Tízmilliókkal támogatja az örökbefogadást a kormány

A népszerűsítésre ítéltek meg 25 millió forintot. Egyre több a meddő pár, egyszerűsödött az eljárás.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Országos programsorozat indul az örökbefogadás lehetőségének népszerűsítésére, az Emberi Erőforrások Minisztériuma 25 millió forintot biztosít egyedi támogatásként az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítványnak - Ágota - e célra - közölte a tárca szerdán az MTI-vel.

Az alapítvány országos, 2013. május 31-ig tartó programsorozatot indít, a közlemény szerint ennek célja a népszerűsítés mellett a nevelőszülővé és befogadó szülővé válásra való felkészülés segítése, az élet szentségének védelme. A programsorozat keretében konferenciákat, előadásokat tartanak több helyszínen.

Egyre több a meddő pár

Felmérések szerint egyre több meddő pár van Magyarországon, akik nem tudnak gyermeket vállalni. A rendelkezésre álló adatok szerint 2002-ben még 836 örökbefogadás volt, majd ez a szám folyamatosan csökkent a következő években, de 2011-ben már ismét nyolcszáz fölé emelkedett.

A kormány több eszközzel próbál tenni az örökbefogadás népszerűsítéséért. Egyszerűsítették az örökbefogadási eljárást, bevezették az örökbefogadói gyes intézményét, amely alapján  azok, akik három-hat éves gyermeket fogadnak örökbe, fél évig otthon maradhatnak a gyermekkel.

Könnyebb lett az apai elismerés jegyzőkönyvbe foglalása, így az bármely gyámhatóságnál, kormányablaknál, külföldön a tiszteletbeli konzulnál is intézhető. Emellett az új szabályozás - az eddigiekkel szemben - lehetőséget biztosít arra, az örökbefogadott felkeresse a vér szerinti testvérét anélkül, hogy ahhoz a vér szerinti szülők hozzájárulását kérné.

A második Orbán-kormány női tagjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

További változások

Bővül a származás megismeréséhez való jog is, hiszen a gyámhatóság köteles lesz tájékoztatni a kérelmezőt arról, hogy őt örökbe fogadták-e, él-e a vér szerinti szülője, illetve van-e testvére, féltestvére.

Új elem, hogy a vér szerinti szülő egészségügyi adatairól a gyámhatóság az adatkezelőtől való adatlekéréssel, anonimizált formában - az örökbefogadott kérelmére - tájékoztatja az örökbefogadottat, illetve annak törvényes képviselőjét.

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ez eddig a vér szerinti szülő felkutatásával valósulhatott meg. Egyszerűsödik a külföldön történt örökbefogadás hazai elismerése is. A hatóságok névváltozatási kérelmek formájában évente 25-30 ilyen üggyel szembesülnek.

Ezt is szeretjük