A történelem 3 legrejtélyesebb eltűnése

Egyik percről a másikra nyomuk veszett. Minden előzmény és nyom nélkül eltűntek. 3 eset, amire máig nincs egyértelmű magyarázat.

Csak Magyarországon több mint tízezer ember tűnik el évente. Egy részüknek - alig néhány ezernek - a nyomára bukkannak néhány héten belül, a többségükről azonban soha többé nem hallanak.

Amelia Earhart és az Electra

Világviszonylatban az eltűnések száma szinte felbecsülhetetlen mértékű, ráadásul az esetek nagy részében minden előzmény nélkül veszik nyoma felnőtteknek, gyerekeknek, nőknek és férfiaknak, fiataloknak és időseknek.

A következő három eset is ilyen. Hogy mi történt Antoine de Saint Exupéry íróval, Jimmy Hoffával, a Teamsters elnökével, vagy a híres amerikai pilótával, Amelia Earharttal?

A világháború legnagyobb rejtélye: Amelia Earhart

Az amerikai pilóta, Amelia Erhart eltűnése a második világháború legtitokzatosabb esetének számít, annak ellenére, hogy jóval a háború kitörése előtt történt. Egyes vélemények szerint ugyanis eltűnése összefüggésbe hozható a japánok hódításával, ami számos spekulációra adott okot a háború idején.
Amelia Earhart repülőgépe 1937. július 2-án 10 órakor szállt fel az új-guineai Lea reptérről, hogy eljusson a Csendes-óceán közepén található Howland-szigetre.

Az amerikai haditengerészetnek a sziget mellett horgonyzó hajójával folyamatos rádiókapcsolatot tartott, amikor pedig a hajó fölé ért, rádión jelezte helyzetét, valamint a tényt, hogy még három órára elegendő üzemanyaga van.

Jeleit a hajó rádiósa fogadta, Amelia azonban nem tudta tartani a kapcsolatot a hajóval. Háromnegyed órányi körözés és Amelia utolsó üzenete után azonban világossá vált: a gép menthetetlenül eltévedt, és egészen más irányba indult.
Ameliáról ekkor hallottak utoljára. Az eltűnését követő napokban a Csendes-óceán 151 ezer négyzetmérföldjét kutatta át a haditengerészet tengeralattjárókkal, repülőgépekkel és minden rendelkezésre álló eszközzel, ám sikertelenül. A repülőgép roncsaira sosem találtak rá, ahogy Amelia eltűnésének részleteit is a mai napig homály fedi.

Nyomtalanul a tenger felett: Antoine de Saint-Exupéry

Antoine de Saint-Exupéry francia író és pilóta halálának körülményei is tisztázatlanok.
Saint-Exupéry 1921-ben kezdte meg katonai szolgálatát, és a következő évben szerezte meg a pilótaengedélyt. Menyasszonya kérésére otthagyta a katonaságot, de 1926-ban ismét repülni kezdett - abban az időszakban, amikor a repülőgépek műszeres felszereltsége még igen kezdetleges volt. Ekkor kezdett írni is, a könyvek mellett azonban sosem hanyagolta el a repülést.

A második világháborúban a francia felderítőknél szolgált, és - bár visszavonulni készült - 1944-ben még elvállalt egy utolsó küldetést: adatgyűjtést a Rajna-völgyi német alakulatról. A repülőgépe 1944. július 31-én éjjel szállt fel - de soha nem érkezett meg. Másnap egy asszony állítólag látott néhány repülőgéproncsot a Carqueiranne-öböl közelében, és egy francia egyenruhára is ráakadtak. Az azonban, hogy a roncsok és a ruha Saint-Exupéry-hoz tartozott volna, évtizedekre rejtély maradt.

Az író gépét csupán 2000-ben találták meg a Földközi-tenger mélyén, és csak 2008-ban derült fény arra, hogy Saint-Exupéry gépét Horst Rippert német harci pilóta lőtte le.

Eltűnése 30 éve rejtély: Jimmy Hoffa

Született vezető, karizmatikus egyéniség, az amerikai Teamsters szakszervezet elnöke. Harminc éve tűnt el, a nyomozást azonban azóta sem zárták le az Egyesült Államokban.
James Riddle Hoffa, közismertebb nevén Jimmy Hoffa az Indiana állambeli Brazilban született 1913-ban. Már húszévesen sztrájkot szervezett, hamarosan pedig az amerikai történelem legnagyobb munkásvezéreként emlegették. A Teamsters szakszervezeti szövetség - az Egyesült Államok közép-nyugati szállítómunkásainak tömörülése - tagjaként igen gyorsan lépkedett a ranglétra fokain: népszerűsége egyre nőtt, 1957-ben pedig megválasztották a szervezet elnökének.

Hatalmas terveket szőtt: a szervezet ellenőrzése alá akarta vonni nem csak Észak-Amerika teljes közúti fuvarozását, de légi közlekedését, illetve minden más szervezet szállítással és fuvarozással kapcsolatos tevékenységét is. Ezt azonban az amerikai kormány nem nézte jó szemmel - aggódott amiatt, hogy egyetlen szervezet kezében összpontosul minden -, és az is egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a Teamsters kapcsolatban áll a maffiával.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Egyre gyűltek a vádak Hoffa ellen.
1975. július 30-án találkozóra indult egy étterembe két hírhedt maffiavezérrel, akik azonban nem jelentek meg. Hoffa még hazatelefonált a feleségének - majd örökre nyoma veszett. Üres kocsiját az étterem parkolójában találták meg, a holttest azonban a mai napig nem került elő.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük