Egy meglepő trükk, amitől folyékonyan beszélhetsz idegen nyelven a tudósok szerint
Ezt a legtöbben szívesen alkalmaznák nyelvtanulásnál.
Különös hírről számolt be a tudományos világ. Egy kutatás eredményei szerint az alkohol nemcsak az önértékelésen segít, hanem idegen nyelvek tanulásában is hatékony.
Természetesen optimális mennyiségű italról van szó, és a kutatók ki is emelték, hogy a túlzott alkoholfogyasztás pont az ellenkező hatást váltja ki minden vizsgahelyzetben.
Alkohollal jobban kommunikálunk
A Journal of Psychopharmacology című folyóirat számolt be a meglepő tanulmányról. A szerzők ötven anyanyelvi német személyt vizsgáltak, akik Hollandiában töltötték az egyetemi éveiket. A résztvevők közül mindenki alkalomszerűen ivott alkoholt, és nemrég tette le a holland nyelvvizsgáját. Mindegyiküket felkérték, hogy beszélgessen két percig egy hollanddal, hollandul. A vizsgált személyek fele sört, fele vizet kapott a beszélgetés előtt.
Jobban teljesítettek a sörivók
Utána felkérték a résztvevőket, hogy értékeljék a teljesítményüket. Azok, akiket teszteltek, nem láttak különbséget a nyelvtudásuk között, tehát egyformán értékelte magát az is, aki vizet ivott, és az is, aki sört. A holland anyanyelvűek viszont egyértelműen úgy ítélték meg, hogy sokkal folyékonyabban, tökéletesebb kiejtéssel és jobb nyelvi készséggel beszélgettek azok, akik a sört fogyasztották a teszt előtt.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Persze fontos leszögezni, hogy az alkohol csak mértékkel fogyasztva bír bizonyos jótékony hatásokkal, ha azonban valaki egyáltalán nem szereti az alkoholt, az ne kezdjen el inni csupán azért, hogy folyékonyabban beszéljen idegen nyelven, hanem inkább maradjon a hagyományos tanulásnál.
OLVASD EL EZT IS!
- könyvajánló
- kultúra