23. ugyan pénteki nap lesz, ám ezt a napot nem kell ledolgozni.

Hosszú hétvégék még az idén

Bár már az év felénél tartunk, még több hosszú hétvége van előttünk. Az augusztus 20-i ünnephez kapcsolódóan négynapos hosszú hétvége következik, augusztus 20. és 23. között. Októberben 23-tól 25-ig, vagyis három napig tart majd a pihenés, míg decemberben ismét négy nap áll majd rendelkezésre, 24-től 27-ig.

Május 1. annak idején

Május 1-3. szintén hosszú hétvége volt. Nézz érdekes fotókat arról, hogyan zajlott a május 1-i ünnepség hazákban a szocializmus idején!

Ezt is szeretjük