Azt hitte, ő elhunyt testvére reinkarnációja: döbbenetesen érdekes Salvador Dalí élete
Hatalmas és befolyásos művész volt, akinek élete sem volt mindennapi.
Egy több mint hatvan évig tartó karrierrel Salvador Dalí kétségkívül azok közé tartozik, akik a legnagyobb hatással lettek a modern művészetre. 1989-ben bekövetkezett haláláig bámulatba ejtő örökséget hagyott maga után, mely nemcsak szürrealista festményeit foglalja magába, hanem szobrait, filmjeit, fotóit és egyéb alkotásait is.
Mint a legtöbb művész, már gyerekkorában sem volt rendhagyó személyisége, és egész életében szerette feszegetni a határokat személyes és professzionális életében is. Összegyűjtöttünk néhány érdekes tényt Salvador Dalíról, amik rávilágítanak nem mindennapi életének egy-egy aspektusára.
Érdekes tények Salvador Dalíról
Dalí bátyja kilenc hónappal azelőtt halt meg, hogy a művész megszületett volna. Testvérét és apját is Salvadornak hívták. Mikor a művész ötéves volt, szülei elvitték bátyja sírjához, és azt mondták neki, hogy ő a bátyja reinkarnációja. Ez egy olyan elgondolás volt, amit Dalí elhitt, és úgy hívta elhunyt testvérét, mint „egy korábbi verziója saját magamnak”. Bátyja később jelentős része lett munkáinak, mint például az 1963-ban készült Portré a halott bátyámról című festményében.
Mi sem bizonyítja jobban, hogy a kezdetektől lázadó volt, hogy Dalít kirúgták a művészeti iskolájából - kétszer is. A fiatal Dalí művészi tehetsége kis korától fogva biztatva volt, különösképpen édesanyja részéről, aki a festő 16 éves korában halt meg. Amíg a Szépművészetek Akadémiájában tanult Madridban, ismert volt kicsapongó viselkedéséről és ruháiról, melyek egy 19. századi brit dandyéhez hasonlítottak. Sajnálatos módon Dalí sosem diplomázott. Első elbocsátása 1923-ban történt egy diáktüntetésen betöltött szerepéért. Miután visszatért az iskolába, szembesülnie kellett második elbocsátásával, nem sokkal államvizsgája előtt, 1926-ban.
1942-es önéletrajzában, a Salvador Dalí titkos életében leírta, hogy azért volt elbocsátva, mert nem volt hajlandó beülni a szóbeli vizsgájára: „Intelligensebb vagyok, mint ez a három professzor együttvéve, ennélfogva elutasítom, hogy ők vizsgáztassanak. Túlságosan is jól ismerem ezt a tárgyat.” Az elbocsátás nem keserítette el, ugyanabban az évben, életében először, elutazott Párizsba, és találkozott példaképével, Pablo Picassóval.
Dalí sikkes bajuszt viselt már a húszas éveiben; ahogy ért művészként, úgy lett arcszőrzete egyre feltűnőbb. Diego Velázquez, a barokk kor világhírű művésze és portréfestője inspirálta bajuszát, és ez a karakterjegy azonnal felismerhetővé tette Dalít.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Elena Ivanovna Diakonova, akit Gala néven ismert, tíz évvel idősebb volt Dalínál, és Paul Éluard szürrealista költő felesége volt, mikor először találkoztak 1929-ben. A viszony hamar fejlődni kezdett, mert Gala elvált Éluard-tól - de továbbra is közel maradtak egymáshoz. Dalí és Gala 1934-ben házasodtak össze annak ellenére, hogy Dalí családja ellenezte, hogy egy idősebb, orosz, elvált nőt vesz el. Kulcsfontosságú szerepe volt a művész karrierjében, üzleti menedzserévé és múzsájává vált.
Az 1950-es években köztudott volt, hogy Gala házasságon kívüli viszonyokat folytat, azzal együtt, hogy Dalí állítólag kifejezetten biztatta őt erre. 1969-ben, mikor Dalí vett neki egy katalán kastélyt, amely Púbolban található, meghatározott volt kettejük közt, hogy a férfi csak akkor látogathatja meg őt, ha a nő előtte írásban meghívta. Egész életükben kétségkívül mély és intellektuális szerelem volt köztük. Azt írta: „Fényesíteni akarom Galát, hogy ragyogjon, a lehető legboldogabb legyen, jobban törődöm vele, mint saját magammal, mert nélküle mindennek vége lenne."
Híres festmények kvíze
Magyar és külföldi alkotók képeit mutatjuk meg: felismered őket?
Kép forrása: Wikipédia/Roger Higgins, World Telegram staff photographer
Borító-és ajánlóképek forrása:
OLVASD EL EZT IS!
- történelem
- salvador dalí