Arccal lefelé temették el a 13 éves kislányt: betegsége miatt nézhették boszorkánynak a 15-16. században
A kislányt különbözősége miatt rekeszthették ki, és titulálhatták boszorkánynak az emberek.
Néhány száz év telt el csupán azóta, hogy a boszorkányüldözések, boszorkányperek és kegyetlen boszorkányégetések zajlottak a világban.
De már sokkal korábban is előfordult, hogy valakit ez a vád ért a közösség részséről. A boszorkányság vádja általában azokat a nőket érte, akik másak voltak, mint a többiek. Kirívóan szépek, különcök vagy épp olyanok, akik nem akartak házasodni. A testi fogyatékkal járó, a veleszületett betegségek, rendellenességek ugyancsak egy okot jelentettek a kirekesztésre: ennek válhatott áldozatául egy 13 éves kislány is.
A 13 éves beteg kislány tragédiája
Arccal lefelé, hatalmas kőlap alá temették el a gyereket, ez azonnal feltűnt a sírt feltáró vatikáni régészeknek, akik Olaszországban, Albengában végeztek ásatásokat. Radiokarbonos vizsgálat szerint 1400-1500 körül halhatott meg a 13 éves kislány, akit az 5-6. századi, 1593 óta elhagyatott San Calocero templom alatti területre temettek el.
Egy, az ásatásban résztvevő szakértő, Stefano Roascio kifejtette, az arccal lefelé temetés egyfelől a büntetés, másfelől a megszégyenítés eszköze volt a középkorban.
A kislány valószínűleg beteg volt, és ebből adódóan az emberek számára ijesztően nézhetett ki: vizsgálatok szerint skorbutja volt. Bőre a betegségéből adódóan valószínűleg sápadt volt, szemei, orra, nyálkahártyája gyakorta vérezhetett, fogai kihullottak. Ha voltak a betegségével járó egyéb panaszok, mint például eszméletvesztések, akkor még valószínűbb, hogy külső mássága és tünetei miatt boszorkánynak nézhették. Helyzetét tovább ronthatta göndör haja és lábainak rendellenes tartása.
A temetés módja arra utal, hogy erős félelmet érezhettek vele szemben, és tartottak tőle, hogy a lelke visszatér majd kísérteni. A középkorban a vámpírnak hitt embereket temették hasonló módszerekkel: Bulgáriában mintegy száz sírt találtak már, amely valószínűleg vámpírtemetés lehetett.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A középkori hiedelmek a boszorkányokról számos ártatlan életet követeltek. A 13 éves kislány nem az egyetlen fiatal, akit az olasz kisvárosban találtak, és boszorkányság gyanúja miatt végezhettek ki: egy 15-17 éves lány csontjait vizsgálva azt állapították meg, a lányt halála után megégethették, majd hatalmas kövekkel pakolták le sírjában azt, ami még megmaradt belőle - valószínűleg, hogy ne tudjon visszatérni.
A kegyetlen bánásmódot és eszement hiedelmeket szerencsére felszámolták az elmúlt évszázadok, de még így is megrázó belegondolni, hogy valaha gyerekek ellen támadtak ilyen kegyetlen módszerekkel a boszorkányság elképesztő vádja miatt.
A kisfiút is boszorkánynak hitték
Sajnos napjainkban is előfordul, hogy hisznek a boszorkányságban: egykor ez a kisfiú is áldozatul esett ennek, de egy nő felkarolta, és magához vette a csontsovány kisgyereket: azóta megváltozott az élete.
Öröm látni, milyen vagány kisfiú lett belőle: szívszorítóan kezdődött a boszorkánygyermek története
A kisfiú élete hajszálon múlt, mára viszont boldog, vagány kisgyerek lett.
Elolvasom