Orbán Viktor ma reggel közölte: húsvét után nyithatnak a boltok és a vendéglátóhelyek
Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában adott tájékoztatást a legfrissebb járványügyi helyzetről.
Orbán Viktor kora reggel az Operatív törzs ülésen kezdett, majd nagypénteken is beszámolt a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a legfrissebb járványügyi helyzetről.
A koronavírus-járvány napi adatai szerint több mint 260 ember halt meg, és több mint 9000 ember fertőződött meg csütörtökön. 2 millió 156 680 ember megkapta az első oltást, több mint 860 000 pedig már a másodikat is. Lassan elérjük azt a pontot, amikor a vakcinák ki fogják fejteni a hatásukat.
Magyarország miniszterelnöke közölte: ma reggel azt a jelentést kapta, hogy húsvét után az első oltást megkapottak száma eléri a 2,5 milliót, és ezt követően nyithatnak az üzletek és a vendéglátóhelyek. Április 13. lehet az a nap, amikor a hárommillió beoltottat is elérhetjük, az azt követő héten pedig a 3,5 milliót, április 19-én kinyitnak az iskolák és az óvodák. Ha elérjük a 3,5 millió oltást, újabb változtatások jönnek, de ezekről csak a jövő héten ad tájékoztatást.
Ha beoltottak száma eléri a 3-3,5 milliót, és sikerül visszaszorítani a halálozást, könnyítést adhatnak az oltási igazolvánnyal rendelkezőknek szállodai nyitás esetén és a kulturális szolgáltatási szektorban.
Fontosnak tartotta azonban hangsúlyozni, hogy továbbra is fontos az óvatosság, mindenki tartsa be a szabályokat, hordja a maszkot közterületen, és vegyünk vissza a családi találkozásokból, különben a „húsvétból nagy baj is lehet”.
Orbán Viktor arról is beszélt, hogy míg az első és második hullámban hatékonyak voltak a korlátozások, a zárással nem lehet megállítani a gyorsan terjedő mutáns vírust, csak lassítani, de ez nem azt jelenti, hogy gyorsan nyitni lehet, hanem azt, hogy új stratégiára van szükség.
A vírust megállítani csak a vakcinával lehet – mondta. A németek, franciák, osztrákok szigorítanak, mert nekik nincs vakcinájuk, Magyarországnak velük ellentétben viszont van. A 65 év felettieket 81 százalékát már beoltották, mostanra csak 250 ezer 65 év feletti nem kapta meg az oltást. Az oltásra 3,7 millió ember regisztrált. Arról, hogy a 16–18 évesek kaphatnak-e vakcinát, egy hét múlva az operatív törzs döntése alapján adnak információt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az oltási program húsvétkor sem áll le, az ünnepi hétvégén több mint 400 helyen oltanak, még a háziorvosok is. Csütörtökön érkezett friss Moderna-vakcinaszállítmány, derült ki az operatív törzs tegnapi tájékoztatóján, este pedig 218 400 adag AstraZeneca vakcina, ami eddig a legnagyobb egyszerre érkező mennyiség az európai uniós beszerzésből.
Ingyenesen kiváltható a favipiravir gyógyszer
A koronavírus-járvány harmadik hullámában meredeken emelkedő fertőzések miatt a kórházi kezeléseknél hatásosan alkalmazott favipiravir gyógyszer március eleje óta már a járóbeteg-ellátásban is elérhető, és hatékony a betegek otthoni gyógyulásában. Hétvégén is felírják, és tajszám alapján más is kiválthatja.
Ezt kell tudni a koronavírus tüneteit hatékonyan kezelő gyógyszerről: az Emberi Erőforrások Minisztériuma tájékoztatott
A gyógyszert hétvégén is felírják, és taj-szám alapján más is kiválthatja.
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- orbán viktor
Ekkor kezdődhet meg a lépcsőzetes újranyitás Magyarországon: a miniszterelnök beszélt a részletekről
- magyarország
- vakcina