2000 sorozat van Netflixen, mégis az egész világ ugyanazt nézi: így függtünk rá a Stranger Thingsre

Az idei ünnepi időszak nem a családról, nem a bejgliről és nem is az ajándékokról szólt, hanem a Stranger Thingsről. Karácsonykor és Újévkor nézők milliói ültek a tévé elé a legkülönbözőbb korosztályból, hogy végig izgulják a sorozat ötödik évadát. 

Nem titkolom, a hype engem is elért, már csak azért is mert két és fél éve nem láttam Willt, Hoppert, Mike-ot és persze Tizenegyet. Az új évad számomra csalódás volt, és miközben néztem, egy kérdés cikázott bennem: a Stranger Things mindig ilyen gyerekes volt, vagy mi nőttünk fel?

Így függtünk rá a Stranger Thingsre

Ekkor feltúrtam az internetet, és rájöttem, hogy közel 10 éve volt, mikor az első évad debütált. Ezidő alatt tinédzserből felnőtt lett egy generáció (köztük én is), a kollektív várakozás és rajongás azonban nem csillapodott. De mi lehet a titka a misztikus, kicsit ijesztő, mégis mese szerű Stranger Thingsnek?

Az egész Freudnál kezdődik

William Sharp pszichológus szerint a válasz részben Sigmund Freudnál keresendő. A szakember úgy véli, a sorozat egyik legerősebb eleme az, ahogyan a tudattalan működését jeleníti meg. Az Upside Down, ez a sötét, torz párhuzamos világ, tökéletes metaforája annak, amit Freud a tudattalan fogalmával írt le: mindannyiunkban ott lapulnak elfojtott emlékek, félelmek és vágyak, amelyek időről időre felszínre törnek.

Az Upside Down ijesztő, sötét és undorító, mégis valahol hasonlít a való világra. Mindez nyugtalanságot kelt a nézőben, ezzel együtt viszont oda is szegezi őt a képernyők elé.

A jó öreg nosztalgiafaktor

Annak idején anyukámat is belerángattam ebbe a sorozatba, és bár nem igazán kedveli a valóságtól elrugaszkodott sztorikat, ez mégis beszippantotta. Ennek pedig az egyik oka a nosztalgiafaktor lehetett. A ’80-as évek zenéi, játékai és hangulata biztonságos keretet ad a történetnek, miközben a sötétség folyamatosan beszivárog a "rózsaszín" múltba.

A színes neon rucik és idióta hajak az idősebb korosztályban kellemes nosztalgiát keltenek, a fiatalabbaknak pedig egy már nem ismert, idealizált világot festenek le. A nézők vágynak visszatérni ebbe az időszakba, de közben félnek attól, hogy már nem lenne olyan, mint amilyennek az emlékezetük megőrizte.

Ezt gondolják a nézők

Ahhoz, hogy megértsük a Stranger Things sikerét, nem kerülhetjük ki a kommentszekciókat. Így alámerültem a Reddit bugyraiba, hogy kiderítsem, ki miért fanatikusa a sorozatnak. A már fent említett nosztalgiafaktort rengetegen említették és többen kiemelték, hogy a sorozat olyan, mintha egy Stephen King-történet és egy Spielberg-film találkozna.

A kommentelők szerint a gyerekszereplők is kulcsszerepet játszanak a sikerben. A nézők szerint a Stranger Things egyik legnagyobb húzása az volt, hogy nem „gyerekesítette” a történetet csak azért, mert fiatal karakterek álltak a középpontban. A színészek hitelesek, a köztük lévő kémia természetes, a témák pedig meglepően érettek.  A zene szintén külön dicséretet kap, sokak szerint a sorozat egyik legerősebb érzelmi fegyvere, egyszerre megnyugtató és nyugtalanító.

Utóbbiak pedig talán arra is rávilágítanak, hogy - számomra - miért nem ütött akkorát az utolsó évad. A gyerekek ugyanis felnőttek, és hiába próbálják idióta hajakkal fiatalítani őket, már csupán pár nagyranőtt huszonéves, akik még mindig egy szörnyet akarnak elkapni. Ez pedig - akaratlanul is de - kellemetlenül kiütközik a képernyőről.

Fotók: Getty Images Hungary

Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Femina!

• stranger things
• sorozat
• függőség
• netflix
• Terasz