Mégis kap 105 milliót a Pető Intézet

Balog Zoltán bejelentett

A szellemi hungarikumnak minősített Pető Intézet mégis kap plusz 105 millió forint támogatást.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Megduplázzák a Pető intézetnek a köznevelési szerződés alapján járó 105 millió forintos kiegészítő támogatást - jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, miután az intézet rektorával tárgyalt. Korábbi cikkünk a témában.

Lesz támogatás

Balog Zoltán újságíróknak nyilatkozva jelezte, ezt a juttatást egy évre biztosítják kísérleti jelleggel, és a köznevelési szerződésben rögzítik majd. Ezalatt kipróbálják az együttműködést, és látni fogják, hogy a fenntartó mire jut ezzel az összeggel. Hozzátette: ajánlottak egyéb többlettámogatást is, amely a likviditási gondokat tudja majd kezelni, erről és a távlati tervekről, a fenntartói költségekről munkacsoport tárgyal majd. Ezt Maruzsa Zoltán felsőoktatási helyettes államtitkár vezeti - mondta a miniszter.

Megjegyezte: úgy látják, a menedzsment környékén is vannak gondok, van mit rendbe tenni a fenntartó és az intézmény viszonyában.
Balog Zoltán kitért arra is, hogy az állami köznevelési intézményrendszer részévé váltak az alkalmazott konduktorok, és "189 álláshelyet létesítenek, amit pedagógiai végzettségű konduktorok fognak betölteni". Emellett az itt tanító pedagógusok bére az életpályamodell alapján átlagosan 34 százalékkal nő, ami pluszként jelentkezik a költségvetésében - jelezte.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A miniszter azt mondta, a Pető intézet és az általa alkalmazott módszer hungarikum, magyar sikertörténet. Most talán nem ragyog olyan fényesen, mint néhány éve vagy évtizede, de a tárca minden segítséget megad, hogy ez ismét így legyen - tette hozzá.

Schaffhauser Franz rektor azt mondta, hogy a tervezett megállapodás és a stratégiai tervezésben való együttműködés hosszú távra megoldja a helyzetet. A Pető-módszernek, főiskolának és képzésnek nemcsak múltja volt, "hanem szárnyaló jövője lesz" - közölte. Hozzátette: a valóban akut pénzügyi problémák kezelésére kielégítő, konkrétan segítő megállapodás körvonalazódott. A rektor kitért arra, bízik abban, hogy ezt a megállapodást továbbiak követik majd, és az intézet pénzügyi helyzetét a legközelebbi jövőben sikerül stabilizálni.

Az Együtt-Pm szerint ez édeskevés

Az Együtt-PM szövetség szerint csak "porhintés" és semmire sem elég az a 105 millió forint pluszjuttatás, amelyet az emberi erőforrások minisztere ígért a nemzetközi Pető intézetnek - mondta Szabó Tímea, a szövetség társelnöke az MTI-nek.

Szabó Tímea viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy az intézet korábban ígéretet kapott erre, de - a képviselő tudomása szerint - egyelőre még a kiegészítő normatíváról szóló szerződést sem írta alá velük a kormányzat.
Az Együtt-PM társelnöke emellett félőnek nevezte, hogy a 105 millió forint csak arra jó, hogy eltereljék az emberek figyelmét a Pető Intézetről, miközben – a szövetség információi szerint – "a háttérben folyamatosan zajlik az ingatlanok eladásának szervezése".

Ezt is szeretjük