3,2 milliárd forintos kárt okozott az idei nyár időjárása - A villámok okozták a legtöbb bajt
Nyilvánosságra került az idei nyári viharmérleg, bár ez még nem a végleges összesítés.
A tavalyihoz képest idén kevesebb kárt okozott a nyári viharszezon, bár a szeptember eleji esőzések még sokat ronthatnak az eddigi mérlegen - állítja a Magyar Biztosítók Szövetsége.
Az idei nyári viharmérleg nem végleges összesítése alapján a biztosítók május 1. és augusztus 31. között csaknem 3,2 milliárd forintot fizettek ki, a társaságokhoz ebben a periódusban 57 016 bejelentés érkezett egyéni és társasházak részéről vihar, felhőszakadás, jégverés, tetőbeázás címén.
Nyári viharmérleg 2018
Tavaly ugyanis ezen négy hónap alatt több mint 103 ezer káreseményre 6 milliárd forint összegű kárt térítettek meg a biztosítók. 2010-2017 között a május-augusztusi időszakban összesen csaknem 1 millió 100 ezer kárt rendeztek a társaságok, közel 80 milliárd forint értékben.
A szövetség szerint az elmúlt évek biztosítói adataiból nem lehet trendszerű következtetéseket levonni az időjárás szélsőségesebbé válásáról, ebben az évtizedben például a 2010-es év volt a katasztrófáktól leginkább sújtott, akkor 312 ezer kárbejelentésre 30 milliárd forintot fizettek ki a biztosítók.
Pest megyéből és a fővárosból érkezett a legtöbb jelentés
Az idén is, mint szinte minden évben, a legsűrűbben lakott Pest megyében és a fővárosban sérült meg a legtöbb lakossági ingatlan, emellett Pécsről és környékéről érkezett szokatlanul sok bejelentés. A legtöbbször a házak tetőszerkezete sérült meg, illetve az ebből eredő beázás jelentette a leggyakoribb kártípust - közölte a Mabisz.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A viszonylag mérsékeltebb viharok idején is egyre több kárt okoznak viszont a villámcsapások, melyek 2010 óta mintegy harmadannyival terhelték meg a társaságok kárráfordítási összegeit, mint a viharok.
Tavaly egész évben 2350 elsődleges és több mint 30 ezer másodlagos hatás nyomán 2,6 milliárd forintot térítettek meg ügyfeleiknek a társaságok, idén az első nyolc hónapban már 2,3 milliárd forint környékén jár ez az összeg.
Nézd meg ezt is - Így néz ki a test villámcsapás után
Annak a valószínűsége, hogy a villám emberbe csapjon, mindössze egy a háromszázezerhez, mégis minden évben többször megtörténik. Egy villámcsóva képes akár 27 ezer Celsius-fokra forrósítani maga körül a levegőt - ez ötször melegebb a Nap hőmérsékleténél -, és akár 1 milliárd volt villamos energiát is felszabadíthat. Nézd meg képeken, mit tehet a testtel egy ilyen baleset: a Bored Panda összeállításából válogattunk.
Így néz ki a test villámcsapás után - Túlélték, de örökre nyomot hagyott rajtuk
Nézegess képeket!
ElolvasomKépek: Pixabay.
OLVASD EL EZT IS!
- időjárás
- összefoglaló