Férje miatt hagyott fel a repüléssel az első magyar női pilóta: Steinschneider Lilly ünnepelt tehetség volt
Steinschneider Lilly, az első magyar női pilóta, lenyűgöző karriert futott be, mielőtt férje kedvéért végleg felhagyott szenvedélyével, a repüléssel.
Steinschneider Lilly 1891. január 13-án született Budapesten, egy jómódú zsidó család második gyermekeként. Édesapja, Steinschneider Simon Bernát jól menő ágyneműgyárat vezetett, amely még a császári udvart is ellátta. Lillyt fiatal korától kezdve vonzotta a technika világa, már tinédzserként a repülésről álmodott.
Steinschneider Lilly, a magyar pilóta
A repülés világa a századfordulón még kizárólag a férfiak birodalmának számított, ám Lilly nem hagyta magát eltántorítani. Két esemény is a repülés irányába terelgette: amikor 1909-ben Louis Blériot elsőként repült át a La Manche csatorna fölött, majd az 1910-es budapesti repülőbemutató, ahol Lilly is a tízezres közönség részeként ámult a pilóták ügyességén.
1912-ben végül megvalósította álmát: Bécsújhelyen sikeresen letette a pilótavizsgát Karl Illner oktatónál, és ezzel az Osztrák–Magyar Monarchia másodikként vizsgázott női pilótája, és az első magyar női pilótája lett. Az a bátorság és elszántság, amellyel a férfiak által uralt repülés világában helytállt, egyedülállóvá tette őt, és hamarosan elismert sportolóként emlegették.
Kivételes tehetsége révén számos repülőbemutatón és versenyen is részt vett, ahol magassági és távolsági rekordokkal hívta fel magára a figyelmet. Első nyilvános felszállása 1912. október 6-án Nagyváradon volt, ahol mintegy kétezer fős tömeg ünnepelte. Számos repülőversenyen bizonyította bátorságát és ügyességét, köztük az 1913-as nemzetközi repülőhéten is Aspernben, ahol egy másik női pilótával, Jeanne Pallier-vel együtt képviselte nemét.
Lilly ünnepelt tehetsége nemcsak abban mutatkozott meg, hogy ő volt az első magyar női pilóta, hanem abban is, hogy rendkívüli ügyességgel és magabiztossággal kezelte a repülőgépeket egy olyan korban, amikor a repülés kifejezetten veszélyes és technikailag kihívásokkal teli sportág volt.
Azok az első világháború előtti évek, amikor aktívan repült, tele voltak veszélyekkel – az akkori gépek nyitott szerkezetűek voltak, a pilóták gyakran szembesültek zord időjárási viszonyokkal, és bármikor bekövetkezhetett egy halálos baleset. Ennek ellenére Lilly nemcsak megállta a helyét, hanem bravúros manővereket hajtott végre, amelyeket a közönség és a szakma is csodált.
Számos versenyen ért el kiemelkedő eredményeket. Az 1913-as Szent István-napi repülőversenyen, Budapesten nemcsak a sebességi versenyt nyerte meg, de második helyezést ért el az egyhuzamban történő repülés és a levegőben töltött összidő versenyeiben is. Ügyessége és kitartása révén hírnevet szerzett mind Magyarországon, mind külföldön, így méltán tartották őt a kor egyik legtehetségesebb női pilótájának.
Lilly tehetségét és bátorságát nem csak a repülésben csodálták. Fiatal korában megszerezte autóvezetői engedélyét is, amely szintén ritkaságnak számított a nők körében. A pilótavizsgája megszerzése után sokan gratuláltak neki, és különböző levelek, üdvözlőkártyák érkeztek hozzá nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is, amelyek hírnevéről tesznek tanúbizonyságot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Azonban pilótakarrierje hamar véget ért. Szeretett volna csatlakozni a légierőhöz az I. világháborúba, de apja közbenjárása miatt nem sorozták be. A világháború alatt férjhez ment egy olasz grófhoz, majd miután férje arra kérte, hogy hagyjon fel a repüléssel, Lilly lemondott az égi karrierről, és házasságának szentelte az életét. A magyar történelem híres nőalakjairól itt tesztelheted le a tudásodat.
A háború, a társadalmi elvárások és férje kérésének súlya olyan tényezők voltak, amelyek miatt a repülés iránti szenvedélyét háttérbe kellett szorítania. Csehországba költözött a házaspár, Lilly elhagyta családját, sőt, zsidó származása miatt csak titokban tudta tartani kapcsolatait Magyarországon maradt szeretteivel.
A háború alatt a keleti fronton szolgált ápolónőként. Végül 1927-ben megszületett lánya, Maria Electa, akit Pixie-nek becéztek. A családi idill azonban nem tartott sokáig. A második világháború idején Lillynek zsidó származása miatt el kellett menekülnie, és Olaszországban töltött éveket kislányával, szűkös anyagi körülmények között. Férjével végül elváltak, és Lilly visszavonultan, magányosan élt Dél-Franciaországban. 1975-ben hunyt el Genfben.
Steinschneider Lilly rövid, de annál fényesebb pilótakarrierje példaértékű maradt a korabeli nők számára, akik hasonló álmokat dédelgettek. Bár repülős pályafutása csupán két évig tartott, bátorsága és úttörő szelleme máig emlékezetes maradt a repüléstörténet lapjain.
Öröksége fennmaradt, mint az egyik legbátrabb és legtehetségesebb női pilóta, aki már a 20. század elején rácáfolt arra a gondolatra, hogy a repülés csak a férfiak kiváltsága. Korábbi cikkünkből megtudhatod, melyik magyar nő volt az amerikai vadnyugat legendás alakja.
Mi volt Mátyás király feleségének a teljes neve? Királyok és királynők kvíze
Ha jó voltál nevekből töri órán, ez a kvíz neked való!
Elolvasom(Cikken belüli képek forrása: Touring Club Italiano / Wikipedia CC BY-SA 4.0, Kizoti / Wikipedia CC BY-SA 3.0, borító- és ajánlóképek forrása: Getty Images Hungary.)
- magyarország
- pilóta
- steinschneider lilly
- magyar történelem
- osztrák-magyar monarchia
- híres nők
- magyar nők a történelemben
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- magyar történelem
- zrínyi ilona