Mit csinált a kormány az elmúlt hónapban?
Több korábbi ígéretét is megszegte a kormány közvetlenül a választást követően.
Ma ül össze az új parlament, ezért megnéztük, mi történt a választások óta. A választáson megszerzett újabb kétharmados többségét a kormány és a kormánypártok szinte már másnaptól csatasorba állították, ezzel esetenként korábbi ígéreteiket is megszegve. A voksolás vasárnapja utáni kedden azonnal megkezdték a vitatott Szabadság téri emlékmű építési munkálatait, majd Hoffmann Rózsa talán utolsó intézkedésével még utoljára alaposan felborzolta a tanárok kedélyét.
A két ügyet az köti össze, hogy a kormány előzetes ígérete ellenére cselekedett. Orbán Viktor még februárban válaszolt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének tiltakozására. A levélben a miniszterelnök - előrevetítve győzelmét - húsvéti ünnepek utáni párbeszéd ígért. Hoffmann Rózsa államtitkársága alatt született meg a Nemzeti Köznevelési Törvény, illetve a tankönyvellátásról szóló határozat. A választás utáni napokban a leköszönő államtitkár egyik utolsó intézkedésével megszegte az ezen törvényekben is rögzített szabad tankönyvválasztás ígéretét.
Kordon és tüntetők a Szabadság téren
A kormány még tavaly döntött egy emlékmű megépítéséről, mely a tervek szerint Magyarország német megszállásának 70. évfordulójára emlékezett volna. A koncepció azonban meglehetősen elhibázottnak hatott, hiszen mind a történész szakma, mind pedig a közvélemény éles felháborodása kísérte a tervek bemutatását.
A viták hatására február 19-én a kormány visszakozott, és az addigra már kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánított szobor felállításának elhalasztásáról határozott.
A választásokon azonban ismét kétharmadot szerzett kormánypártok az eredménnyel felhatalmazva érezhették magukat arra, hogy az ellenvetéseket - és saját ígéretüket - figyelmen kívül hagyva, rohamtempóban álljanak neki az építkezésnek. Az ezt követő napokban, majd hetekben civilek és ellenzéki politikusok egyaránt jelen voltak a téren, ahol szinte napi rutinná vált az építkezéshez felállított kordonok elbontása.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hoffmann mégsem úgy gondolta a szabad tankönyvválasztást
Már a választást követő héten felröppent a hír, hogy Hoffmann Rózsa munkájával elégedetlen Orbán Viktor, majd biztossá vált, a következő kormányában már más foglalkozik az oktatás ügyeivel. Hoffmann gondoskodott róla, hogy ne felejtsék el, emlékezetes búcsúajándékot hagyott maga után. A köznevelési államtitkár egy levelet küldött ki az iskolák számára, melyben saját törvényével is szembemenve egy szűkített listát közölt a választható tankönyvekről.
A szabad tankönyvválasztás törvényben garantált lehetőségével ellentétes határozat óriási felzúdulást keltett a tanárok körében. Sokakat ért hidegzuhanyként a döntés, aminek eredményeképp egyes tanárok olyan könyvekből kénytelenek jövőre oktatni, amelyeket nem is ismernek. Egyes tankönyveket pedig hiába ismerhették meg a pedagógusok, azok nem illettek a már megkezdett tankönyvi logikába.
Bezárt a Bazár, tönkrement a vetemény
A választást követő közvetlen időszakra időzítették a kishantosi mintagazdaság birtokbavételét a földpályázaton nyertes új tulajdonosok. A biztonsági őrök kíséretében érkező munkagépek kitárcsázták a veteményeket, amellyel 150 millió forintnál is nagyobb kárt okoztak. Az ügy furcsasága egyrészt, hogy az őszibúzát két hónappal később már akár az új tulajdonosok is arathatták volna, másrészt pedig a földért indított jogi folyamat le sem zárult.
A Várkert Bazár megnyitója is említést érdemel. A nyitóceremóniát óriási érdeklődés kíséretében, Orbán Viktor személyes közreműködésével tartották meg. Az erősen félkész állapotban átadott létesítményt a választások estéjén lezárták, azóta sem vehették birtokba a látogatók.
Fotó: MTI/Beliczay László
OLVASD EL EZT IS!
- országgyűlés
- kövér lászló
Gyurcsány fizetését emelte a Fidesz
- csalás
- választások
Választási csalás történt? Nem érdekel mégsem senkit
- fizetés
- mszp