Véletlenül fedezték fel az elpusztult várost: 1500 évig senki sem tudott róla
A Pompeji-katasztrófa évfordulója alkalmából összegyűjtöttünk pár érdekességet, amiről talán még nem hallottál.
Időszámításunk szerint 79-ben pontosan ezen a napon kitört a Vezúv vulkán, és lesöpörte a föld színéről a lábánál fekvő Pompeji városát annak teljes lakosságával együtt. A katasztrófát megelőzően a tűzhányó mintegy négyezer évig szunnyadt a kráterét elzáró lávadugó miatt, ám ezen a baljóslatú napon felébredt, és iszonyatos mértékű pusztítást végzett.
Bár azóta rengeteg idő eltelt, az emberek kíváncsisága nem csökkent, így Pompeji történetéről már számos tanulmány, műalkotás, kiállítás és dokumentumfilm is készült. A következő érdekességekkel azonban sokan még nem találkoztak.
Véletlenül találták meg
Hihetetlenül hangzik, de a katasztrófa 1500 évig rejtve maradt, felfedezése pedig csakis a véletlennek köszönhető: az első falmaradványok a 16. században, a Sarno-folyó szabályozási munkálatai során bukkantak fel.
A hivatalos ásatások csak jóval később, 1748. áprilisában kezdődtek meg Roque Joaquín de Alcubierre spanyol mérnök vezetésével. Nem telt bele sok idő, míg a lelőhely kiemelt szerephez jutott az újkori európai kultúra fejlődésében.
Hegynek hitték a Vezúvot
Erről az állításról megoszlik a tudósok véleménye: egyesek szerint az ott élők többsége tudta, hogy otthonaik egy szunnyadó vulkán lábánál fekszenek, míg mások szerint a lakosok erről mit sem sejtettek, és egyszerűen hegynek vélték a Vezúvot.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Érdekesség, hogy bár a vulkánról legtöbben kapásból Pompejire asszociálnak, nem ez volt a tűzhányó leghíresebb megmozdulása: egy 1631-es kitörése legalább akkora erejű volt, mint amelyik maga alá temette Pompeji lakosságát.
Az időjárás is az emberek ellen játszott
Murphy törvénye, hogy ami elromolhat, az el is romlik, mert aznap a körülmények egyértelműen az emberek ellen játszottak. A széljárás ugyanis normál esetben pont a várostól ellenkező irányba sodorta volna a hamut. Ám a katasztrófa bekövetkezésekor nem így történt.
A kutatók is lerótták tiszteletüket az áldozatok előtt
Szakértők régóta dolgoznak a Vezúv által elpusztított Pompeji területén, egy alkalommal pedig észrevették, hogy a hamu egyes részein napjainkban is lyukak tátongnak, ami arra utal, hogy ott valamikor emberek feküdtek. Ezért a kutatók gipszkötéseket hagytak bennük, mintegy tisztelgésképp az áldozatok előtt.
Újabb kitörés jöhet
Pompeji óta a Vezúv már több mint harmincszor kitört. Ha valaki megfigyeli, tevékenysége ciklusokra bontható, az 1913-1944 közöttiek a kutatók szerint az 1631-ben megkezdődött vulkáni aktivitás lezárásai voltak.
Az 1631-es volt a Vezúv második legpusztítóbb kitörése, amikor a forró láva mintegy háromezer emberrel végzett. 1944-ben a vulkáni láva a kerteket és házakat vette célba, miközben 26 emberéletet követelt. Olasz szakértők szerint pedig a Vezúv 2100-ig ismét kitör majd.
Vulkánkitörés képeken
Az indonéziai Bali szigetén található Agung-tűzhányó 1963-ban ezer emberrel végzett. Legutóbb 2018. június 29-én tört ki.
Megbénította a légi forgalmat a hamufelhő: képeken a félelmetes jelenség
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek forrása: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- olaszország
- történelem