"Szép dolog volt tőle, hogy csak az én lábamat akarta szétlőni" A Stockholm-szindróma története

1973-ban a svéd kriminológus pszichiáter, Nils Bejerot felfedezett egy rendkívül érdekes pszichiátriai jelenséget, melyet eredetileg - egy bűntett helyére utalva - Norrmalmstorgs-szindrómának nevezett el. Eredeti nevével ellentétben ma mindenki Stockholm-szindrómaként ismeri. Ez voltaképpen a fogvatartó és fogvatartott között kialakuló kötődést fedi.

Minden 1973. augusztus 23-án reggel kezdődött, amikor a börtönből kimenőt kapott Jan-Erik Olsson besétált a Stockholm központi negyedében, a Norrmalmstorgban található Sveriges Bankba, és túszul ejtett néhány embert.

Olsson a foglyokért cserébe azt követelte, hogy Clark Olofsson rabtársát is engedjék be hozzá, és adjanak neki hárommillió svéd koronát, ami körülbelül 94 millió forintnak felel meg. A kormány részben engedett a zsarolásnak, és néhány órán belül megérkezett a bankba a pénz.

Társa beengedését viszont ahhoz kötötték, hogy előbb engedje szabadon a foglyokat. Erre a túszejtő mérgesen felhívta a svéd miniszterelnököt, és közölte, ha nem engedik be volt rabtársát, megöli Kristin Enmarkot, az egyik fogvatartott fiatal nőt.

Meglepő fordulat

Ezen a ponton meglepő dolgok történtek a bankban. Kristin Enmark, akinek a megölésével a túszejtő fenyegetőzött, szintén felhívta a miniszterelnököt. Elmondta, hogy csalódott, amiért nem engedik be hozzájuk Olofssont, és, hogy nem kellett volna az összes túsz elengedését kérniük fogvatartójuktól. Ez volt az első különös mozzanat, amire a kintről tárgyalók felfigyeltek. Végül úgy határoztak, hogy a másik rabot is beengedik a fogvatartó kérése szerint.

Ahogy telt az idő, úgy tűnt, az áldozatok egyre közelebb kerültek Olssonhoz. A túszejtő kabátot adott nekik, amikor fáztak, és annak, aki kért, szuvenírként még egy golyót is ajándékozott.

Amikor Elisabeth Oldgren klausztrofóbiára panaszkodott, kilencméteres pórázra kötötte, így a nő kimehetett sétálni, amiért végtelenül hálás volt. Amikor a másik túsz, Birgitta Lundblad nem tudta utolérni telefonon a családját, a túszejtők bátorították, hogy hívogassa csak őket, biztos sikerül.

- Végig nagyon kedvesek voltak velünk - emlékezett vissza utólag Birgitta, amit az egyetlen férfi fogvatartott, Sven Safstrom is megerősített annak ellenére, hogy Olsson többször a lába szétlövésével fenyegette meg.

- Nagyon szép dolog volt tőle, hogy csak az én lábamat akarta szétlőni, a lányokét nem - mondta Sven. - Amikor jól bánt velünk, a szemünkben egy vészhelyzetben lévő isten volt - folytatta.

Végül hat nap múlva könnygázt szivárogtattak a pincébe, ami után a két bűnöző azonnal belátta, hogy nincs esélyük a menekülésre. Megadták magukat. Arra számítottak, hogy az elsőként kilépőkre tüzet nyitnak a mesterlövészek, ezért a banki alkalmazottakat akarták kiengedni először, akik viszont megmagyarázhatatlan hűséggel ragaszkodtak hozzájuk, ezért nem akarták a két bűnözőt magára hagyni. Fogvatartóik döntését, hogy esetleg a túszokat lövetik agyon maguk helyett, az áldozatok lovagias cselekedetnek vélték.

Végül mindenki elhagyta a pincét, de a két túszejtő őrizetbe vételét az áldozatok igyekeztek megakadályozni. Később is kiálltak mellettük, amikor gyűjtést szerveztek, hogy meg tudják fizetni nekik a lehető legjobb jogi védelmet. A Stockholm-szindróma fogalmát a hasonló eseteknél használják, amikor empátia, ragaszkodás alakul ki fogoly és fogvatartott között.

A milliárdos lánya géppuskát ragad

Nemzetközileg akkor lett igazán ismert ez a jelenség, amikor a bankrablást követő évben Patty Hearst-öt, a dúsgazdag amerikai lányt fényes nappal, a vőlegénye leütése után egy szélsőbaloldali szervezet elrabolta és fogvatartotta.

Patty egy alapos agymosást követően azonosulni tudott a forradalmárok eszméivel, ezért átállt hozzájuk, és utána velük együtt követte el a fegyveres bűncselekményeket.

Miután elkapták őket, Patty-t is börtönbe zárták. Szabadulása után feleségül ment egyik testőréhez, és mindent megtett, hogy szabaduljon sötét múltjától.

Natascha Kampusch fogvatartóját siratta

Egy harmadik ismert eset Natascha Kampusch nevéhez fűződik, akit Wolfgang Priklopil rabolt el, és tartott fogva egy ablak nélküli pincében nyolc éven keresztül. Nataschának 2006-ban sikerült megszöknie a férfitól, aki ezután öngyilkos lett. A fiatal lányt évekig éheztette, és fizikailag bántalmazta Priklopil, aki a megölésével is fenyegette, ha zajongani mer.

Natascha Kampusch annak ellenére, amiket fogvatartója tett vele, egykori bántalmazója halálhírére gyertyát gyújtott, és részt vett a temetésén is. Amikor pszichológusok felhívták rá a figyelmét, hogy Stockholm-szindróma tünetei fedezhetők fel a viselkedésében, a lány tiltakozott. Azt mondta, egykori elrablójával összetett volt a viszonya, így magyarázta gyengéd érzelmeit.

Mi okozza a Stockholm-szindrómát?

A szindróma olyankor léphet fel, amikor a fogvatartó agresszív viselkedését időnként gyengédség váltja fel, ami legtöbbször csak felületes kedvesség, azonban a jó szóra kiéhezett áldozat ezt túlértékeli, és már annak is örül, ha a másik megölhetné, mégsem teszi. Az elszigeteltség is közrejátszik a gondolkodás eltorzulásában, illetve a helyzet reménytelensége.

Nemcsak olyan szélsőséges esetekben jelentkezik a Stockholm-szindróma, mint a túszejtés vagy emberrablás. Sokszor a családon belüli erőszak áldozatai is azért tűrik a napi fizikai és lelki agressziót, és tartanak ki bántalmazójuk mellett, mert a körülményeik nem teszik lehetővé a változtatást, így kiszolgáltatott helyzetükben minden emberi gesztust ragaszkodással hálálnak meg.

• ezo
• áldozat
• túszdráma
• lelki betegség
• bűncselekmény
• Terasz