Az első eset, amikor tudományos céllal végeztek ördögűzést: így ért véget a 16. századi történet
A Brossier család városról városra lépett fel lányával, akit állítólag megszállt az ördög.
A középkorban gyakori volt, hogy fiatal lányokat vádoltak meg boszorkánysággal. A szépség, a szokatlan színű haj vagy szem, a különlegesebb kisugárzás, a különc természet, vagy ha valaki nem akart férjhez menni, mind arra mutatott a többi ember számára, hogy boszorkánnyal állnak szemben.
Jellemző volt az is, hogy arra, aki másként viselkedett, mint a többiek, ráfogták, hogy megszállta az ördög. Szinte ipart csináltak az ördögűzésekből, sőt, látványosságnak sem volt utolsó egy ember, akin démoni megszállás uralkodott el.
Martha Brossier története
Martha Brossier, úgymond, sztárnak számított korában: családja városról falura, faluról városra vitte a lányt, mondván, hogy megszállta az ördög.
Martha mindig is csodabogár volt. Olykor férfiruhát hordott, ami nagyon kirívó volt a korában, és nem akart férjhez menni, ami szintén nem volt elfogadott. Egy nap pedig, a húszas évei hajnalán azzal állt az apja elé, hogy őt megszállták a démonok. Itt jegyezzük meg, hogy a dolog pikantériája volt, hogy az angers-i és orléans-i püspök lányáról beszélünk.
El is hitték, hogy Marthát megszállta a gonosz. Talán még ő maga is biztos volt benne. Ezt sok különc tulajdonsága mellett az is alátámasztotta, hogy szokatlanul hosszú volt a nyelve, rendkívül szaporán lélegzett, illetve hogy hasbeszélésre is képes volt - angolul és görögül is. Szemeit pedig képes volt rémisztően forgatni, száját úgy mozgatni, mintha görcsök rángatnák az arcát.
Martha sztár lett, de gyanút fogott a király
Óriási érdeklődés fogadta a lányt, akit megszállt az ördög. Még magához IV. Henrikhez is eljutott a híre. Talán felháborította az emberek hiszékenységének kihasználása, vagy megijedt, hogy a gonosz így eluralkodhat egy emberen: bárhogy is volt, maga szervezett a lánynak ördögűzést a Szent Geneuesua-apátságban, de nem azért, hogy segítsen rajta. A király tudományos vizsgálatnak vetette őt alá, hogy végére járjon a dolognak.
A legmagasabb rangú papokat rendelte a lányhoz, akik látszólag annak rendje és módja szerint végezték az ördögűzést. Az űzés alanyainak szájába rendszerint fadarabot adtak, hogy ne nyeljék le a nyelvüket. Szentelt vízzel locsolták őket, és keresztekkel a kezükben latin szöveget mormoltak a fejük felett.
Tényleg a mesterséges intelligencia irányít mindent 20 év múlva?
Ha kíváncsi vagy, hogyan formálja át a mesterséges intelligencia az életünket mindezt könnyed, szórakoztató és közérthető módon megközelítve, akkor gyere el előadásunkra, ahol Szily Nóra vendége Rab Árpád trend- és jövőkutató lesz. Az előadás során kiderül, milyen szerepe van a mesterséges intelligenciának a mindennapjainkban, és hogyan alakíthatja a jövőnket. Gyere el, és tudd meg, mit hoz a jövő!
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2024. október 24. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ezek a papok mindeközben fadarabbal a kezükben recitáltak, és még csak nem is ördögűzési szöveget, hanem egy öreg Vergilius-verset. Kezükben egyszerű botok voltak, Martha szájába viszont fakeresztet adtak, amit a lány észre sem vett, holott valós megszállás esetén ettől őrjöngésben kellett volna kitörnie. A színlelt ördögűzésben ráadásul szentelt víz helyett egyszerű vízzel locsolták le Marthát, a lány mégis a földön vergődve szenvedett ezektől. Akkor is, ha előtte vagy egy hétig szentelt vizet itattak vele, ami meg sem kottyant neki.
Bebizonyosodott tehát, hogy ami Marthával történt, az mind a képzelete szüleménye volt. Ez az eset volt az ördögi megszállás első tudományos vizsgálata és cáfolata, hiszen rögtön be is bizonyította, hogy nem többről, csupán egy rémes agyszüleményről van szó. Ördögűzés, ennek dacára, a mai napig is létezik, ha nem is olyan formában, mint ahogyan a középkorban volt.
Hátborzongató festmények
Ezeket a képeket senki sem szeretné a nappalija falán látni: állítólag ártó erők lakoznak bennük.
Ránézni is borzongató: a félelmetes festmény emberi vérrel készült - Nem merik eladni
Nézegess képeket!
ElolvasomBelső ajánlókép: Getty Images. A festmény Antonio Vivarini alkotása.