Mikor jön az óraátállítás 2023 tavaszán? Most erre kell állítani az órákat
Márciusban megint át kell állítani az órákat, hiszen kezdődik a nyári időszámítás.

Hamarosan megint óraátállításra kell készülni. Az átállításokra évente kétszer, mindig más időpontban, március és október egyik előre kijelölt vasárnapján kerül sor.
2023-ban március 26-án, vasárnap hajnali 2 óráról 3 órára állnak át automatikusan a digitális órák, az analóg készülékeket pedig ez alapján kell majd egy órával előretekerni, így elkezdődhet a nyári időszámítás.
Óraátállítás 2023 tavaszán
Magyarországon először 1954 és 1957 között vezették be a tavaszi és téli óraátállítást elektromos kapacitási nehézségek miatt, majd eltörölték, és újra csak 1980-ban, energiamegtakarítási céllal tért vissza az emberek életébe. Így ugyanis sokkal jobban kihasználhatók voltak a napfényes órák, és kevesebb áramot használtak az emberek.

A 2000-es évektől elejétől azonban vita övezi, hogy valóban szükséges-e az óraátállítás, hiszen bár az egyórás változás tavasszal és egy óra télen nem tűnik soknak, mégis hatással van az emberi szervezetre. Sokaknál ugyanis megzavarodik a működése a változástól, még a hormonháztartásuk is felborulhat, így az erre érzékenyebbek minden évben ki vannak téve ennek a problémának. Ezenkívül a korábbi energiamegtakarítási célt is egyre kevésbé szolgálja az átállítás.
Éppen ezért 2019-ben az Európai Parlament megszavazta az óraátállítás uniós szintű eltörlését, a határozat szerint minden ország maga dönthetné el, hogy a téli vagy a nyári időszámítást szeretné-e véglegessé tenni. A határidő akkor 2021 volt, de közbejött a koronavírus-járvány, így a legtöbb tagállamban nem született döntés. Az Európai Parlament végül a végső döntési határidőt 2024-ig halasztotta.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Káprázatos fotókon a Balaton-felvidéken ébredező természet: magyar fotósok örökítették meg a különleges pillanatokat
A Balaton-felvidék minden évszakban lenyűgöző, ám a tavasz közeledte még különlegesebbé teszi a térséget.
Káprázatos fotókon a Balaton-felvidéken ébredező természet: magyar fotósok örökítették meg a különleges pillanatokat
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!

- európai unió
- óraátállítás