Tudtán kívül vált a világ egyik legismertebb női hangjává a színésznő: szomorú a története

Siri hangja világszerte ismert, ám a színésznő, aki kölcsönözte, semmit sem kapott a felvételekért.

Siri hangja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Siri nevét az egész világ ismeri: még azok is hallottak az Apple virtuális asszisztenséről, akik nem Apple-termékeket használnak. A mesterséges intelligencián alapuló alkalmazás női hangon szólal meg, amihez a korai verziókban Susan Bennett amerikai énekesnő, színésznő kölcsönözte a hangját. Így ismerték meg a felhasználók Sirit, ám azt kevesen tudják, milyen drámai történet áll a háttérben.

Azt hihetnénk, hogy Bennett dollármilliókat kaszált a munkával és azóta is dúskál a cég logójával ellátott, drága szponzorholmikban, a valóság azonban egészen más. A most 75 éves színésznőt ugyanis nem értesítették róla, hogy az ő felvételeit használják a projekthez, és fizetést sem kapott érte. Egy ismerősétől szerzett tudomást az egészről, hat évvel azután, hogy rögzítették a hangmintáit.

Siri hangja

Siri hangja sokak fülében ott cseng, ám valódi tulajdonosa erről sokáig mit sem sejtett. Susan Benett főleg énekesnőként dolgozott, hangját rádiószignálokban és tévéreklámokban lehetett hallani, és háttérénekesként is tevékenykedett. Véletlenül cseppent bele a szinkronizálás világába: a stúdió, ahol dolgozott, ilyen megbízásokat is vállalt. Egy nap az egyik szinkronszínész nem vette fel a munkát, és mivel a dolog sürgős volt, Bennett beugrott, ezzel karrierje új irányt vett. 2005-ben egy nehéz, de átlagosnak tűnő feladatot kapott, egy kis szövegfelolvasó programhoz mondott fel hangmintákat. Ezeket a felvételeket használta fel végül az Apple Siri megszólaltatásához.

Napi négy órában főleg értelmetlen mondatokat és kifejezéseket kellett a mikrofonba mondania, amit aztán programozók alakítottak át úgy, hogy természetesen hangsúlyozott, értelmes mondatok keletkezhessenek az anyagból. Amikor elkészültek a felvételek, és a szövegfelolvasó cég megbízását teljesítették, Bennett egyszeri fizetést kapott, de a stúdió továbbra is használhatta a hangmintákat. Tovább is adták azokat az Apple-nek.

Ám Bennettnek erről nem szóltak. Az Apple nem alkalmazta őt személyesen, olcsón vásárolták meg a felvételeket a stúdiótól, amely kizárólagos jogokkal rendelkezett felettük, így eladhatták azokat a színésznő tudta nélkül. Bennett sosem jelentkezett Siri szerepére, nem vett részt meghallgatáson, és sokáig azt sem tudta, hogy kiválasztották. 2011-ben egy ismerőse tájékoztatta arról e-mailben, hogy az Apple virtuális asszisztense az ő hangján szólal meg.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

 Siri hatalmas és nagyon pozitív életlecke volt számomra, mert kénytelen voltam szembenézni bizonyos félelmekkel és bizonytalanságokkal. Én tulajdonképpen introvertált vagyok, nagyon zárkózott személy. Gondolkodtam rajta: akarok az lenni, akinek a hangján szólalnak meg az eszközök világszerte? Aztán rájöttem, nem igazán van választásom  mondta el a témáról Bennett a Voice Of America 2018-as interjújában.

A történet egyik legbizarrabb eleme, hogy az Apple sosem ismerte el, hogy Susan Bennett felvételeit használták fel Siri megszólaltatásához. Ám a CNN audiokriminalisztikus szakértőket bérelt fel az ügy felderítésére, akik 100%-os bizonyossággal megállapították, hogy a virtuális asszisztens hangja megegyezik Bennettével. Végül 2013-ig alkalmazták az eredeti hangmintákat az első iPhone-okon, aztán lecserélték őket, de az emberek fejében a jól ismert hang örökre összeforr Sirivel.

Mesterséges intelligenciával gyártottak rádióműsort Lengyelországban: áll a bál miatta

Az Off Radio Kraków nevű rádió műsorának AI által kreált személyek a műsorvezetői!

Elolvasom

A kiemelt kép illusztráció. Forrás: Getty Images.

Ezt is szeretjük