Tényleg kecskemétnyi ember lepte el Budapest utcáit?
Sok számot hallhattunk a tegnapi tüntetés létszámáról. De vajon mi az igazság, hányan lehettek?
Tegnap este rég látott tömeg lepte el a budapesti utcákat. Az internetadó ellen tüntetők számáról sok, egymásnak ellentmondó becslés jelent meg a sajtóban. Valóban ez volt az eddigi legnagyobb ellenzéki megmozdulás?
Százezer kontra néhány tízezer
A Reuters hírügynökség helyszíni tudósítója szerint százezer ember vonult fel tegnap este az internetadó bevezetése ellen tiltakozva Budapesten. Alighanem ez a legmerészebb becslés a demonstrálók számáról.
Az Index.hu szakértőre hivatkozva arról írt még a tüntetés alatt, hogy nagyjából 30-40 ezer ember lehetett kint.
Abban talán minden helyszíni tudósító egyetértett tegnap, hogy jóval többen vettek részt a keddi demonstráción, mint a két nappal előtte tartott vonuláson. Akkor is dúlt a számháború, és sok tudósításban már akkor is a több tízezer, illetve a 40 ezer fő hangzott el.
Annyi bizonyos, hogy amikor a sor eleje már az Erzsébet híd végére ért, a vége még az Astoria környékén járt. Ez alapján pedig nem kérdés, hogy a tegnapi volt az elmúlt évek legnagyobb létszámú kormányellenes demonstrációja.
Kormány ellen nem sokszor tüntettek ennyien
Korábban a Milla által szervezett megmozdulások és a 2012-es Operaház elé szervezett tüntetés vonzottak több tízezer embert, bár hivatalosan megerősített információt akkor sem kaphattunk a létszámot illetően. A különféle becslések 20 és 50 ezer fő közé tették az ezeken megjelentek számát.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
2006-ban az őszödi beszéd kiszivárgása után gyűlt össze több tízezres tömeg a Kossuth téren. Ezt megelőzően még a Demokratikus Charta 1992-es egyik megmozdulása vonzott szintén tízezreket, illetve az 1990-es taxisblokád alkalmával voltak ennyien az utcán szervezetten.
Bár a Békemenet nem kormányellenes megmozdulás volt, sőt, azt pont a kormány támogatására szervezték, 2012. október 23-án egyes források szerint 150 ezer résztvevője volt a menetnek. Az akkori fotók alapján a tegnap esti tömeg leginkább ehhez mérhető.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- tüntetés
Ma este megbénul Budapest? A vasárnapinál is nagyobb tüntetést ígérnek
- tüntetés
- kormány
Így ijesztget Orbán Viktor: külföldi lapok a tegnapi tüntetésről
- kormány
- orbán viktor