Megkerült a Stonehenge eltűnt kődarabja: 60 évig senki sem tudta, hol van

A kiemelt kődarab több mint hat évtized után ismét a helyére került.

A Stonehenge kődarabja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Több mint hatvan év után került a helyére a Stonehenge egy darabja, melyet 1958-ban régészek emeltek ki az egyik gigászi kőoszlopból. Senki sem tudta, hol volt az a több mint egy méter hosszú darab, melyet az egyik kő belsejéből fúrtak ki, míg az ásatás egyik résztvevője, a kilencvenéves Robert Phillips úgy nem döntött, hogy visszaadja - írta a BBC hírportálja.

A hatalmas őskori kőépítményért felelős English Heritage hivatala azt reméli, hogy a megkerült minta segít megállapítani, honnan származtak a kövek. 1958-ban a régészek azon dolgoztak, hogy megakadályozzák egy három kőből álló építmény összedőlését: két oszlop tartott egy harmadikat, mely vízszintesen feküdt rajtuk.

Az egyik függőleges kőtömbön repedéseket találtak. Úgy döntöttek, megerősítik, ezért több helyen átfúrták, és az üregekbe fémrudakat illesztettek. A javítás nyomait az ásatáskor talált homokkődarabokkal álcázták. Robert Phillips magával vitte a fúrással kiemelt kődarabok egyikét. Eleinte a munkahelyén tartotta egy műanyagcsőben, majd, miután nyugdíjba ment, és Floridába költözött, amerikai otthona falára helyezte.

A gigantikus kőtömbök megerősítéséhez egy gyémántvágó cég segítségét kérték, a férfi akkoriban náluk dolgozott, így került a régészeti ásatásra. A Van Moppes vállalat munkatársai három darab egyméteres kőmintát emeltek ki a tömb belsejéből, Phillips pedig magával vitte az egyiket. Kilencvenedik születésnapja előestéjén azonban úgy döntött, visszaadja a kőmintát.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A régészek azt remélik, a minta elemzése segíthet meghatározni, honnan származhattak az építmény kövei. Noha a kődarabot tavaly májusban adta vissza a férfi, az örökségvédelmi hivatal csak most számolt be róla, mert előbb meg akartak bizonyosodni a minta valódiságáról. Továbbra is rejtély, hol lehet a másik két minta.

Fotók: Getty Images.

19. századi szobrok keltek életre a fotós keze alatt

Egy-egy művészeti ág önmagában is csodálatos remekműveket nyújt a műkedvelők számára. Amikor pedig két formai kifejezés keveredik, az eredmény egyedülálló.

19. századi szobrok keltek életre a fotós keze alatt: lenyűgöző az eredmény

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük