Pető Intézet: ez állhat az államosítás hátterében
Az intézmény és a kormány egyetért, eltávolítják a fenntartót.
Szerdán jelentette be Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára, hogy közvetlen állami felügyelet alá vonják a Pető Intézetet. Mi az oka az államosításnak, és mit gondolnak arról az intézet háza táján?
Valóban segíteni fog a lépés egyik legfontosabb szellemi hungarikumunkon? Miért nem működött az eddigi rendszer? Személyi ellentétek béníthatták a finanszírozást.
Mi történik az intézettel?
Az oktatási törvény módosításával megnyugtatóan lehet rendezni a Pető Intézet anyagi helyzetét - közölte Rétvári Bence. Rétvári bejelentése szerint közvetlenül állami irányítás alá kerül az intézmény, így hatékonyabban és biztosabban juthat hozzá éves működéséhez szükséges 1,5-2 milliárd forinthoz.
Az államtitkár az ATV Reggeli start című műsorában elmondta, nemcsak a fenntartásra jut ezentúl biztosabb anyagi keret, de a béreket is rendezni tudja az intézmény.
Szerinte ez azért változik meg, mert kiiktatják a feleslegesnek ítélt harmadik szereplőt, azt a nonprofit kft.-t, mely eddig az állam és a Pető Intézet közé "ékelődött".
Miért szükséges az államosítás?
Kíváncsiak voltunk, mit gondol az intézmény vezetősége, egyetértenek-e az államosítással, és ők is bizakodóan tekintenek-e a jövőre. Egy név nélkül nyilatkozó illetékes szerint az irány jó, és az intézetnél is bíznak abban, hogy a változással az eddigi bizonytalanságok kiküszöbölhetők lesznek.
De mi is vezetett odáig, hogy ilyen radikálisnak tűnő lépéseket tegyenek a kormány részéről? A legnagyobb figyelmet az intézet helyzete talán akkor kapta, amikor 2013 őszén a teljes magyar sajtó arról cikkezett, hogy a világhírű intézet komoly anyagi gondokkal küszködik.
Az intézmény bevételei az elmúlt években fokozatosan csökkentek. Ez a jelenség nem új keletű, már a 2008-as gazdasági válság idején kevesebb állami normatíva járt az intézetnek, ez csak tavaly csúcsosodott ki. Az igazi érvágást a 2013-as évben a külföldi támogatások visszaesése jelentette, amit most az államnak kell pótolnia. Az őszi viták egy 105 millió forintos normatív támogatás körül folytak, amit végül a kormány biztosított, de az intézmény sorsa a fenti számok nagyságrendét látva biztosan nem ezen múlt, így itt nem ért véget a mentés.
Hogyan segít az államosítás az intézeten?
Rétvári arról beszélt, hogy már 2006-tól voltak problémák, amikor az akkori felügyelő testület és az intézmény vezetősége közötti huzavonákat komolyan megsínylette az intézmény.
Bár pontos eseteket az államtitkár nem említett, forrásunk szerint ekkor például úgy bocsátottak el embereket az intézettől, hogy sejthették, munkaügyi perekre kerül sor, és azokat a volt alkalmazottak meg is fogják nyerni. Így rengeteg pénze ment el arra a Petőnek, hogy jogtalanul eltávolított dolgozóit kártalanítsa.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A problémát tehát főként az okozta, hogy az intézmény vezetése és a felügyeletet elvégző kft. között súrlódások voltak. A konfliktus az intézmény vezetése és a felügyelő testület között arra vezethető vissza, hogy a kuratóriumok vezetését minden az aktuális kormányérdekek befolyásolták - legalábbis forrásunk ezt állította. A Nemzetközi Pető András Közhasznú Nonprofit Kft. jelenlegi vezetője ugyanakkor az a Fehér Miklós, aki az első Orbán-kormány idején a jelenlegi fideszes EP-képviselő, Surján László munkatársa volt. Nem beszélhetünk tehát egy ellenzékinek tekinthető vezetőről.
Az intézmény két éve nonprofit ellenőrző testület felügyelete mellett működik, bár ez a köztes szint előtte is létezett, más közjogi formában. Feltételezhető, hogy az abban részt vevőkkel vitái voltak a kormánynak, talán pont az imént említett Fehérrel. Személyi változásokat firtató kérdésünkre forrásunk nem zárta ki, hogy egy ilyen átalakítás személyi változásokat is magával hozhat, így sejthető, hogy néhány, az intézmény és a kormány számára sem kívánatos ember kiiktatása a cél az államosítással, hogy gördülékenyebben folyhasson a finanszírozás.
Képek: 1. és mobilon megjelenő képek: Wikipedia.org/Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete/Mesüge; 2.: MTI/Marjai János; Alsó: facebook.com/PetoIntezet
- politika
- kormány
- belföld
- államtitkár
- állami támogatás
- mozgássérült
- pető andrás
- pető intézet
- állam
- rétvári bence
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- bűncselekmény
- iskola